Hogyan segíts a barátodnak elfelejteni az exét?

Kutyaharapást szőrével, tartja a mondás. Hányszor kerültél már olyan helyzetbe, hogy megismerkedtél valakivel, úgy tűnt minden jól alakul köztetek, aztán rövidesen rá kellett jönnöd, hogy a partered még nincs túl a korábbi kapcsolatán, Tőled pedig azt várja, hogy segítesz neki felejteni. Hogy ez nem helyes? Nem, tényleg nem az....

Mobil etikett a párkapcsolatokban

A mobiltelefon és egyéb technikai kütyük folyamatos használata szinte észrevétlenül kígyózott be az életünkbe az elmúlt néhány év során. Mindez természetesen hatással van a párkapcsolatokra is. De amíg egyesek nem kerítenek neki nagy feneket, addig másoknál akár komoly konfliktusok forrásává is válhat ez az újfajta...

Hogyan mérsékeld a technológia romboló hatását a kapcsolatodban?

A mai világ már elképzelhetetlen a technológiai újítások és eszközök nélkül. Bármerre is jársz, az emberek mindenfelé monitorokat és kijelzőket bámulnak, online tartják egymással a kapcsolatot, néha még azok is, akik ott ülnek szemben egymással egy asztalnál.

Függönyözési kisokos

Egy gyönyörűen berendezett szobát is el tud rontani egy nem megfelelő – és nem megfelelően elhelyezett – függöny.

Hogyan viseld méltósággal a szakítást?

Amikor beleszeretünk valakibe, nem gondolunk arra, hogy talán szakítás lesz a vége. Erre nem lehet felkészülni, mégis fontos, hogy felnőtt ember módjára, méltósággal viseljük, ha mégis megtörténik. Sokan ismerjünk azt a keserűséget és fájdalmat, amelyet egy nehéz elválás okoz, és teljesen természetes, ha egy ilyen helyzetben...

Hogyan vigyél egy kis játékosságot a kapcsolatodba?

A hétköznapi problémák, családi konfliktusok, munkahelyi feszültség, vagy épp egészségügyi gondok mind rányomják a bélyegüket az életünkre.

Hogyan teszi tönkre a párkapcsolatot a rossz hozzáállás?

Mindannyian szenvedünk időnként negatív gondolatoktól, de korántsem mindegy, hogyan kezeljük ezeket, és miként teszünk különbséget vereség és győzelem, kétségbeesés és remény, vagy épp félelem és önbizalom között.

Hogyan tartsd meg a szabadságod egy párkapcsolatban?

Egy friss kapcsolatban idő kell ahhoz, hogy a pár összecsiszolódjon, és mindketten képesek legyenek a másikat úgy beilleszteni a korábbi életükbe, hogy az mindenkinek jó legyen.

Féltékeny típus a párod? Ezt kell tenned!

Vannak emberek, akik természetüknél fogva féltékeny típusok, és nem telik úgy el egy napjuk sem, hogy valami miatt ne éreznék rosszul magukat, legyen szó valami komolyabb problémáról, vagy csak semmiségekről.

A házasság vajon tényleg „csak egy papír”?

Napjainkban gyakran hallani, hogy a házasság nem fontos, hiszen az érzelmek számítanak, nem pedig egy darab papír. Ez ugyan igaz, de mégsem teljesen. Bár a tökéletes boldogsághoz nincs szükség senki más jóváhagyására, mégis jelentős többletet adhat egy kapcsolathoz, ha a pár hivatalosan is kimondja egymásnak az „igent”....

Így hat a kedvenc alvópózod a párkapcsolatodra

A testbeszéd rendkívül sokat elárul két ember kapcsolatáról és az egymás iránt táplált érzéseikről. Már az első randin is megfigyelheted, hogyan ül vagy gesztikulál a partnered beszélgetés közben.

7 ok, amiért nehezen találják meg az okos nők a szerelmet

Sokan azt gondoljuk, hogy az okos nőknek könnyen megy a párkeresés. Valójában viszont sok tényező van, ami megnehezíti azt számukra. A következőkben tíz olyan okot fejtünk ki, mely sok okos nőnek megnehezíti az ismerkedést.

5 tipp, hogyan mondj le egy randit

Egy kapcsolat alakulása közben a randizás bizonytalan természetét tekintve még a legkisebb akadály is a kétségek mély gödrébe taszíthatja az embert, és csak azon jár az esze, valóban influenzás-e a másik vagy egyszerűen csak dobni akarja?

Erre figyelj összeköltözéskor!

Előbb-utóbb eljön az életedben az a pillanat, amikor a párod megkér, hogy költözzetek össze.

Hogyan adj szabadságot a párodnak, anélkül, hogy elveszítenéd?

Bármelyik kapcsolatban eljöhet egy olyan időszak, amikor az egyik fél több szabadságra vágyik. Egy ilyen helyzet talán ijesztő lehet a párja számára, holott alapvetően nincs ezzel semmi baj. Előfordulhat, hogy nehezebb élethelyzetben vagytok, esetleg komolyabb problémákkal kell szembenéznie egyikőtöknek. Egyre csak gyűlnek a fekete...

5 vitathatatlan jel, hogy kedvel Téged!

