“Tarlós István megbukott”

Horváth Csaba elégtelent adott a főpolgármesternek

Metrófelújítás: kíváncsi a DK, hogy honnan lesz a plusz 30 milliárd

Nem látja a DK a fővárosi költségvetésben azt a 30 milliárdos pluszt, amit Tarlós István a 3-as metró felújítására fordítana.

Tarlóst nem érdekli, mit ad az állam, őt senki nem állíthatja meg

Tarlós István főpolgármester szerint ha a főváros több mint harmincmilliárd forintos pénzmaradványából kiegészíthetik a szükséges fedezetet, akkor senki nem tudja megakadályozni, hogy felújítsák a 3-as metróvonalat.

A DK szerint, Tarlós István a Bálnát adná el a metróért

A párt állítja, hogy a főpolgármester hazudott, amikor azt mondta, hogy a fővárosnál megvan a 3-as metró felújításához szükséges plusz forrás, hiszen azt részben a Bálna Budapest eladásából akarja előteremteni.

Tarlós "dobra veri a legígéretesebb középületet"

Tarlós István büszkén jelentette, hogy ugyan Orbán beintett neki, de ami a nagyobb baj, teljes Budapestnek is, ő a sifonérból bedob a jó cél érdekében pár milliárdot csak úgy, jófejségből. Gy. Németh Erzsébet, a Demokratikus Koalíció fővárosi képviselője szombati sajtótájékoztatóján rápirított a fővárosi...

Tarlós:„Plusz pénzt ugyan nem kapunk, akadályokat sem kapunk”

A fővárosi fő-közszolga tárgyalt a mégfőbbel és kezet ráztak, Budapest metróhálózata no go zóna lesz annak, aki nem kedveli a horrorfilmbe illő pillanatokat.Tarlós a Kormányinfó vendégeként

Vitézy simföli Tarlóst

A Széll Kálmán tér – lánynevén: Moszkva, vagy méglányabbul: „emberpiac” – 2015 januárjában elkezdett és a mai napig teljesen be nem fejezett átfogó rekonstrukción esett-esik át.

Budapest Park: megszólalt a főpolgármester

Tarlós István főpolgármester hétfői közleménye szerint "a főváros nem kívánja csorbítani vagy elvenni" a Budapest Parkban a fiatalok jelenlegi szórakozási lehetőségét.

Tarlós: Csak kamerafelvétel alapján nem büntethet a közterület-felügyelet

A belügyminiszter minapi állásfoglalása egyértelműen rögzíti, hogy a közterület-felügyeletek kizárólag a térfigyelő kamerák felvételei alapján nem szabhatnak ki büntetést szabálytalankodó autósokra – közölte Tarlós István a Karc FM-nek nyilatkozva.

Tarlós sokat remél az Orbánnal való találkozótól

Tarlós István előrelépést vár Orbán Viktor miniszterelnökkel való találkozójától a fővárosnál dolgozók béremelése ügyében, és bízik benne, hogy lesz majd valamennyi forrásbiztosítás.

Tarlós: több mint 30 milliárd lenne a fővárosnak dolgozók béremelése

Több mint 30 milliárd forintba kerülne a fővárosnál dolgozó több mint 20 ezer ember bérének átlagosan 15 százalékos emelése a főpolgármester közlése szerint.

Tarlós-korridorról ír a Magyar Közlekedési Klub

Érdekes összefüggésre bukkant a Magyar Közlekedési Klub: szerintük nem véletlen, hogy bizonyos utakon eltűnnek a bicikli- és buszsávok.

Tarlós: Hétmilliárdba kerül a BKV-s béremelés

Tarlós István azt valószínűsíti, hogy még a héten megszülethet a BKV-nál a bérmegállapodás.

Budapesten Tarlós a legnépszerűbb fideszes

Ötszáz fős, a budapestiekre reprezentatív mintán vizsgálta a Závecz Research Tarlós István ismertségét, kedveltségét és megítélését – írja az Index .

BKV-sztrájk: Tarlós István komoly esélyt lát a megegyezésre

Tarlós István nagyon komoly esélyt lát arra, hogy megegyezés szülessen a BKV-nál a béremelésről, a főpolgármester szavai szerint visszautasíthatatlannak tűnő ajánlatott tettek a két meghatározó érdekképviseletnek.

