Dubaj lehet Rákosrendezőből – Állítólag már tárgyal a kormány az emirátusi befektetőkkel

Már ajánlatot is tettek a forrás szerint. Az új negyed legmagasabb épülete 220-240 méteres is lehet majd.

Lebontják a Fővárosi Vízművek toronyházát

Lebontják.

700-nál több lakásból evakuálták a lakókat a toronyháztűz miatt

Mintegy 700 lakásból kezdték el kiköltöztetni a lakókat Nagy-Britanniában a múlt heti toronyháztűz miatt, amelyben eddig 79-en haltak meg. A szigetországban négyezer hasonló toronyház épült évtizedekkel ezelőtt.

Kigyulladt egy toronyház Londonban

Kigyulladt és szinte teljesen kiégett egy 24 emeletes toronyház London Kensington negyedében. Még nem tudni, hányan sérültek meg.

Toronyházak épülhetnek az Árpád hídnál

Nemcsak Budán, hanem Pesten is épülhetnek toronyházak, az Árpád híd környékén egy 90 méter magas toronyház szerepel a tervekben.

Gyerekével a karjában ugrott ki a 16. emeletről a budapesti anyuka

Karjában másfél éves kislányával ugrott ki egy nő egy magas házból szombaton a fővárosban – mondta Dudás-Kanyog Andrea, az ORFK ügyeletvezetője az MTI-vel.

220 emelet 90 nap alatt

Kína rekord idő alatt húzná fel rekord magasságú felhőkarcolóját - a Sky City névre hallgató épület 2013 márciusára kész lehet.

Felhőkarcolót készítenek az átlátszó napelemből?

Zseniális áttörésről adott hírt az egyik hírportál.

Újabb felhőkarcoló épül

Repülő szobák, melyeket propellerekkel lehet mozgatni 300 méter magasságban.

Letépte a szél a tízemeletes szigetelését - Mi történt az állványozás óta?

Befejeződött a szakértői vizsgálat azzal a Keleti városrészben két hete történt esettel kapcsolatban, amikor a viharos erejű szél letépte egy tízemeletes déli oldalának szigetelését.

"Pokoli" torony - Eladják, de kinek és miért?

Dr. Tuboly Marianna jegyző törvényességi észrevételét követően sem mondott le a nagykanizsai Bartók utca 1. számú tízemeletes épület értékesítéséről a város önkormányzata.

Van vevő - 1 forintot adna a lepukkant toronyházért

Két pályázati fordulóban sem sikerült vevőt találni több mint 70 millió forintért Nagykanizsán a város első toronyházára, egy vállalkozás azonban egy forintért megvenné és felújítaná az üresen álló 11 szintes épületet.

Ezt nézze meg! Toronyház eladó - tíz emelet 72,5 millióért

72,5 millióért hirdette meg eladásra Nagykanizsa önkormányzata a város első toronyházát.

Pokoli torony: Tűz ütött ki egy dakkai toronyházban - videóval

Több ezer vásárló, dolgozó és szórakozó kényszerült menekülésre Banglades fővárosában Dakkában abból a toronyházból, melyben tűz ütött ki péntek délután.

Egy kilométer magas toronyház épül

Újabb ambiciózus építkezés indul Dubai-ban, mellyel megdőlne minden eddigi épület-magassági rekord.

Kis magyar felhőkarcológia

Előre kell bocsátanunk, hogy jelenleg nálunk a kisnövésű "felhőkarcolók" (mármint az un.

desingpumpa - Hogyan bontsunk felhőkarcolót feltűnés nélkül?

Egyik nap még a negyediken ébredsz, aztán reggeli, meló, este fáradtan haza és kicsit karcsúbb lett a panoráma.