Kuncze Gábor gondolatébresztője Áder Jánosnak

Nem véletlenül nem Müller Cecíliának szánta elmélkedésre valónak citátumát a volt belügyminiszter, feltehetően kerülni próbálta, hogy az ország tisztifőorvosa újabb blamába sodorja magát.

Áder János virtuálisan a homlokára csapott és beszélt, de minek?

A sajtó  a vészhelyzet kihírdetése óta egy emberként hiányolta eddig (és nem tovább) Áder János megszólalását. Eljött a húsvét, és meghozta az államfő menetrend szerinti igehirdetését. Áder a tőle megszokott kenetteljes modorban hintette a legkomolyabb semmitmondásokat, pedig beszédírói még Teréz anyát is bevetették,

Kósa Lajos Teréz anya NER kompatibilis megfelelője - Városi Kurír

Gulyás Gergely a Fidesz frakcióvezetője szerint Kósa áldozat.

Tallózás a Hírcsatttt anyagai között: Talán mégsem Semmelweis - Ludas Lajcsi életútja

Deutsch Tamás szerint „Orbán politikai Semmelweis Európában”. Szépen hangzik, de vajon mit jelentsen ez?

Mészáros Lőrinc utca, leszállás!

Pár nappal ezelőtt a 66-os buszon utaztam, korán reggel Soroksáron szálltam fel,tudtam is, meg nem is, hol vagyok.

A szegények angyala

"Ha egy nap szent lesz belőlem, biztosan az alvilág szentje leszek, mindig távol a Paradicsomtól.” – írta a szeptember 4-én szentté avatott Teréz anya.

Szentté avatták Teréz anyát

Ferenc pápa szentté avatta vasárnap a vatikáni Szent Péter téren Boldog Kalkuttai Teréz anyát, Nobel-békedíjas apácát, a Szeretet Misszionáriusai rend alapítóját.

Most már szinte biztos, hogy szentté avatják Teréz anyát

Ferenc pápa elismert egy második, Teréz anyának tulajdonított csodát, így a nővért már akár jövőre szentté avathatják. A csoda nem volt más, mint egy agydaganatos brazil férfi megmagyarázhatatlan gyógyulása.

100 éve született Teréz anya

Az albán parasztlányt, akit akkor még Agnes Gonxha Bojaxhiunak hívtak, 12 évesen szólította fel egy belső hang a szükséget szenvedők megsegítésére

Teréz anya a bronx-i utca névtábláján

Utcát neveztek el Teréz anyáról New Yorkban.