Ez történik Erzsébet királynő halála után az Egyesült Királyságban

Erzsébet királynő, bár hosszabb ideig uralkodott, mint nagy előde Viktória, mégsem várható, hogy neve, ahogy az a "Viktoriánus korszakkal" megtörtént, szintén egy korszakot jelöl majd, mégpedig azért, mert az ő fő uralkodói hivatása az volt, hogy elfogadtassa alattvalóival, hogy van élet a világbirodalmon túl is, és ez...

Ön átlag magyar? - Még 35 nap és kiderül!

A magyar lakosság átlagosan személyenként 59 ezer forintot tervez költeni az idén karácsonyi ajándékok vásárlására - közölte a Telenor pénteken az MTI-vel a magyarok ünnepi fogyasztási és kapcsolattartási szokásairól készült országos reprezentatív kutatása alapján.

Karácsony: "okosabban, érzékenyebben, és ezért eredményesebben kezeltük a járványt, mint a kormány"

Karácsony Gergely budapesti főpolgármester egy interjúban mondta el, hogyan látja a főváros helyzetét, miért előremenekülés a 14 éven aluliaknak adott ingyenes utazási lehetőség, de a járványkezelésre is kitért. Az ellenzék egyik miniszterelnök-jelöltje azt is elmondta, mit fog tenni, ha ő kerül kormányra.

L. Simon László újratöltve - A múzeumok legújabb fura ura

L. Simon László, az orbán-kormányok mindenkori kulturális mindenese most a múzeumok, illetve hivatalosan csak a Nemzeti Múzeum legfőbb ura lett, ám ezeket a kereteket máris igyekszik feszegetni és kiterjeszteni befolyását a teljes múzeumi világra.

Új módszerrel adóztatnák az online cégeket a Deloitte szerint

Bemutatta a digitalizált gazdaság adózási kihívásaira választ adó tervezetét az OECD, a nemzetközi törekvések alapvető célja, hogy a digitális üzleti modellek útján elért nyereség arányos módon adóztathatóvá váljon a jövedelemszerzésben érintett valamennyi országban – tájékoztatta a Deloitte az MTI-t.

Putyin egységet akar a választás után, de nem akar 100 éves koráig elnök lenni

Vlagyimir Putyin újraválasztott orosz államfő kijelentette, hogy nem készül újabb alkotmányreformra. A második helyen végzett elnökjelölt szerint ez volt minden idők egyik legmocskosabb választása.

Érzem a rezgések üzenetét

Csak a fényt látom, mert vak és süket vagyok más emberek érzéseivel szemben. Csak a célom lebeg a szemem előtt, és a rezgések is csak a veszélyre figyelmeztetnek.

Merj álmodni!

Miért nem valósult meg eddig a vágyad? Lehet, hogy csak egy pár lépcsőfok hiányzik hozzá?

Négy évszakos libegőt akarnak Mátraháza és Kékestető közé

A tavalyi év végén nyilvánította kiemelt turisztikai fejlesztési térséggé a Mátrát és a Bükköt a kormány, ennek része lehet a kékestetői libegő.

Városba vinné a Liberty Media a másik amerikai versenyt • Racingline.hu

Régóta téma a Forma-1 új vezetőségében egy esetleges második amerikai futam terve. A Liberty Media és a Forma-1 új vezetője Chase Carey most arról beszélt, hogy ikonikus nagy várások jöhetnek szóba rendezőként.

Online vállalkozás indítása - Kitől tanulhatsz a legtöbbet 2016-ban? - antikaotika

Az online vállalkozás  indítása előtt életbevágó a megfelelő információk beszerzése. Ebben az írásban összegyűjtöttem neked, hogy kitől mit tanulhatsz 2016-ban. 

Hazárdjáték

Ha én Orbán Viktor lennék, és szeretném a hazárdjátékot, semmit nem bíznék a véletlenre, és két forgatókönyvet készítenék, egy „A”-t meg egy „B”-t. Az „A” tervben azzal a feltételezéssel élnék, hogy egyre jobban teljesít a gazdaság, a megsarcolt külföldi vállalatok dalolva fizetnek, sőt újabbak jönnek, és...

Mi az amin változtatni szeretnél?

Mi az amire nagyon vágysz, mi az amin változtatni akarsz?

Mi a SORSszámod? Mibe vágd a fejszéd márciusban?

Bizonyára te is gyakran találod magad szembe ellenszéllel, s bármit teszel, csak kudarc követ kudarcot!

Torma Béla: folytatódnak a felújítások

Sikerült megvalósítani a korábbi év elején eltervezett munkálatokat.

13 évesen, kész tervekkel

Az még a mai, felgyorsult világban is ritkán fordul elő, hogy egy tizenhárom éves fiatalember másodszor állít ki kedvenc képeiből, pedig a gyulai Ritók-Filip Áron kedd este mutatta be kedvenc képeit a szélesebb közönségnek.

Hová vezet az életed? Mi a titkos terved?

Milyen feladatokkal szembesítenek bennünket?

Almásy kastély: elkészültek a tervek

Több száz oldalas paksamétával érkezett az Almásy kastélyhoz Virág Zsolt, a pályázatot elkészítő cég vezetője, és adta át a papírokat a gyulai polgármesternek.Mindez azt is jelentheti, hogy a mostoha hétköznapok után jöhetnek az ünnepek.

Gyurcsány Ferenc: Át kell alakulnia a szocialista pártnak

Húsz évvel a rendszerváltás után a közélet legfontosabb témája megint az, hogy lehet-e szabadon beszélni, élni az országban.

America, Here I Am!: Sick weekend vol. 2

...Betegen fetrengős hétvége második felvonása zajlik, és csak hálát tudok adni az elsősegély doboznak, amit anyu az illegális patikából beszerzett gyógyszerekkel pakolt tele...

Őrtornyokat is felállítanak Fenékpusztán

Kezdenek letisztulni a fenékpusztai rehabilitációval kapcsolatos tervek, a tulajdonos Helikon kastélymúzeum hamarosan benyújtja komplex pályázatát

Ismét itt a szeptember, ismét itt az évnyitó!

Már ma tudható: a 2009/2010-es tanév sem lesz könnyű esztendő.