Ráfizetett a gyorshajtásra, elvették az autóját

Az osztrák belügyminisztérium március közepén teszi közzé, hogy hány autót foglaltak le eddig a gyorshajtóktól.

Videó – Nekiment a rendőröknek az ex-polgármester

Felelősségre akarta vonni Orosz Mihály Zoltán volt érpataki polgármester a traffipaxozó rendőröket.

Fix traffipaxot telepítettek Budapesten erre a helyre

Három éve két új sebességmérőt is telepített a fővárosi önkormányzat a Váci útra: kifelé a Ferrari szalonhoz befelé pedig a Duna Plazánál lévő MOL benzinkút vonalában, ahol gyakoriak az illegális gyorsulási versenyek.

Magyar György: a rendőrség az államháztartás egyensúlyát segítheti évente néhány tízmilliárddal a gyorshajtás-szigorítás, nem a balesetek ritkulását

A személyi sérüléssel járó balesetek okainak mindössze két százaléka vezethető vissza a megengedett legnagyobb sebesség túllépésére, így a közlekedés biztonságának lényeges javulását aligha remélhetik attól, hogy akár azt is büntethetik, akit egy kilométer/órás gyorshajtáson érnek.

Bekeményít a rendőrség, szigorúbban veszik a sebességtúllépéseket

Évtizedes gyakorlattal szakítanak azzal, hogy májussal kezdve pontosnak tekintik a traffipaxok által mért adatokat.

Kedden 106 gyorshajtót fényképeztek le a rendőrök a III. kerületben

Február elsején két helyszínen is mérte a járművel közlekedők sebességét a rendőrség a III. kerületben, a gyorshajtók szép kis csekket kapnak majd.

Ezért nincsenek mostanában bujkáló traffipaxok az út mentén

A magyar rendőrség hivatalosan is szakított a múltjával ezen a téren.

Eltűntek a traffipaxok az utakról

Egyre többen tapasztalják, hogy a fixen telepített sebességmérőkön kívül az út menti autókból és az út széléről nem mérnek sebességet a rendőrök – írja az Index.hu .

50 helyett 102 km/h-s sebességgel autózott belterületen – villant is a traffipax

Nógrád megyében történt meg az észlelés.

Mégis jöhet az átlagsebesség-méréses ellenőrzés?

Évek óta a levegőben lóg a kérdés, melyeket a VÉDA-rendszer kiépítése szült, hiszen elvileg az átlagsebesség mérését is meg tudnák vele oldani.

50 helyett 117-tel száguldott a BMW-s Környén

Sikeresen belefutott egy traffipaxba, ami meg is örökítette a nagy rohanást.

210-zel és 226-tal száguldoztak az autósok Kecskemétnél – fotók

Szinte már alacsonyan szálltak, mikor lekapta az autókat a rendőrségi traffipax Kecskemétnél az 54-es főúton.

Vigyázat, már nem csak a sebességtúllépést rögzíti az új traffipax!

Már több éve, hogy telepítették a VÉDA Közúti Intelligens Kamerahálózat ellenőrző rendszereket, de sokáig csak a sebességmérés funkciót kapcsolta be a hatóság.

Két nap alatt félszáz száguldozót kapcsoltak le Békéscsabán

Közel 50 gyorshajtót mért be a rendőrség traffipax készüléke két nap alatt Békéscsabán és a város külterületén. A szabálysértő autóvezetők közül ketten is 160 km/óra sebességgel közlekedtek.

Nagyon hasznos funkciókkal bővül a Google Maps

Mint minden applikáció a Google Maps is folyamatosan fejlődik és úgy néz ki, hogy hamarosan a Waze egyik közkedvelt funkcióját is elhozza a keresőóriás térképe.

Álcázott kocsikkal is mérnek a rendőrök – jövő héttől razzia

Egy hónapos razziát tart az autópályákon és az autóutakon a rendőrség. A szokásosnál jóval több traffipaxszal mérik majd a sebességet, sőt bevetik a „civilnek álcázott” kocsikat is.

