Kigyulladt egy templom Budapesten

Kigyulladt egy templom Budapest XV. kerületében, a Szent Korona útján hétfő reggel. A tűz a Jézus Szíve templom bejárat feletti karzatán keletkezett, ahol az orgona és berendezési tárgyak kaptak lángra és károsodtak. Az épületben senki sem tartózkodott.

Ellopták a templom perselyét Karcsán

A karcsai templom perselyét lopta el két férfi, a rendőrök elfogták őket – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense csütörtökön.

Együtt mentik meg keresztények és muszlimok a betlehemi templomot

Összefogtak palesztin muszlimok és keresztények Betlehemben annak a templomnak a felújítására, amely a hagyomány szerint ott épült, ahol Mária az istállóban megszülte Jézust.

Leomlott Szászveresmart középkori templomának a tornya

Péntek este leomlott a Brassó megyei Szászveresmart (Rotbav) középkori műemléktemplomának tornya – közölte szombaton internetes oldalán a Monitorul Express Brassó megyei napilap.

A Fidesz már a felcsúti templomban is aláírást gyűjt

Nagyban gyűjti a kormány a menekültkvóta elutasításához az emberek aláírását és ebben odáig mentek, hogy még a felcsúti katolikus templomban is kérték a hívek támogatását. A HírTv Mészáros Lőrincet kérdezte , ki adott erre engedélyt, aminek egy egészen szürreális párbeszéd lett a vége.

Nemzeti búsulótelep, 562 millióból

Nemcsak Felcsúton valósul meg bármilyen marhaság.

Meztelenül akart templomba menni egy férfi Hajdúszoboszlón

Meztelenül próbált bejutni a templomba egy férfi csütörtök este Hajdúszoboszlón.

Drogtól őrjöngött templomban egy szegedi férfi

Templomban őrjöngött egy férfi Szegeden, rendőrök fékezték meg – tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője hétfőn az MTI-t.

Balog szerint áldozat nélkül nincs siker, nincs áldás

Áldozat nélkül nincs siker, nincs áldás, és ha ehhez Istentől megkapjuk a szükséges erőt is, akkor érdemes volt megszentelni ezt a templomot – jelentette ki az emberi erőforrások minisztere a felújított miskolci Szent Anna római katolikus templom hálaadó szentmiséje utáni ünnepségen szombaton.

Elfogták a balatonkeresztúri templom fosztogatóit

Kiderült, hogy az elmúlt egy évben több templomból is loptak kegytárgyakat – közölte a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság hétfőn az MTI-vel. Az eddigi adatok szerint egy siófoki házaspár és egy szigethalmi férfi tavaly március óta fosztogatta a balatonkeresztúri templomot. Imakönyveket, szentképeket, porcelánszobrokat és...

Templomon álltak bosszút a vasárnapi zárva tartás miatt

Vasárnap reggel rejtélyes felirat jelent meg a szentgotthárdi katolikus templom kapuján – írta meg a nyugat.hu . Az áll rajta: Isten is megpihent a hetedik napon, pihenjetek ti is!

Bonyhád nem Szent Ferencnek való vidék

Akár a két ünnep közti uborkaszezonnak is betudható lehet, hogy egy fura kis helyi illetőségű hírre kaptam fel a fejem.

Assisi Szent Ferencet lecsuknák Bonyhádon

néha, amikor a jégfarkasok vonyítanak az éjszakában, talán néhány egyházfi legalább megpróbálhatná komolyan venni annak a vallásnak a tanításait, amelynek templomában szolgál.

0Páter-persely

Balog Zoltántól nem idegenek az erős falak.

Befejeződött a templomfejlesztési program Szabolcs-Szatmár-Beregben és a Partiumban

A több mint 1,4 millió euró (csaknem 430 millió forint) értékű program - amely az utóbbi évek egyik legnagyobb volumenű és jelentőségű örökségvédelmi és idegenforgalmi fejlesztése volt a térségben - a Tiszántúli Református Egyházkerület, a Királyhágómelléki Egyházkerület és a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei...

Szakrális művészet, kortárs templomépítészet – Beszélgetés Schneller Istvánnal

Mit értünk kortárs templomépítészeten? Mi a jellemzője a mai templomoknak? A díszítettség helyett milyen építészeti megoldások képviselik a szakralitás kifejezését? Schneller István építészt kérdeztük.

Megtalálták II. Ptolemaiosz templomát

II. Ptolemaiosz egyiptomi király mészkőből épült 2200 éves templomára bukkantak egyiptomi régészek a Kairótól délre fekvő Gabal el-Núr tartományban.

Kegytárgyakat loptak a törteli templomból

Különféle vallási kegytárgyakat loptak el több mint kétmillió forint értékben a törteli katolikus templom sekrestyéjéből, a tettes kézre kerítését segítőnek százezer forintos nyomravezető díjat ajánlott fel a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője – közölte a PMRFK szóvivője csütörtökön az MTI-vel.

Felújítják a sárospataki bazilikát

Megújul a sárospataki bazilika, a 300 millió forintba kerülő munka egyebek mellett tartalmazza az orgona felújítását, a tető cseréjét, a külső tatarozást és harangjáték kiépítését is – mondta el Kecskés Attila plébános az MTI-nek.

Megújul a kassai székesegyház

okozatosan újítják fel a Szent Erzsébet-székesegyházat.

Rumbach zsinagóga

A zsinagóga 1869 és 1872 között épült közadakozásból, tervezője az osztrák Otto Wagner, aki a bécsi szecesszió vezető alakja volt.

Zugló: Helyére emelték Páduai Szent Antal-plébániatemplom toronysisakját

Erdő Péter bíboros áldja meg a budapesti Bosnyák téri templom kilenctonnás toronysisakját kedden, miután befejeződött a zuglói Páduai Szent Antal plébániatemplom főhomlokzatának felújítása - közölte Tóth János Csaba, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye sajtóreferense hétfőn az MTI-vel.

Mi az az ezotéria? Templomok, szekták, vallások?

Nem igazán szektaközeli, viszont nem kevésbé nehezen követhető konzekvenciájában az ezoterika intuitív kutatása a vallásos írások, tanítások, szimbólumok és alakok alapján.

Orbán: Ugyanott megy a harc, mint a hódoltságban

A török hódoltság idején éppúgy, mint most a templom és az iskola a magyarság megmaradásáért folytatott harc legfontosabb színtere a Kárpát-medencében – jelentette ki Orbán Viktor kormányfő vasárnap a felvidéki Rimaszombatban, ahol beszédet mondott a helyi református templom felújításának befejezése alkalmából tartott...

Előkerültek az arany csontvázak

A kincskeresők már rég nem hittek az arany csontvázak létezésében, de Paul Koudounaris nem adta fel.

Ketten meghaltak a templom falának csapódó autóban

Szombat éjjel Romonyán, a Béke utcában a templom kerítésének ütközött egy Renault típusú személyautó. A kocsiban ülő három fiatal fiú közül ketten a helyszínen meghaltak, a harmadik súlyos sérüléseket szenvedett.

Táncra perdült a lelkész templomi esküvőn (videó)

A násznép nagy meglepetésére Kate Bottley lelkész táncra perdült a szertartás kellős közepén.

Templomtankok

Vallás és háború szorosan összefonódtak a történelem során.

Elefántokat fogyasztanak Indiában!

A templomok vezetői azt állítják, hogy naponta rendszeresen sétáltatják elefántjaikat.

Tapolcai ásatás: már mindkét templom látható

Remekül halad az ásatás Miskolctapolcán.