Lázár János behúzta a cigikoncessziót, újra Tőle függ a trafik-ügy - Egy biztos: mi szívunk....

Egy csütörtök éjjel megjelent kormányrendelet szerint június 29-től a településfejlesztésért és településrendezésért is felelős építési és közlekedési miniszter feladata egyebek közt a dohánytermék-kiskereskedelmi jogosultság átengedéséről szóló pályázatok kiírása, elbírálása, a koncessziós szerződések...

Mi szívunk, Lázár Jánosék gazdagodnak, nem kicsit... - Rekordbevétel a dohánybiznisz

A dohányboltellátó monopólium 2015-ös alapítása óta már több mint 36 milliárd forint nyereséget hozott, és abból közel 34 milliárdot haza is vihetett a Tabán Trafik-BAT duó.

Hatalmas változás jön a dohányboltoknál, senki nem tud semmit

Kizárólag a dohánytermékek számára biztosítanak megjelenítési lehetőséget jövő év januártól a pultvonal feletti területen, egy jogszabály szerint a dohányboltokban.

Újabb drasztikus változás jön a cigarettapiacon: januártól minden cigisdoboz ugyanúgy fog kinézni

2020-ban megint a legális cigarettapiac nőtt az illegális rovására, miközben a fogyasztás mennyiségi mutatók alapján már szépen szorul vissza. A hazai dohányipar helyzetét a jövő évi új szabályok és a Continental-csoport 10 milliárd forintos sátoraljaújhelyi beruházásának apropóján tekintettük át. Sokat olvashatjuk, hogy a...

Hadházy Ákos: négy lopás, egy bukás

A képen öt botrányhős van, de csak az egyiknek kellett lemondania és kilépnie a Fideszből – véli Hadházy Ákos független képviselő közösségi oldalán.

Lezárták a nyomozást a budapesti trafikrablók ügyében – videó

A budapesti nyomozók befejezték annak a két férfinak az ügyét, akik több mint 1,5 millió forintot raboltak négy dohányboltból.

Így fogták el a zsaruk a rákosmenti dohánybolt kirablóit

A 24 éves budapesti Sz. Dániel 2018. június 4-én 2 óra körül bement egy Budapest XVII. kerületi dohányboltba, majd egy fegyverrel vagy annak utánzatával megfenyegette az alkalmazottat, és a kasszában lévő pénz követelte.

Orbán Viktor: Innen nem megyünk el, itt maradunk

Napjaink Magyarországa a korrupció, a törvényesített lopás melegágya.

2013: Orbáni trafikszámháború

Kis visszatekintésként arra a korszakra, amikor a maffiaszerű védelmi pénzes gondolatok teret kezdtek nyerni a közbeszédben.

Kerekesszékből kiesett holttestet találtak egy zuglói trafik mellett

Dohánybolt mellett bukkant holttestre egy, a trafikban dolgozó férfi kedd reggel Zuglóban, a Nagy Lajos király útján.

Bájgúnár pakolt ki egy trafikot Szegeden

Piperkőc külsejű és – a képek alapján – hasonló fellépésű férfit keres a rendőrség, miután készpénzt nyúlt le egy szegedi dohányboltból.

Cigarettát árulnak a magyar olimpikonok

Több tucat olyan cég van, amelyben riói olimpikonjaink is érdekeltek. A Világgazdaság szerint például Hosszú Katinka és férje, Shane Tusup 2013 óta az Iron Corporation Kft.-t igazgatják.

Miért nem elég semmire ma Magyarországon, ha hangfelvételt készítesz arról, ahogy politikusok egymás között osztogatnak

Sokmilliárd forintos, országos politikai buliról kevesen szereztek olyan erős bizonyítékot, mint Hadházy Ákos állatorvos, szekszárdi fideszes önkormányzati képviselő, aki 2013. március 21.-én délután ötkor 30-45 perces késéssel beesett egy nem hivatalos megbeszélésre, amit a pártja által irányított város polgármesteri...

Egymás készletein marakodnak a trafikosok

A trafikok már nem vásárolhatnak közvetlenül a dohánygyáraktól árut, ezért vetettek szemet más portékájára – írja a hvg.hu.

22 évet kapott a kaposvári trafikos lány gyilkosa

Huszonkét év fegyházbüntetésre ítélte a kaposvári dohánybolti eladó megölésével vádolt férfit csütörtökön, nem jogerősen a Kaposvári Törvényszék. 

