Lövöldözés volt egy texasi templomban

Két halálos áldozatot és egy sebesültet követelő lövöldözés volt vasárnap, helyi idő szerint délelőtt egy texasi templomban – jelentette az amerikai Fox televízió.

Lövöldözés volt egy texasi templomban

Két halálos áldozatot és egy sebesültet követelő lövöldözés volt vasárnap, helyi idő szerint délelőtt egy texasi templomban – jelentette az amerikai Fox televízió.

Budapesti templomot újít fel a kormány

Kormánytámogatással újul meg a Pasaréti Páduai Szent Antal Ferences Templom – közölte a Pénzügyminisztérium vasárnap.

Hoppál úr! A templomi VIP-hely az Úrvacsoránál is játszik?

Pécs volt alpolgármesterének, Dr. Őri Lászlónak Facebook-oldalára posztoltak képeket a csányoszrói református istentiszteletről.

Nagykárolyban felavatták a Kálvin-központot

Nagykárolyban vasárnap délután felavatták a magyar állam támogatásával felépült Kálvin-központot, amely templomot, közösségi házat, és óvodát foglal magában.

Csodaszép lett a villám miatt leégett erdélyi templom

Így néz ki a székelyföldi Atyha (Atia) újjáépített római katolikus temploma a felszentelés napján, 2019. július 20-án:

Bankkártyával is lehet adakozni egy budapesti templomban

Érintős bankkártyával használható virtuális perselyt állítottak fel a jezsuiták budapesti templomában – olvasható a Jézus Társasága Magyarországi Rendtartományának az MTI-hez vasárnap eljuttatott közleményében.

Perselypénzt bankkártyával...? - "Megváltás" azoknak, akiket zavar az apró csörgése!

Gondoljon csak bele! Elmegy a misére és akkor derül csak ki, hogy elfelejtett aprót hozni, amikor a sekrestyés az orra alá dugja a perselyt. Még jó, hogy ez a XXI. század, így erre is van megoldás! No para, fizethet kártyával is!

Kövér László egy új templom felszentelésén tartott kampánybeszédet

Máté evangéliuma nemcsak arra figyelmeztet, hogy minden önmagával meghasonlott ország elnéptelenedik, hanem a hitet is élteti mindannyiunkban, hogy a lélekben önmagára találó nép lélekszámban is gyarapodásnak indul – mondta Kövér László, az Országgyűlés elnöke szombaton Taksonyban, az új református templom és közösségi...

Az ember csak néz ki a fejéből és kapkodja a levegőt

Amíg Európa nyugati felén sorra zárják be a templomokat, addig Magyarországon és a Kárpát-medence magyarok lakta településein mintegy 2800 templom újult meg és 120 épült fel az elmúlt kilenc évben a magyar kormány támogatásával – mondta a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára szombaton...

Soltész: 2800 templom újult meg és 120 épült fel az elmúlt kilenc évben

Amíg Európa nyugati felén sorra zárják be a templomokat, addig Magyarországon és a Kárpát-medence magyarok lakta településein mintegy 2800 templom újult meg és 120 épült fel az elmúlt kilenc évben a magyar kormány támogatásával – mondta a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára szombaton...

Véget ért az orosz templomban pokémonra vadászó vlogger büntetése

Enyhítette és letöltöttnek nyilvánította egy szentpétervári fellebbviteli bíróság Ruszlan Szokolovszkij vlogger büntetését, aki két éve hívők érzéseinek megsértése címén ítéltek el, egyebek között azért, mert egy templomban pokémonokra vadászott.

Állati módon szétvert egy olasz templomot két bevándorló

A van­dál pusz­tí­tás az or­to­dox hús­vét utáni órák­ban tör­tént. A két ag­resszív fi­a­tal­ról ele­inte az a szó­be­széd járta, hogy musz­li­mok vol­tak.

Az eddigi nem volt elég, Orbán még negyedmilliárd adóforintot költ külföldi templomokra

Összesen 250 millió forintot küld a Miniszterelnökség egy torontói Magyar Diaszpóra Missziós Központ létrehozását segítve, a Bethlen Gábor Alapkezelőn keresztül – derül ki a keddi Magyar Közlönyből.