Tarlós akkor újrázna, ha megváltozna mozgástere

Csak akkor gondolkodik el a főpolgármesteri székért való újrainduláson Tarlós István, ha a főváros mozgásterének feltételei nagyon megváltoznának.

168 óra: Tarlós a felesége büntetése miatt mehetett neki a köztereseknek

A 168 óra úgy értesült, Tarlós István budapesti polgármester felesége büntetése miatt kelt ki egy hete a közterület-felügyelet büntetési metódusa ellen.

Tarlós szerint normális gyerekbetegségek a felújított 3-as metró hibái

A 3-as metró felújított szerelvényeinél jelentkezett kezdeti kisebb hibák "normális gyerekbetegségek" – erről Tarlós István beszélt szerdán a HírTv Egyenesen című műsorában. A főpolgármester szerint akkor van baj, ha ilyenek még egy hónap múlva is jelentkeznek.

Tarlós: Nem működhetnek önkéntes rendőrökként a kerületi közterület-felügyelők

Tarlós István szerint az autósok bírságolását érintően nem működhetnek úgy a kerületi közterület-felügyelők, mint "a legrosszabb időkre emlékeztető önkéntes rendőrök".

Tarlós: a közterület-felügyeletet nem pénzbehajtásra találták ki

Tarlós István szerint változtatni kell a közterület-felügyeletek szellemiségén az autósok bírságolását érintően, a főpolgármester módosítást is kezdeményez az ügyben.

Az orosz metró satufékezett az alagútban, megint leállították

Kiállították a forgalomból pénteken is a felújított orosz metrószerelvényeket, az alagútban satufékezett a jármű – ismerte el Tarlós István főpolgármester a sajtótájékoztatóján.

Tarlós pszichiáterhez küldené az újságírónőt – videó

A 3-as metró első felújított szerelvényének átadása után, a protokollmeneten került a HVG videósa Tarlós István és sajtófőnöke mellé.

Mi az a fény a 3-as metró alagútja végén? Mészáros Lőrinc

Tovább csúszik a 3-as metró felújítása.

Tarlós nem indul 2019-ben a főpolgármesterségért

Az ATV Heti Napló Sváby Andrással című műsorában Tarlós István meglebegtette, hogy harmadszor valószínűleg nem áll rajtvonalhoz Budapest irányításáért.

A római-parti védmű nyomvonaláról a szakma álláspontja alapján döntenek

A szakma álláspontja alapján dönt majd a római-parti védmű nyomvonaláról a Fővárosi Közgyűlés – mondta a főpolgármester szerdán a Karc FM Hangoló című műsorában.

Tarlós szerint júniusban elindulhat a hármas metró felújítása

Júniusban indulhatnak meg a 3-as metróvonal felújításának kivitelezési munkálatai – mondta a főpolgármester hétfő este a Hír TV Magyarország élőben című műsorában.

Tarlós: Budapest egy fillért nem költött az olimpiára

Jövő szerdai rendkívüli ülésén dönthet a 2024-es budapesti olimpiai pályázat visszavonásáról a Fővárosi Közgyűlés – közölte Tarlós István főpolgármester pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón.

Olimpai véglengés

Magyarország az éppen aktuálisan legfrissebb hírek szerint visszalép az olimpiai játékoktól. Az M1-re hivatkozva közölték, hogy ez a megállapodás született a kiskirályok, illetve a MOB elnökének randevúja nyomán. Ami mit sem von le abból, hogy a demokrácia „élharcosai” nem merték kikérni az érintettek, az adófizetők...

Tarlós az olimpiai pályázat visszavonását javasolja

A 2024-es budapesti olimpiai pályázat visszavonását javasolja a Fővárosi Közgyűlésnek a városvezetés a kormánnyal egyetértésben – közölte Tarlós István főpolgármester az MTI-vel szerdán, miután egyeztetett Orbán Viktor miniszterelnökkel és a Magyar Olimpiai Bizottság vezetőivel.

Tarlós demokráciaképe: nyelvvel előre

Bármilyen is legyen az. Ez, a választásoktól függetlenített hatalomkiosztási rendszer akkor is a feudális hűbér-birtokokat idézi, ha formálisan rendeznek választásokat. Amelyek játékszabályait majd hozzáigazítják a hatalomtechnika éppen aktuális fuvallataihoz.