A kormány változtatni készül a minimálbért, a pedagógusok béreit és a garantált bérminimumot érintő rendeleten

A lényege, hogy a kormány pénzt adna az önkormányzatoknak, hogy emeljék a pedagógusok bérét.

"A Számvevőszék az elmúlt 13 évben a fideszes pártérdekek kiszolgálójává vált" – Kiakadt az ellenzék a többmilliárdos büntetésen

Az ellenzéki pártok reagáltak az Állami Számvevőszék (ÁSZ) új jelentéstervezetére, melyben 3-3,5 milliárd forintos büntetést helyeztek kilátásba számukra – írta meg a Telex.

Kész a tervezet: Pintér Sándor szétzúzná az egészségügyi rendszert, amit ma ismerünk

Arról dönt a kormány, hogy teljesen átalakul-e a rendszer vagy sem. 

Varga Mihály már megtette ezt a fontos dolgot, amit hamarosan rengeteg magyarnak kell

Már elérhetők a Nemzeti Adó- és Vámhivatal honlapján az adóbevallás-tervezetek – hívta fel a figyelmet Varga Mihály a Facebook-oldalán keddi bejegyzésében.

A NAV idén is elkészíti mindenkinek az szja-tervezeteket

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) idén is elkészíti a személyijövedelemadó(szja)-bevallási tervezeteket, amelyeket március közepétől érhetnek el az adózók a NAV eSZJA oldalán. 

A hibrid és kiberfenyegetés miatt módosulnak a honvédelemmel összefüggő törvények

Tucatnyi törvény módosul a kibervédelem honvédelmi szabályozása kapcsán.

Segélymegvonást készíthet elő a kormány

Lapértesülések szerint jelentősen megváltoztatná a szociális segélyeket a kormány, amivel megint a legszegényebb rétegek járhatnak rosszul.

Több mint egy hónapja elérhető a weben az szja-bevallási tervezet

Érdemes átnézni, s szükség esetén módosítani az szja-bevallási tervezetet, amely már több mint egy hónapja elérhető a webes felületen, s a papíralapú postázás is folyamatos – hívta fel a figyelmet az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).

Elmeorvoshoz küldenék a notórius feljelentőket

Pszichológiai vizsgálatnak vetnék alá azokat, akik többször is feljelentést tesznek, ez az ötlet merült fel egy jogász-pszichológusban. Az ügyvédi kamara elnöke szerint ez túlzás és személyiségi jogokat is sérthet.

Hatmilliárdot szánnak kampányköltségre

Hatmilliárd forintot szán a pártok és jelöltek parlamenti választási kampányköltségeire a 2018-as költségvetésről szóló törvényjavaslat, amelyet kedden nyújtott be a kormány az Országgyűlésnek.

Áfacsökkentéssel és nyugdíj-prémiummal számol a 2018-as büdzsé

Megvan a 2018-as költségvetési tervezet, 2,4 százalékos hiánnyal számolnak jelenleg a Nemzetgazdasági Minisztériumban. 

Benyújtotta a Brexit tervezetét a brit kormány

Benyújtotta csütörtökön a brit kormány azt a parlamenti határozattervezetet, amelynek elfogadása szükséges a brit EU-tagság megszűnéséhez vezető folyamat hivatalos elindításához.

Jön az egységes tekerés – mármint biciklin

Egységes, nemzeti közösségi kerékpáros keretrendszer létrehozására szolgáló részletes koncepció kidolgozására kérte a kormány a nemzeti fejlesztési minisztert, valamint a kerékpározásért és az aktív kikapcsolódásért felelős kormánybiztost, illetve arra, hogy tegyenek javaslatot a szükséges intézményrendszeri,...

Iskolázatlanoknak nem adnának többé jogosítványt

A kötelező 11 osztály elvégzésétől tenné függővé a gépjárművezetői jogosítvány kibocsátását ezentúl a román kormány – tudta meg a Profit.ro hírportál.

7 tipp az élelmiszer felesleg csökkentésére

Pár napja olvastam egy cikket, mely szerint Magyarországon évente 1,8 millió tonna élelmiszer hulladék keletkezik.

Sokkal hamarabb jön a budapesti dugódíj (700 Ft/nap)

Már jövő januárban bevezethetik Budapesten a dugódíjat – értesült lapunk. A fizetős zóna határa még vita tárgya, de a díj összege várhatóan magasabb lesz a korábban tervezettnél. A főváros terveire a parlamentnek is áldását kell adnia.

Dr. Gloviczki Zoltánnal a kiszivárgott törvénytervezetrôl

A megyei pedagógiai intézet minapi tanévnyitó konferenciáján kérdeztük dr.

A Fidesz ismerteti terveit a néppárti vezetőkkel

Budapesten ülésezik az Európai Néppárt európai parlamenti frakciójának vezetése csütörtökön és pénteken.

Székely Tamás "elszólta" magát - Megállapodás-tervezet született a kórházak és a kormányzat között

Megszületett a megállapodás-tervezet a kórházak szakmai szervezetei és a kormányzat között a keddi tárgyaláson.

Nincs B verzió a Robin Hood adóra

A szocialistáknak nincs forgatókönyvük arra az esetre, ha a Parlament nem fogadná el az ide kapcsolódó tervezetet.