Zsidó temetők Magyarországon. Új weboldalon kereshetők a hazai temetők

Nem akarunk semmi újat csinálni, a Groszmann Lili oldalon kezdtük összeszedni a magyarországi temetőket. Kinőttük, itt folytatjuk.

Temetőben fogták el a biciklitolvajt Kiskunfélegyházán

Ismeretlen tettes ellopott egy lezárt elektromos kerékpárt a kiskunfélegyházi Nádasdy utcai temető mellékhelyiségből – írja a police.hu .

Térképen három megye 345 településének 378 zsidó temetője

A térség kutatói több hónapos meló után térképre tették Békés megye, Bács-Kiskun megye és Borsod-Abaúj-Zemplén megye zsidó temetőit.

Elfeledett zsidó temetőket találtak a borsodi térség kutatói

Hétvégén Egerlővön, Bükkzsércen, Cserépvárallján és Bogácson nézték meg azokat a helyeket, ahol a 19. századi térkép zsidó temetőt mutat. azonban most szinte semmi sincs. Van viszont parkoló, betonút, református temető.

Újra lesz zsidó temető Cserépfaluban

Cserépfalu képviselőtestülete úgy határozott, hogy visszadják eredeti tulajdonosának, a zsidó hitközségnek az ötvenes években felszámolt zsidó temetőt. A térség két kutatója negyedik éve keresi az elsődleges forrásokat, a megszerzett tudást blogban osztják meg naprakészen. A kutatók célja, hogy a temetőt körbekerítsék, az...

Változnak a hamvasztás szabályai

A hamvakat is el kell temetni a jövőben, mégpedig 90 napon belül, illetve a temetőben sírkövet csak szakképzett személy állíthat – egyebek mellett ezt tartalmazza egy rendelet tervezete, amelyre a Napi.hu hívta fel a figyelmet.

Kigyulladt egy sír a temetőben

Kigyulladt egy sír a temetőben. A lángokat a rendőr és a vele lévő polgárőr oltotta el.

Így még biztosan nem látott temetőt

Az MTI fotósa, Czeglédi Zsolt a közelgő Halottak napja alkalmából kiment az etyeki temetőbe fotózni.

Emlékezés, ígéret: ” És az Isten eltöröl minden könyet az ő szemeikről”

Ez a hétvége mindazokról szól, akik már nem lehetnek közöttünk és mindazokról, akik nehéz szívvel hordják ezt a terhet.

Sírásóverseny lesz Debrecenben – programajánló

Azt tudták, hogy van olyan, hogy "Magyarországi Temetőfenntartók és Üzemeltetők Egyesülete"?

Sírokról lopott Jézus szobrokkal díszítette otthonát egy csongrádi férfi

Csaknem tucatnyi síron levő keresztről távolított el fém Jézus szobrocskákat egy csongrádi férfi. T. Péter ellen lopás vétségének elkövetése miatt javasolt vádemelést az ügyészségnek a Csongrádi Rendőrkapitányság – írja a police.hu .

Autóval menne szerettei sírjához? Két újabb temetőben kell érte fizetnie

Az eddigi négy érintett budapesti temetőn kívül további kettőben szednek díjat január közepétől a gépjárműbehajtásért – döntött szerdai ülésén a Fővárosi Közgyűlés.

Különös dobozok a temetőben

Szarkofággal könnyen, sörös doboznak látszó tárggyal annál nehezebb bejutni a budapesti Fiumei úti temetőbe.

Soha nem látott vandalizmus a miskolci temetőben

Sírokat rongáltak meg Miskolc egyik református temetőjében ezen a héten, a rendőrség nyomoz az ügyben.

A díszparcellába vitette szüleit az exfideszes temetőigazgató

Az egykori fideszes képviselő, Balogi Dániel szabálytalanul helyeztethette át szüleit a szegedi Belvárosi temető díszparcellájába. Hiába ő volt az azt üzemeltető önkormányzati cég, a Szegedi Testamentum Temetkezési Kft. igazgatója, ehhez a polgármester javaslata és a közgyűlés jóváhagyása kellett volna – írta a Délmagyar .

