Árverezik Szeremley Huba volt milliárdos borász birtokát

Tartozásai miatt bírósági végrehajtók elárverezik Szeremley Huba borász házát, amelyben családjával él, ráadásul szomszédos szőlőit is dobra verik – írja a Blikk .

KLIKapcsolási moratóriumot kért a Klik közműszolgáltatóktól

Féléves kikapcsolási moratóriumot kért a Klik a közműszolgáltatóktól – írja az atv.hu , vagyis nyolc gáz- és hat áramszolgáltatóval tárgyaltak és tárgyalnak arról, hogy fél évig akkor se kapcsolják ki a gázt, a villanyt, a vizet az iskolákban, ha a Klik nem fizetne.

Húszmilliót kap Bálint Antónia a gyermekei apjától

Évek hosszú pereskedése után kimondta a bíróság: Bálint Antónia megkapja gyermeke apjától a neki kölcsönadott pénzt. Az egykori élettársnak kamatokkal együtt 20 millió forintot kell visszafizetnie – írja a Bors.

Több mint 10 millióval tartozik a NAV-nak Berki Krisztián médiaceleb

A NAV 10 millió forintnál többel tartozó adósainak listájára került Berki Krisztián, nem a tornász, hanem a médiaceleb. Berki tatabányai, Komáromi úti társasházi címével szerepel az adóhatóság listáján – szúrta ki a Napi.hu.

Tarlós szerint Lázár hazudik: Budapest nem is tartozik a MÁV-nak

A főváros nem tartozik a MÁV-nak – jelentette ki Tarlós István főpolgármester pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.

100 milliós tartozása volt az eltűnt MSZP-s cégének

Papíron semmilyen vagyona, viszont annál több tartozása volt az egy hete nyomtalanul eltűnt önkormányzati képviselőnek, Sápi Attilának. A Bors felkereste a politikus korábbi lakcímét, ahová továbbra is özönlenek a banki levelek.

Lefoglalták az olaszok a milánói expo magyar pavilonját

Lefoglalta az olasz bíróság a milánói expo magyar pavilonját, mert a kivitelező olasz cég szerint a magyar állam nem fizette ki az épület építési költségeit – számolt be az RTL-Klub Híradója.

Több milliárddal tartozik a KLIK

4,6 milliárd forinttal tartozik a közműszolgáltatóknak a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (KLIK), ami a hazai oktatási intézmények működtetéséért felel.

A KLIK tartozásai miatt elzárták a gázt több iskolában

Sokmilliós adósságot halmozott fel a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ az E.ON gázszolgáltatóval szemben, ezért a cég elkezdte lekapcsolni a rendszerről több somogyi település iskoláját – írja a Sonline .

Kórházi tartozások?

Orvostechnikai beszállítók pénzügyi megoldásokat javasolnak a Kórházi tartozások kezelésére, melyek hónapról hónapra 3-5 milliárd forinttal növekednek.

2500 milliárddal tartozunk a NAV-nak

2014-ben az adóhatóság 2500 milliárd köztartozást tartott nyilván, melynek maximum az ötöde futhat be az államkasszába – jelent meg a Magyar Nemzetben.

Végrehajtó járt Mikola Istvánnál

Lefoglalta a végrehajtó Mikola István biztonságpolitikai és nemzetközi együttműködésért felelős államtitkár, az első Orbán-kormány egykori egészségügyi minisztere vagyonának egy részét.

Milliókkal tartozik a KLIK a pedagógusoknak

Klebelsberg Intézményfenntartó Központ milliárdos adósságot halmozott fel, állítólag az önkormányzatoktól örökölt számlák és adósságok miatt.

Hiába a rezsicsökkentés, nem tudjuk kifizetni a számlákat

Rengeteg magyar család tartozik a közműszámlával. Akad olyan fogyasztó is, aki sokmilliós csúszásban van. A tapasztalatok szerint sokan még a nyári hónapokban sem tudják utolérni magukat, írja a Pénzcentrum .

Elképesztő összeggel tartozik a magyar állam

A lejárt tartozásállomány összege 2014. június végére a május végiről 2,5 milliárddal forinttal gyarapodva elérte a 99,4 milliárd forintot – írja a Napi.hu . Ebből 82,8 milliárd forint a szállítók ki nem fizetett számláiból adódott – közölte a Magyar Államkincstár.

