Rekordlétszám várható az idei első hazai Spartan akadályfutó-versenyen

A szervezők tájékoztatása szerint az első napon az úgynevezett Super távnak vágnak majd neki az indulók, ez legalább 13 kilométer és minimum 25 akadályt jelent, másnap pedig a Sprinten legkevesebb öt kilométeren legalább 20 akadállyal kerülnek szembe a jelentkezők.

Elrajtolt a Mont Blanc futás, Európa legkeményebb terepfutó versenye

Immár 15. alkalommal rendezik meg a franciaországi Chamonix-ban az UTMB® terepfutó versenyt, melynek klasszikus távja 171 km, 10.000 m szintkülönbséggel.

Szőnyi Ferenc embert próbáló futóversenyre készül a Himalájában

333 kilométeres versenytáv, hatalmas hegycsúcsok, alacsony oxigénszint és 50 Celsius fokos hőmérsékletkülönbség. Ez vár Szőnyi Ferenc ultratriatlonistára az augusztus 16-án rajtoló indiai La Ultra futóversenyen.

Mór Fit Run májusban is

Először 2013. augusztusában számoltunk be - egy akkor még újnak számító - nagyszerű kezdeményezésről, melynek neve: Mór Fit Run. Ahogy azóta, most is figyelemmel kísérjük fejlődését (legközelebb május 25-én, vasárnap 9.00 órakor lesz). A továbbiak:

The North Face Ultra Trail Tour du Mont Blanc

A csúcsot körbeölelő ösvények Európa - és talán a világ - legnagyobb és legnehezebb viadalának adnak otthont

Magyar terepfutók győzelme!

...brutális, hosszú, veszélyes és mégis csodálatos – életem legkeményebb terepfutóversenye.

Alpine Pro - Pluto PTX Plus terepfutó cipő teszt

Ezt a cipőt „futó szemmel” való tesztelésre kaptam és minden, amit itt összefoglalok ennek fényében értelmezendő.

Óbudán elindult a terepsport szezon

X2S terepduatlon montisokkal és futókkal.

Futás a „Három nővér” szoknyáján - Lavaredo Ultra 2009

...a 60 km hosszú és 4000 m összes szintemelkedéssel nehezített pályán az út mentén fakadó források jelentették az egyedüli vízvételi lehetőséget...

Az első magyar terepfutóverseny - 1925. január

Verőfényes, tavaszias időben vasárnap délelőtt a Hűvösvölgy ezer színben pompázó oldalain tarkadresszes futók zavarták meg az ünnepi csöndet.

Megalakult a Magyar Hegyi és Terepfutó Szövetség | HUNRUN.COM

Már régebben felfigyeltem a tervezgetésre. Néztem, ahogy szerveződik, és most pedig beszámolhatok Magyar Hegyi és Terepfutó Szövetség megalakulásáról és az Első Országos Bajnokság előkészületeiről.