Megismertél egy helyes pasit, tetszik Neked, de bizonytalan vagy benne, hogy ő vajon mit gondol rólad? Bármennyire is zavarosak a jelzései, azért van pár dolog, ami árulkodó lehet számodra.

Hogyan kérdezz rá, ha úgy érzed, hogy a párod szakítani akar?

Egy párkapcsolat legszomorúbb szakasza, amikor ahelyett, hogy Ti ketten együtt egy lépcsőfokkal feljebb lépnétek, inkább megálltok, és kezd minden darabjaira hullani. Egy olyan viszonyban, ahol nincs a célok között a közös jövő (például a házasság formájában), ott előbb-utóbb megjelenhet egy harmadik fél.

Tökéletesség? – Inkább élj valódi életet!

Napjainkban, főként a közösségi média, és különösen talán az Instagram megjelenésével, mindenki hajszolni kezdte a tökéletességet. Ha jobban belegondolsz, csak hibátlan, az utolsó részletig megtervezett és elrendezett fotókat töltünk fel ezekre az oldalakra, ahol azt szeretnénk sugározni, hogy az életünk maga a tökély. Sokan a...

Hogyan érd el, hogy újra beléd szeressen?

Talán az egyik legkomolyabb érzelmi kihívás, amikor azzal szembesülsz, hogy a párod már nem úgy érez irántad, mint korábban.

Hogyan ne lépd át a határt barátság és párkapcsolat között?

Szerencsés embernek mondhatod magad, ha a boldog párkapcsolat mellett megadatik egy másik ember személyében az igaz barátság is számodra.

Hasznos tanácsok a kánikula idejére - Naturportal

Itt van a nyár utolsó nagy kánikula szezonja. Előfordulhat, hogy az előrejelzések akár 40 fokot is mondhatnak. Ne felejtsük el most sem megtenni a szükséges óvintézkedéseket. Ezek különösen a 65 évesnél idősebb emberek, a gyermekek, a szívbetegségekben és a magas vérnyomásban szenvedők számára, valamint a fogyatékosok...

Mitől lesz igazán komoly és jelentőségteljes egy párkapcsolat?

Szomorú, de a legtöbb párkapcsolat mindössze 3-6 hónapig tart.

Mit tegyél, ha örökös féltékenység gyötör?

Nincs olyan ember, aki ne szenvedett volna már a féltékenységtől, ha csupán egy rövidebb ideig is, vagy egy nehezebb szituációban. Ez természetes emberi reakció. Vannak azonban olyanok is, akik örökös féltékenységtől szenvednek, hiányolják a párjuk jelenlétét az életükben, ez pedig már komoly probléma, súlyosabb gondok...

Egy párkapcsolat egyet jelent a boldogsággal?

Vannak emberek, akik szinte bármit hajlandóak megtenni a boldogságért, de nem önmagukban keresik, hanem kívülről várják. Randiról randira mennek, míg nem találnak valakit, aki elhozhatja a vágyott tökéletes egyensúlyt az életükbe. Hiszen, ha van mellettünk valaki, aki igazán szeret bennünket, akkor már örökre boldogok is leszünk,...

Játszani az elérhetetlent? Hatékony társkeresési technika, vagy inkább biztos kudarc?

Játszani az elérhetetlent egy olyan extra izgalmat vihet a társkeresésbe, amely sokakat felvillanyoz. Az emberben születésétől benne él a vadászösztön, és mindig azt akarja megkapni, amit nem lehet.

Hogyan hagyd el, ha még mindig szereted?

Az elején mindig olyan szépen indul. Megismerkedtek, minden olyan könnyű, a felhők között érzed magad. De megesik, hogy idővel rájössz, bármennyire is szereted, valahogy ketten mégsem működtök. Elmúlhat a szenvedély, jöhetnek konfliktusok, ellentétes célok, bármi is áll a háttérben, a szakítás elkerülhetetlen.

Ezért tesz mindenkit kicsit „őrültté” a szerelem!

„Szerelemben és háborúban mindent szabad.” Ki ne hallotta volna már ezt az elhíresült mondást. De mit is jelent ez? Pusztán annyit, hogy váratlan és szélsőséges körülmények között gyakran hozunk meggondolatlan és bolondnak tűnő döntéseket. Egy szerelem és egy háború pedig meglehetősen szenvedélyes ügy, amely teljesen...

12 szokás, ami miatt egy kapcsolat nem lesz hosszú életű! 2. rész

Túl vagytok az első randin. Szerinted minden szuperül sikerült, ráadásul meg vagy róla győződve, hogy összeillenétek, mert nagyon jó partinak számítasz. De valamiért mégsem alakul úgy a folytatás, mint amire számítottál.

12 szokás, ami miatt egy kapcsolat nem lesz hosszú életű! 1. rész

Túl vagytok az első randin. Szerinted minden szuperül sikerült, ráadásul meg vagy róla győződve, hogy összeillenétek, mert nagyon jó partinak számítasz. De valamiért mégsem alakul úgy a folytatás, mint amire számítottál.

Nem hiszel magadban? Veszélyben az emberi kapcsolataid!

Egy ideális világban Te és a hozzád közel álló emberek azonos hullámhosszon lennétek.