Az Iszlám Állam egykori tagjai követhették el a merényleteket Srí Lankán

Az Iszlám Állam terrorszervezet egykori, Srí Lankára visszatért tagjai vagy más beszervezettjei állhatnak a vasárnapi merényletsorozat mögött – mondta Gyarmati István biztonságpolitikai szakértő az M1 aktuális csatorna reggeli műsorában hétfőn.

Már Mexikóban is a magyarok pénzéből épülnek templomok

Megállapodást írt alá Szijjártó Péter külügyminisztérium Mexikóban két katolikus templom felújításáról – összesen kétmilliárd forint értékben. Az egyik egy vidéki kolostor, a másik pedig a Jézus Szíve templom Mexikóváros központjában.

Hodász András: ami ma Magyarországon van, az nem demokrácia

"...Magyarországon tízmillió emberből 700 ezer jár vasárnaponként templomba.

Gémesi György: emlékszem, amikor bizonyos pártvezetők még cápalátogatásról beszéltek meg csuhásokról

A korábban MDF-es, most az Új Kezdet nevű pártot vezető Gémesi György 1990 óta kirobbanthatatlan a gödöllői polgármesteri székből, civil szervezete választásról választásra elhozza neki a testületi többséget, ő maga pedig 70 százalék körüli eredménnyel veri ellenfeleit.

A katolikus iskolák javára gyűjtenek a templomokban

A katolikus iskolák javára gyűjtenek ma országszerte az egyház templomaiban – közölte a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) sajtószolgálata az MTI-vel.

Templomi betörőből vandál

A rákosmentei nyomozók a hátrahagyott nyomokból azonosították, majd elfogták a férfit, aki alaposan gyanúsítható egy templomi betöréssel.A 40 éves budapesti B. Vilmos még 2018. július 11-én késő este betört egy XVII.

Mátyás király és az egyház címmel nyílt kiállítás a Mátyás-templomban

Mátyás király és az egyház címmel nyílt kiállítás a Budavári Nagyboldogasszony-, közismert nevén Mátyás-templomban pénteken. Az uralkodó trónra lépésének 560. évfordulója alkalmából rendezett tárlat liturgikus tárgyak, interaktív tablók segítségével idézi fel Hunyadi Mátyás és kora kapcsolatát a templommal.

Makovecz-remekmű fogja díszíteni Pesterzsébet látképét

Új református templom épül Budapesten a helyi gyülekezet számára.

Templomban rongált egy soproni férfi

A soproni rendőrök rövid időn belül elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 35 éves helyi férfit.

Sátánista fiatalt gyanúsítanak a karéliai történelmi fatemplom felgyújtásával

Egy tizenöt éves sátánista fiút gyanúsítanak azzal, hogy pénteken felgyújtott egy 18. századi templom az északnyugat-oroszországi Karéliában.

Szatír! Egy idős brit férfi egy templomban mutogatta magát egy hatéves kislánynak

Szeméremsértés miatt vádat emelt a Fővárosi Főügyészség pénteken egy brit állampolgárságú férfi ellen, aki 2016-ban egy budapesti templomban mutogatta magát egy hatéves kislány előtt – közölte a fővárosi főügyész az MTI-vel.

Igen, van ember, aki képes volt templomból lopni adományt

A rendőrök elfogták azt a férfit, aki egy XII. kerületi templomba betört és onnan pénzt vitt el – írja a rendőrség honlapja.

Két vasi fiatal felgyújtott egy katolikus templomot

Két fiatal még szombatra virradó éjszaka tüzet okozott a kemenessömjéni templomban, a karzaton, az orgona mellett – írta meg szombaton a vaol.hu.

Templom-túra – Bécsi fekete

Egy szelet történelem, művészet, vallás, építészeti stílusok sokasága.

Ritka Ozirisz-templomra és Marcus Aurelius császár mellszobrára bukkantak Felső-Egyiptomban

Egy ritka Ozirisz-templomra és Marcus Aurelius római császár mellszobrára bukkantak régészek Egyiptom déli részén, Luxorban és Kom Ombo városánál.

Bayer gyomrost kapott - az evangélikusoknak annyi! - Városi Kurír

Bayer Zsolt a szokottnál is jobban felbőszült, amikor kedvenc rádiójában a harkai lelkész  húsvéti prédikációjában elítélte a más vallásúak és bőrszínűek ellen uszító propagandát, az összefogásra képtelen ellenzéket és a nem szavazókat.