Mesés nyereséget hoz a trafikozás a kiválasztottaknak

Elképesztő nyereséget, mondhatni, extraprofitot hozott tavaly a trafikbiznisz. A cégekbe betett pénz 90 százalékos (!) nyereséget fialt, tehát egy év alatt csaknem visszahozta a trafik azt a pénzt, amit a tulajdonos befektetett – írja a hvg.hu

Hat céggel kötött szerződést az Országos Dohányboltellátó

Szerdáig hat dohányáru-nagykereskedővel kötött beszállítói szerződést az Országos Dohányboltellátó Kft. (ODBE) az új dohánypiaci szabályozás november elsejei hatályba lépése előtt – közölte a cég szerdán az MTI-vel.

Késsel fenyegették egy trafik női eladóját

Késsel fenyegetve akart kirabolni egy dohányboltot egy 60 éves férfi a Tolna megyei Iregszemcsén, a tettest húsz percen belül elfogták – közölte honlapján a rendőrség.

2 plakát, amivel a kormány megint nekifutásból rúgta magát tökön

Már megint a hiteltelenség/aljasság Mariana-árkáig itta le magát az állam.

Eddig 878 bűncselekmény történt a trafikokban

Összesen 878 esetben indult büntetőeljárás nemzeti dohányboltban elkövetett bűncselekmény miatt 2013. július 1. és 2015. május 11. között, ezek közül öt járt testi, egy életveszélyes sérüléssel, és egy halálos kimenetelű volt – írta Pintér Sándor belügyminiszter Varju László független képviselő írásbeli kérdésére...

Három trafikhoz van köze Harrach Péter fiának

Három trafikot is üzemeltet az a cég a XIII. kerületben, amiben egy helyi Fidesz-KDNP-s képviselő cégének ügyvezetője a kültag – tudta meg a Népszabadság.

A tulajdonosok már több helyen leszedték a fóliát

Több trafik kirakatáról leszedték már a fóliát a tulajdonosok a kaposvári rablógyilkosság után. Az üzlettulajdonosok általában rolóval takarják el a dohánytermékeket – hangzott el az M1 aktuális csatorna Híradójában vasárnap délelőtt.

A kormányszóvivő szerint is félreértés a trafikok fóliázása

A jogalkotónak is érdeke, hogy a trafikban dolgozók biztonsága garantált legyen – mondta Kovács Zoltán kormányszóvivő az M1 aktuális csatorna péntek reggeli műsorában.

Helyretette Kósa Lajost egy debreceni trafikos

Kósa Lajos nemrég azt nyilatkozta , hogy csak félreértésből fóliázzák a trafikokat, ám kijelentésével sokan nem értettek egyet. Az egyik Debrecen környéki trafikos felháborodásában üzenetet is küldött a Fidesz politikusának, amit a CívisHír közölt .

Gyerekrablások is lehetnek a trafikok előtt a PM szerint

A Párbeszéd Magyarországért törvényjavaslatot nyújt be annak érdekében, hogy a 12 év alatti gyerekek felnőtt kíséretében bemehessenek a dohánytermékeket árusító trafikokba – ezt a párt szóvivője jelentette be keddi, budapesti sajtótájékoztatóján.

Újabb szakmai szervezet szabadulna meg a trafikok fóliáitól

A törvény nem a dohányboltok fóliázását írja elő, hanem azt, hogy a dohányboltba kívülről benézve ne lehessen látni a dohánytermékeket – közölte az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) az MTI-vel kedden; a szervezet ezért azt javasolja, hogy a törvény megváltoztatásával tegyék lehetővé a dohányboltok kirakati, bejárati...

Fólia nincs, az ajtó nyitva – ilyen lett a fellázadt kaposvári trafikos boltja

Fittyet hányva a trafiktörvényre leszedette két másik dohányboltjáról a sötétítő fóliát az a kaposvári tulaj, akinek harmadik trafikjában brutálisan meggyilkolták 21 éves alkalmazottját.

Beintett a trafiktörvénynek a kaposvári áldozat főnöke

Leszedette a fóliát két másik dohányboltjának portáljáról az a tulajdonos, akinek az egyik kaposvári trafikjában szerdán meggyilkoltak egy fiatal alkalmazottat, egy 20 éves nőt.

Előzetesbe került a kaposvári dohánybolti gyilkosság gyanúsítottja

Előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság szombaton azt a 20 éves férfit, aki szerdán több késszúrással megölte egy kaposvári dohánybolt fiatal alkalmazottját – közölte a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság az MTI-vel.

Bébiszitterként dolgozott a trafikos lány gyilkosa

A trafikos gyilkos, B. Péter pár nappal ezelőtt költözött el Sántosról, ahol anyjával és apjával élt. Szüleinek azt mondta, a közelben élő nagyapjához megy. Az elmúlt időben egyébként bébiszitterként keresett pénzt a 20 éves férfi, akiről apja úgy nyilatkozott: nem volt büntetve soha, kisebb balhéi sem voltak, nem is volt...