Ülünk a roggyant Trabantban, amiből a gázt lehegesztette, a féket meg rég kilopta apus és bandája!

„Apus, apus! Nézd már egy bolond meg szembejön velünk az autópályán! Mit egy Bözsikém, mit egy!? MIND!” Soha nem tetszett ez a vicc. Mert ostoba. Mert nem is szellemes. Mert még egy jóízűt röhögni sem lehet rajta. Erre, tessék!

SZMDSZ: Betegen kötelezhettek munkára számos szociális dolgozót

Ezt mondta az egyesület elnöke.

Több tanár is koronavírusos lett egy iskolában – Kiderült, miért nem merik teszteltetni magukat a pedagógusok

Fenyegetőbb lehet a táppénz, mint a vírus.

Oktatóvideóval felkészített "vezényelhető" orvoshallgatók tesztelik a pedagógusokat napi 5-7.500 ezer forintért

Ötletben nincs hiány, nem úgy, mint orvosokból, nővérekből és szakápolókból. Arról már beszámoltunk, hogy katonák mérnek majd lázat és cseréli alkalmasint a kacsát, most itt az újabb “orvospótló” terv: kisegítenek az orvoshallgatók.

A szlovákok most kezdték el a második tömeges tesztelést

Szlovákiában szombaton megkezdődőtt az országos koronavírus-tesztelés második fordulója – jelentette a TASR közszolgálati szlovák hírügynökség.

Koronavírusos lett a Szent János Kórház főigazgatója

Szerencsére a kórházi protokoll miatt az intézményben nincsenek közvetlen kontaktjai, a következő 10 napot karanténban tölti.

Hoppá: 5 nap alatt elvégzik a koronavírustesztet mind a 9 millió lakosnál

Nem lacafacáznak.

Üzent a kórházból a koronavírusos Donald Trump – az igazi teszt még hátravan

Így érzi magát az elnök.

Óriási változás az egészségügyben: Ezentúl tesztelés nélkül is koronavírus-fertőzöttnek minősíthetnek minket

A tünetek alapján megmondhatja a háziorvos.

Koronavírus: így juthatunk hozzá az ingyenes tesztekhez

A háziorvosnál nem kell fizetni.

444: a kormány árcsökkentése miatt kevesebb koronavírusteszt lehet elérhető

Nem biztos hogy jó, ha olcsóbb lesz.

Figyelem! Tesztalanyok lettünk! - és itt nem a Puskás Aréna focimeccs-tesztjére gondolok

Úgy dönthetett pártunk és kormányunk, hogy itt az ideje letesztelni – na nem koronavírusra!- a magyar lakosság hitbéli helyzetét, mert változás állt be a hülyítés-faktor terjeszthetőségében.

Légtisztító teszt - mutatjuk a legjobbakat - Teszt Plussz Magazin

A legjobb légtisztítót keresed?

A nagy robotporszívó teszt 2020 - mutatjuk a legjobbakat - Teszt Plussz Magazin

A lakáskultúra az elmúlt néhány évben határozottan az automatizált megoldások irányába mozdult el.

Karácsony Gergely felszólalt a fizetős koronavírus-tesztek ellen

Szerinte a magyarok aránytalanul sokat fizetnek.

Negatívra tesztelték a volt minisztert, az államtitkárt és a szóvivőt is

A második koronavírustesztje is negatív lett Hende Csaba fideszes országgyűlési képviselőnek és Dömötör Csabának, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkárának. Nacsa Lőrinc, a KDNP frakciószóvivője vasárnap délután közölte, hogy a második tesztje is negatív lett.

Újabb fontos részletek az orosz koronavírus-oltásról – ekkor kerülhet forgalomba

De előtte még több tesztre van szükség.

Gyalogos- és bringásbarát közlekedési mintaprojekt indul a belvárosban

Forgalomcsillapítási mintaprojekt részeként ideiglenes forgalmi rendet vezet be a Fővárosi Önkormányzat Belső-Erzsébetvárosban a Budapesti Közlekedési Központ (BKK), valamint a VI. és a VII. kerületi önkormányzat közreműködésével augusztusban.

Koronavírus: hatalmas előrelépés történt a járvány elleni védekezésben

Angliából jön a jó hír.

Honda Civic Sport Plus 1.5 VTEC TURBO – nagyon jól megy - Autósajtó

Egy hétig hajthattam a Honda Civic-jét, abból is egy 1.5 VTEC Turbo 5 ajtós verziót 6 sebességes kézi váltóval.

Hamarosan több száz millió koronavírus elleni oltás lesz elérhető – ekkor kerül forgalomba

Oroszországból érkezhet a gyógyír.

Sikeresen befejezték a koronavírus elleni oltás tesztelését – úgy néz ki, működik a szer

Jó hírek Oroszországból.

Jó hírek a koronavírusról: végre kifejlesztették az oltást, amitől immunisak leszünk a betegségre

Az orosz hadsereg tesztelte a vakcinát.

Szlovénia csak negatív teszttel fogja beengedni a horvátokat

Szlovénia szombattól 36 óránál nem régebbi negatív koronavírustesztet is kér az úgynevezett sárga listán szereplő országok állampolgáraitól, köztük a horvátoktól is – írta a helyi sajtó.

Komoly áttörés történt a koronavírus elleni oltás fejlesztésében

A tesztalanyok jól vannak.

Müller Cecília visszavágott a DK-nak, akik az ő felelősségét firtatták a koronavírus miatti halálesetekben

A tesztelésről beszélt a tisztifőorvos.

Bajorország összes lakosa ingyen teszteltetheti magát koronavírusra

Bajorországban rövidesen bárki készíttethet ingyenesen koronavírus-tesztet, tünetektől és fertőzésgyanútól függetlenül – jelentette be a német tartomány kormányának egészségügyi minisztere vasárnap Münchenben.

NHL: 200-ból 11 játékosnak lett pozitív a vírustesztje

Tizenegy játékos akadt fenn a koronavírusteszten az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) legutóbbi ellenőrzésén.

Ezeket a különleges szabályokat kell betartania mindenkinek, aki orvoshoz akar menni

Mindenféle esetben követni kell a kormány utasításait.