Rendkívüli: A Teréz körúti állítólagos robbantó édesapja élőben!

ÉLŐ a teréz körúti robbantásért elítélt édesapjával!

Osszátok, különben meghal a börtönben P. Lacika ártatlanul!

P. László elfogásakor, 2016. okt.19-én, nem ismerte el, hogy ő követte el volna a Teréz Krt-i robbantást.

Ez az ember tényleg képes volt kitervelni egy ilyen bonyolult robbantást?

P. László, a körúti robbantó hatalmas cirkuszt csinált a bíróságon: a bíróval feles rád és összeszólalkozott, aztán lefeküdt a padra és mozdulatlanul ott maradt.

Lezárták a nyomozást a Teréz körúti robbantó ügyében

Közel egy év után lezárták a nyomozást P. László ügyében, most már a vádemelést készítik elő. A férfit azzal gyanúsítják, hogy emberölés szándékával követte el a Teréz körúti robbantást, és terrorcselekmény előkészítésével is meggyanúsították. Simon Richárd, a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) szóvivője...

A Belügyminisztériumot akarta megzsarolni a Teréz körúti robbantó

Terrorcselekmény előkészületével gyanúsította meg a Központi Nyomozó Főügyészség a Teréz körúti robbantás miatt jelenleg is előzetes letartóztatásban levő P. Lászlót – közölte a főügyész pénteken az MTI-vel.

Vádemelés jöhet a Teréz körúti robbantó ügyében

Július végén jár le a nyomozás határideje a Teréz körúti robbantó esetében, ezután jöhet a vádemelés.

Először beszélt tettének indítékáról a Teréz körúti robbantó

P. László ügyvédje azt állítja, védence csak a rendőrök szolgálati fegyvereit akarta megszerezni.

Üzent a közvéleménynek tette indítékáról a körúti robbantó

E világi erők befolyásolták tettében, üzente védőjén keresztül a Teréz körúti robbantás tettese.

Beszámítható a Teréz körúti robbantó, így jöhet a vádemelés

A második elmeorvosi vizsgálat is arra jutott, hogy beszámítható P. László.

Meghosszabbították a Teréz körúti robbantó őrizetét

A Budai Központi Kerületi Bíróság három hónappal meghosszabbította csütörtökön a tavaly őszi Teréz körúti robbantás elkövetésével gyanúsított férfi előzetes letartóztatását – közölte az MTI-vel csütörtökön Simon Richárd, a Központi Nyomozó Főügyészség helyettes szóvivője a döntéshozatal után.

Beszámíthatatlannak tetteti magát a Teréz körúti robbantó?

Egyre agresszívabban viselkedett a Teréz körúti robbantó a börtönben, ezért elrendelték a második elmeorvosi vizsgálatát – értesült a Magyar Idők.

Faképnél hagyta az ügyvédje a Teréz körúti robbantót

Már nem eddigi ügyvédje, Brunner Tamás védi a Teréz körúti robbantással meggyanúsított P. Lászlót.

30 centis konyhakéssel járt iskolába a Teréz körúti robbantó

Osztálytársai furcsa fiúnak tartották, de nem féltek tőle: a legkülönösebb az volt benne, hogy sosem nézett az emberek szemébe.

Több összeszerelt bombát találtak a Teréz körúti robbantó pincéjében

Több összeszerelt bombát és robbanóanyagokat is találtak a Teréz körúti robbantással gyanúsított férfi házában – értesült az RTL Híradója .

Gyerekként elrabolták, a Csellengőkben is keresték a Teréz körúti robbantás gyanúsítottját

Egyre több részlet derül ki a Teréz körúti robbantás elkövetésével gyanúsított 23 éves P. László múltjáról.

Se munkahelye, se jövedelme nem volt a körúti robbantónak

Közleményt adott ki a Fővárosi Törvényszék a Teréz körúti robbantással gyanúsított férfi előzetes letartóztatásáról, amelyből újabb részletek derülnek ki.

Kiderült, hogy bukott le a Teréz körúti robbantó

E-mail címe buktatta le a Teréz körúti robbantót – számolt be a Tények .

DNS-minta alapján azonosíthatták a robbantót

A Teréz körúti robbantót fogták el a TEK emberei egy Zala megyei településen, a nyomára pedig egy "csellel szerzett" DNS-minta vezette a nyomozókat – írja az Origo .

HVG: Elkapták a Teréz körúti robbantót

A hvg.hu úgy értesült , hogy a Terrorelhárítási Központ egy rajtaütésben elfogta a Teréz körúti robbantással gyanúsítható elkövetőt.

Korábban is robbanthatott már a Teréz körúti támadó

Négy korábbi pokolgépre is kísértetiesen hasonlít a Teréz körúton használt csőbomba szerkezete – írja szombati számában a Magyar Idők .