A Miniszterelnökség elítélte a gyöngyösi zsidó temetőben elkövetett sírgyalázást

A Miniszterelnökség határozottan elítéli a gyöngyösi zsidó temetőben elkövetett sírgyalázók barbár tettét – tudatta Latorcai Csaba kiemelt társadalmi ügyekért felelős helyettes államtitkár vasárnap este az MTI-vel.

Zsidó temetőt rongáltak Gyöngyösön

Ismeretlenek megrongálták a gyöngyösi zsidó temetőt, tizenöt-húsz sírt, köztük két kriptát dúltak fel, földi maradványokat szórtak szét a hétvégén – közölte Weisz Péter, a gyöngyösi zsidó hitközség elnöke vasárnap az MTI-vel.

Luxustemetés Magyarországon: 4 millió a legdrágább sírhely

A Pénzcentrum írt egy összefoglalót arról, mennyibe kerülhet egy temetés.

Ki itt meghalsz...

A temetőkben gyakran látható felirat a „Feltámadunk”. Pécelen ezt hamarosan arra kellene változtatni, hogy „Felszámolunk”. Nem temetőt. Egyelőre. Hanem sírokat.

Péceli temetés-prototípus

Tömegsírba szükségből, demonstrációs okokból, vagy megvetésből szoktak általában temetni.

Előzetesbe került az oroszlányi rabló

Megérdemelt helyére került az idős oroszlányi asszonyt a helyi temetőben kiraboló férfi. A bíróság előzetesbe helyezte.

Temetői rablót keresnek Oroszlányon

Március közepén egy idős asszonyt támadott meg a grafikán látható ismeretlen férfi. A támadást egy temetőben hajtotta végre, elvette az idős hölgy táskáját. Személyleírását lejjebb olvashatja.

Temetői rezsicsökkentés

Tisztelt miniszterelnök úr, ön a közelmúltban már több ízben is megtisztelte szerény személyemet azzal, hogy levelet írt nekem, amelyben a közösen elért sikereinkről számolt be.

Sírokat rongáltak meg Girincsen

A girincsi temetőben több sírt megrongáltak az elmúlt hétvégén, a tetteseket elfogták – tájékoztatta a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője hétfőn az MTI-t. Dobi Tamás közlése szerint a három ledöntött síremlék közül kettő összetört.

Lopják a vidám temető fejfáit

Több tucat felbecsülhetetlen értékű fejfa tűnt el a világörökség részeként elismert szaploncai vidám temetőből – írja pénteki számában a Krónika napilap.

Szalonnazsidózás

Ülök a hivatalban, falun, ami névleg város.

Estig nyitva tartanak a temetők

Mindenszentek és halottak napja alkalmából sokan keresik fel a hét végén szeretteik sírját, ezért a temetők vasárnap estig hosszabb ideig tartanak nyitva. Ma, mindenszentek ünnepén a budapesti Farkasréti temetőben tartanak központi megemlékezést.

Irány a temető!

Még pár óra és itt van Mindenszentek, aztán halottak napja.

Nincs pénzünk gondozni a sírokat

Ma délelőtt egy kisváros temetőjében jártam. Megdöbbentő volt látni, hogy a korábban mindig tip-top sírkert mennyire elhanyagolt lett néhány év alatt. A megváltott sírhelyek környezetét természetesen gondozza az önkormányzat, ám a sírhelyek tragikus állapotban vannak.

Önkormányzati megbízásból síremlékeket döntöttek le a zalai Bánokszentgyörgyön

A településen élők több sajtóorgánumot is megkerestek, hogy elpanaszolják: a napokban régi síremlékeket, kereszteket döntöttek le, nem egy esetben ki is törték őket a helyükről.