Megdöbbentek a szülészek a Pintér által módosított abortusztörvényen

A Magyar Orvosi Kamara Etikai Bizottságának elnöke ugyanakkor egyetért a változtatással, a jogvédők tüntetést szerveznek.

Tarol a hülyeség Lengyelországban

Benyújtották a lengyel szejmben kedden az abortusz teljes tilalmát célzó civil törvényjavaslatot, melynek támogatására egy életvédő szervezet több mint 450 ezer aláírást gyűjtött össze.

Abortusz, avagy az élethez való jog – Beszélgetés Olaj-Rabóczky Anettel

Felvállalni úgy a gyermeket, hogy nem számítottam rá? A szabadsághoz való jog csak nekem jár? Mi az élet értéke? Ilyen és hasonló kérdésekről beszélgettünk az abortusz.hu alapítójával és szerkesztőjével, Olaj-Rabóczky Anettel.

Ha kislány a magzat, akkor abortuszra mennek... - törvényi szabályozást sürgetnek

A magzat neme miatti abortusz törvényi betiltása mellett foglalt állást szerdai blogbejegyzésében Nils Muiznieks, az Európa Tanács emberi jogi biztosa.

Átélted már te is a pánikot, amikor nem védekeztél?

A Magyar Család- és Tudományos Nővédelmi Társaság (MCSNTT) a nagy érdeklődére való tekintettel az idén is pályázatot hirdet a kreatív, nyitott diákok számára "Ismét biztonságos szerelem" címmel.

Felfüggesztette az abortusztabletta alkalmazását egy budapesti magánklinika

Felfüggesztette a gyógyszeres terhességmegszakítást csütörtökön a Rózsakert Medical Center, mert a magánklinika nem akar részt venni az abortusztabletta körül kialakult vitában.

Terhességmegszakítás: hogyan történik?

Az abortusz latin eredetű szó, amely elsősorban elvetélést, idő előtti világra jövetelt jelent.

Véreskezű orvos - befőttes üvegekben őrizte az emberi maradványokat

Barbár módszerével több száz magzatot „intézett el”.

Bump, az Abortusz Show

"Miért van az, hogy Európa a jó kezdeményezéseket figyelmen kívül hagyja, és csupán a legnagyobb ökörségeket veszi át Amerikától?"

JogIQ - Terhességmegszakítás, avagy az abortusz

Magyarországon törvény szabályozza, hogy mely esetekben lehet a terhességet megszakítani, mégpedig az 1992. évi LXXIX.