Százezer eurós nyomravezetői díjat tűztek ki a berlini merénylőre

Nyilvános körözést adott ki szerdán a német szövetségi legfőbb ügyészség a hétfő esti berlini kamionos merénylet gyanúsítottjára, és százezer euróig terjedő nyomravezetői díjat ajánlott fel az elfogását elősegítő információkért.

Leszúrták a lengyel kamion sofőrjét a berlini merénylet előtt

Egy lengyel cég kamionját használta a berlini támadó, és hajtott bele a karácsonyi vásárban nézelődő embertömegbe. A támadásban 12 személy vesztette életét, a sebesültek száma közel ötven. A teherautó eredeti sofőrje egy 37 éves lengyel férfi volt, aki Olaszországból szállított acélgerendákat.

Megölték a párizsi terrortámadások kitervelőit

A Pentagon közlése szerint az amerikai légierő három terroristával végzett Szíriában – írja a BBC . Ketten közülük az Iszlám Állam tagjai voltak: Salah Gourmat és Sammy Djedou részt vett a 2015 novemberi párizsi terrortámadások kitervelésében.

Terror, nem terror?

Emlékezzünk csak, mit is mondott Antall József, a később első demokratikusan megválasztott kormányfő évtizedekkel előbb, 1956 bukása után, a Kádár korszak elején egy ismerősének: ”Lemerülni és kibekkelni”. Ez a dolog a kibekkeléssel, lehet,hogy a vérünkben van?

Igen, kvótát, igen, burkinit - 168 óra

Október 2-án nem sikerült elég gyűlölködő magyart prezentálni, ez jó.

Vadai: Már terroristája is van a szélsőjobbnak

A Fővárosi Törvényszék első fokon 13 év fegyházbüntetésre ítélte a terrorcsoport vezetésével vádolt Budaházy Györgyöt, a 2006-os puccskísérlet egyik aktív résztvevőjét.- írja közleményében a Demokratikus Koalíció.

Tizenhárom év fegyházra ítélték Budaházy Györgyöt

Tizenhárom év fegyházbüntetésre ítélte a terrorcselekménnyel vádolt Budaházy Györgyöt kedden kihirdetett elsőfokú ítéletében a Fővárosi Törvényszék.

A németek szerint a törökök iszlamista szervezeteket támogatnak

A török kormány évek óta együttműködik iszlamista és terrorista szervezetekkel a Közel- és a Közép-Keleten, és Recep Tayyip Erdogan államfő tevékenyen támogatja ezt a politikát – áll a német kormány egy nem nyilvános elemzésében az ARD német országos köztelevízió keddi jelentése szerint.

Lekapcsolták az Iszlám Állam egyik vezetőjét Németországban

Németországban terrorgyanú miatt őrizetbe vettek egy férfit, akiről azt feltételezik, hogy az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet egyik vezetője lehet.

Hirtelen radikalizálódott a nizzai támadó

Új típusú támadással állunk szemben – jelentette ki Bernard Cazeneuve francia belügyminiszer a csütörtök esti, nizzai terrormerényletről , amelyben 84 ember életét vesztette és további 100 megsebesült.

Az Iszlám Állam vállalta a nizzai terrortámadást

Másfél nappal a támadások után az Iszlám Állam a terrorszervezethez köthető Amaq hírügynökségen keresztül magára vállalta a nizzai támadás elkövetését, írja a Le Figaro. Közleményükben azt írták, hogy a nizzai támadás elkövetője „az IS egyik katonája volt", aki azokra a felhívásaikra reagált, hogy célba kell venni...

Két napja bérelte a kamiont a nizzai terrorista, aki egy piti bűnöző volt

A nizzai merénylet elkövetője a 31 éves, Tunéziában született Mohamed Lahouaiej Bouhlel volt. Franciaországban élt, fuvarozóként dolgozott. Hétköznapi bűncselekmények elkövetése miatt volt már összeütközése a törvénnyel, de nem volt a megfigyelt potenciális radikálisok között. A merénylethez használt teherautót két nappal...

Megszavazták a terrorellenes alkotmánymódosítást, mutatjuk mi változott

Elfogadta a parlament kedden a Belügyminisztérium (BM) terrorellenes csomagját, amely alapján létrejön a Terrorelhárítási Információs és Bűnügyi Elemző Központ (TIBEK). A törvénymódosítás szabályozza a kódolt telefonos szolgáltatások korlátozását is.

Felrobbantotta magát az Iszlám Állam török vezetője

Az Iszlám Állam (IÁ) nevű dzsihadista terrorszervezet törökországi vezetője, Yunus Durmaz robbantotta fel magát a csütörtök esti rendőrségi rajtaütés során a délkelet-törökországi Gaziantepben – számolt be a szombati török sajtó.

Terroristákra csaptak le a németek – menekültszállásokat támadtak meg

Németországban őrizetbe vettek kedden öt feltételezett terroristát, akik a hatóságok gyanúja szerint menekültszállásokat támadtak meg – jelentette a Spiegel Online hírportál.