Leleplezték az ország legsunyibban traffipaxozó rendőrét

Nagy gondot fordított járműve álcázására, szép summát kaszálhatott az államnak.

Az éjszakai száguldozókra vadászik a rendőrség Budapesten

Éjszakai sebességmérést tartanak a rendőrök Budapest több kerületében pénteken – közölte a rendőrség a honlapján.

Kimúlt, béke poraira! Nyugodjunk békében?

A hetvenes évek elején született és szinte mindenkinek meggyűlt vele a baja.

Zárt Facebook csoportban alázta a zalai rendőrnőket, feljelentették

A terhelt 20 óra 02 perckor és 20 óra 36 perckor az egyik közösségi oldal zárt csoportjában – a csoport egyik felhasználójának azon közlésére, mely szerint ”az M rendszámú fekete Audi most állt ki a Platán sori szokott helyre” – a következő hozzászólást tette közzé: „és milyen jogon fényképezget a két rendőrk......

Hatalmas sebességellenőrzési akciót indít a rendőrség

Szerdától péntekig Magyarország egész területén méri a gépjárművek sebességét a rendőrség – tudatta az Országos Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Szolgálata kedden a rendőrség honlapján.

Árokból traffizott a rendőr Zalában

"Szerintetek szorulása van??? Már régóta vár.Sármellék átjáró!!!" - ezt írták a képhez.

Fegyelmi eljárás indul a lesből traffipaxozó rendőr ellen

Tegnap írtuk meg, hogy a vezess.hu egy igen extrém helyen traffizó rendőrt állított pellengérre. A képet egy magánszemély töltötte fel Facebookra, amikor az Üllői út 130 előtt haladt el. Állítása szerint a rendőr még be is szólt neki, hogy "maga miért fotózgat itt?

Sunyi módszerrel mérik a sebességet Budapesten – fotó

A képet csütörtökön osztották meg Facebookon – szúrta ki a vezess.hu . A feltöltő állítása szerint az Üllő út 130-nál történt a mérés, és mikor elkezdett fotózni, a rendőr kérdőre vonta, hogy “Maga miért fotózgat itt?”.

Milliárdok mentek el traffipaxra, de nem lett kevesebb a baleset

12,5 milliárd forintjába került az adófizetőknek az a 365 telepített és 160 mobil traffipax, amelyektől a közúti balesetek számának csökkenését remélte a rendőrség. Ez az első év statisztikái alapján nem, vagy csak kevéssé jött be – írja a vezess.hu .

Szombati túlélőkészlet: traffipax, időjárás, hírek, programok

Ez a nyár utolsó hétvégéje, nem szabad hát csak úgy, felkészületlenül nekivágnunk a szombatnak.

Két hónapja csökken a halálos balesetek szám – ennyit jelent a Véda?

Két hónapja csökken a halálos közúti balesetek száma, ennek hátterében a Véda közúti intelligens kamerahálózat fix ellenőrzőpontjainak április 5-ei átadása állhat – közölte a police.hu oldal a Zsaru Magazin erről szóló cikkét szerdán.

Rendhagyó traffipax-akció: itt mérik ma a sebességet

Csaknem kilencszáz magyarországi helyszínen ellenőrzi a rendőrség a sebességhatár túllépését ma reggel hattól 24 órán keresztül a Speedmarathon nemzetközi akció keretében.

Autósok, figyelem! Holnap 900 traffipax-szal vadásznak a rendőrök!

Csaknem kilencszáz helyen ellenőrzi a rendőrség a sebességhatár túllépését a csütörtök reggel hat órakor kezdődő, huszonnégy órás Speedmarathon akció során – jelentette be Kiss Csaba, az ORFK autópálya-felügyeleti és baleset-megelőzési osztályának vezetője szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.

Fix traffipaxok: két óra alatt majd száz büntetés

Megkezdte üzemszerű működését kedd reggel a Véda közúti intelligens kamerarendszer, az első két órában száznál kevesebb szabályszegés történt – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) közlekedésrendészeti főosztályának vezetője kedd délelőtt egy solymári fix telepítésű komplex közlekedési ellenőrzési...