Eltűnt Lang Györgyi 10 milliós adótartozása

Budapest — Több mint négy év után lekerült a NAV szégyenlistájáról Lang Györgyi (55)!A Pa-dö-dő énekesnője magánszemélyként szerepelt a több mint tízmilliós adótartozást felhalmozottak listáján, amely nem volt titok: évekig magyarázkodott a sajtóban a tartozás miatt, mert állítása szerint ő „ártatlan", vagyis...

Ledolgozták a tartozást

A hét végén befejeződött a Szociális Építőtábor Egyesület által irányított munka Nagykanizsán, a Ligetvárosban.

A csatornán úszott el a pénz - Behajthatatlan az önkormányzat követelése

Eddig is sejthető volt, de most már biztos, hogy a zalalövői önkormányzat nem jut hozzá a felszámolt csatornaépítő cégtől követelt több mint 140 millió forinthoz.

Veszélybe kerülhet a kórházak gyógyszerellátása

Ha előre fizetnek vagy ha életmentő készítményre van szükségük - csak ebben a két esetben szállít ezentúl a legnagyobb hazai gyógyszer-nagykereskedő, a Hungaropharma azokba a kórházakba, amelyek nem rendezik adósságaikat.

Menedék eladósodott devizahiteleseknek

Világhálón való szörfözésem közepette sikerült rábukkannom egy igazi gyöngyszemre, egy aprócska bodegára, melyre valószínűleg sok devizahiteles gondolkodás nélkül lecserélné tetemesre duzzadt tartozását.

Kitáblázott adós(ság): Mikor adod vissza a 6 millió forintomat?

Hatmillió forintot vár vissza egy régi tartozás alapján egyik ismerősétől a Tornyiszentmiklósből elszármazott Goór Zoltán.

Kis Attila és Patonay Imre irányítja a Zalakerámia ZTE KK-t

Pénteken hivatalosan is bejelentették: Kis Attila vezetőedzőként, Patonay Imre pedig továbbra is szakmai tanácsadóként irányítja a következő szezonban a Zalakerámia-ZTE kosárlabdacsapatát.

Több mint egymilliárdot akarnak a csődbe ment mintafalu hitelezői

Több mint egymilliárd forintot meghaladó összegű követelést nyújtottak be a hitelezők az adósságrendezés alá vont Gelse önkormányzata ellen - közölte a bíróság által kijelölt pénzügyi biztos az MTI megkeresésére szerdán.

Fürödni is máshová járnak! Vita a víztartozásról

Noha nincs tartozása, a szolgáltató mégis több tízezer forintot követel tőle, állítja zalaegerszegi olvasónk.

Vegyépszer-ügy: az alvállalkozók a pénzüket akarják

A Zalaispa- program keretében rekultivált, földdel letakart hulladéklerakó visszabontására gyűltek összeg hétfőn Milejszegen a ki nem fizetett alvállalkozók, s megjelent a rendőrség is.

12,7 milliárddal „nyerte” az adósok versenyét

Egymilliárd feletti adótartozása 10 cégnek van.

Csődben a mintafalu! Sikkasztás, hűtlen kezelés a gyanú

Államtitkárok, miniszterek sora, de még Gyurcsány Ferenc miniszterelnök is járt a vidékfejlesztési mintaként emlegetett Gelsén - melynek önkormány- zata minap adósságrendezési eljárást kért, magyarán csődbe került.

Majdnem egymillióan a BAR-listán!

Az egy évvel korábbihoz képest 18%-kal nőtt, és december végére elérte a 929 ezer főt a Központi Hitelinformációs Rendszerben tárolt természetes személyek száma.

Ilyen is van: elengedte a bank a tartozásokat

Elengedte az OTP Bank a vörösiszap-katasztrófában legsúlyosabban károsult ügyfelek tartozását, több, nehéz helyzetben lévő ügyfél esetében pedig február végéig a bank fizeti a törlesztőrészleteket.

Fagyos hangulat: 18 millióval tartoznak a társasház lakói a szolgáltatónak

Több mint 18 millió forintos tartozást halmozott fel a keleti városrész egyik panelháza Nagykanizsán.