DK: terrorista-barátokkal bizniszel az Orbán-família

Orbán Viktor vejéhez, Tiborcz Istvánhoz köthető az a cég, amely a Postabank egykori székházát egy, az FBI által is körözött szaúdi befektetőnek adta el. A férfi a Forbes 2008-as jelentése szerint a világ tíz legkeresettebb fehérgalléros bűnözőjének egyike, a francia parlament 2002-es jelentése szerint pedig kapcsolatban áll az...

Terroristát fogtak Németországban, de szabadon engedték

Németországban két éve letartóztattak egy férfit, akit azzal gyanúsítottak, hogy az Iszlám Állam nevű terrorszervezethez csatlakozott, és Szíriában terrorcselekményekben készült részt venni. A bíróság azonban nem tárgyalta az ügyet, a férfit szabadon engedték.

„A válogatás nélküli agresszió soha nem volt jellemzője az európai terrorista csoportoknak” – interjú Robert Gerwarth-tal

A University College Dublin professzora, a dublini Trinity college-ban létrehozott Háborús Tanulmányok Központ (Centre for War Studies) igazgatója és a Királyi Ír Akadémia (Royal Irish Academy) tagja. Érdeklődése különösen a második világháborús Németország történetére és az első világháború utáni paramilitáris erőszakra...

Fegyveres iszlamistát kapcsolhattak le a párizsi Disneyland mellett

Egy Koránnal és két pisztollyal felfegyverzett férfit fogtak el a rendőrök a Párizs közelében lévő Euro Disney vidámpark mellett – jelentette a média rendőrségi forrásra hivatkozva.

Focidrukkernek álcázzák magukat a terroristák

Szurkolói mezben és sállal a nyakukban érkeznek a magát Iszlám Államnak (IÁ) nevező terrorszervezethez csatlakozni szándékozó nyugat-európai állampolgárok Törökországba, hogy így próbálják meg kijátszani a biztonsági erők éberségét – írta keddi számában a Milliyet című ellenzéki török napilap.

A túlvilágra segítették az Iszlám Állam afgán vezetőjét

A Tolo News afgán televízió egy tartományi illetékesre hivatkozva azt állítja, hogy amerikai dróncsapás végzett Háfiz Szaiddal, az Iszlám Állam afganisztáni vezetőjével – írja az Index.

Bréking: Párizsban lelőttek egy iszlamista merénylőt

Allah Akbar felkiáltással rontott be egy férfi egy párizsi rendőrkapitányságra, a merénylőt lelőtték – írják francia lapok.

Feltételezett IÁ-terroristákat fogtak Pristinában

Őrizetbe vett két férfit a koszovói rendőrség a pristinai repülőtéren, mert a gyanú szerint a szíriai háborúból tértek haza, ahol az Iszlám Állam nevű terrorszervezet soraiban harcoltak.

Mégsem fogtak terroristákat Röszkénél

Tíz ember ellen emelt vádat az ügyészség a röszkei közúti határátkelőnél tavaly szeptemberben történt tömegzavargás ügyében. Orbán Viktor ősszel még terroristaként emlegette őket. 

Elfogtak egy 22 éves párizsi terroristát

Újabb gyanúsítottat vettek őrizetbe csütörtökre virradóra Brüsszel Molenbeek negyedében a múlt havi párizsi terrortámadásokkal kapcsolatban indított nyomozások keretében – adta hírül a La Libre Belgique című francia nyelvű belga napilap.

Megszökhetett Európából a párizsi terrorista

A november 13-i párizsi terrortámadások óta üldözik az egyik feltételezett merénylőt, Salah Abdeslamot a rendőrök, ám úgy tűnik, annyira nem jártak sikerrel, hogy a Párizst és Belgiumot is megjárt férfi már Szíriában lehet.

Interjú egy német protestáns fiatallal, aki most az ISIS oldalán harcol és halállal fenyegeti Európát

Erre napközben is innunk kellett egy pálinkát. Mire számítsunk, ha már bárki lehet gyilkos terrorista?

Belgium bekeményít a visszatérő dzsihádistákkal szemben

Börtönbe zárná, elektronikusan nyomon követné és megfigyelné az országba visszatérő dzsihádistákat Belgium – jelentette be a szövetési parlament alsóházában csütörtökön elmondott beszédében Charles Michel belga miniszterelnök.

Azonosították a hetedik párizsi merénylőt

Azonosították a francia hatóságok az eddig ismeretlen terroristát, aki a Bataclannál követett el támadást. A nevét egyelőre nem közölték. Annyit lehet tudni, hogy ő is a hatóságok által megfigyeltek listáján szerepelt – írja az RTL France.

Belgium nemzetközi elfogató parancsot adott ki

Nemzetközi elfogató parancsot adott ki Belgium a brüsszeli születésű Abdeslam Salah ellen, akit a francia rendőrség is köröz – közölte vasárnap a belga szövetségi ügyészség.