Egy tanulmány kimutatta, az agysebészek és a rakétatudósok sem nagyobb lángelmék, mint más

Az agysebészek és a rakétatudósok sem különösebben okosabbak az átlagnál – erre a megállapításra jutott egy új kutatás, amelyben repülőmérnökök és idegsebészek adatait elemezték.

Nem elég a Covid – új járvány bukkant fel Magyarországon

A madárinfluenza vírus H5N1 altípusát mutatta ki a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal laboratóriuma egy elhullottan talált vadon élő madárból, nagy lilikből Baranya megyében – tájékoztatta a Nébih az MTI-t.

Gyász – elhunyt a legendás magyar kutató

Életének 95-ik évében, október 31-én, vasárnap elhunyt Alföldi Lajos, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) rendes tagja, orvos, bakteriológus, a mikrobiális genetika elismert kutatója, a Szegedi Biológiai Kutatóközpont kutató professor emeritusa – tudatta az MTA szerdán.

Közel már a vég – megszólalt a Moderna vezérigazgatója

Egy éven belül lecsenghet a koronavírus-pandémia, amint a megnövekedett oltóanyag-termelés képes lesz kielégíteni a globális igényeket – foglalt állást egy interjúban Stéphane Bancel, az amerikai Moderna biotechnológiai cég vezérigazgatója. Minderről a  Napidoktor  számolt be pénteken.

Rémisztő mellékhatásra bukkantak: idegrendszeri rendellenességet okozhat ez az oltás

Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) csütörtökön bejelentette, hogy az AstraZeneca cég koronavírus elleni oltóanyaga, a Vaxzevria, igen ritka mellékhatásként Guillain-Barré-szindrómaként (GBS) ismert idegrendszeri rendellenességet idézhet elő.

Hogyan nézhetett ki valójában Jézus Krisztus?

Noha Jézus ábrázolásával sokszor találkozhatunk, valójában csak következtetni lehet arra, hogy miként nézett ki a valóságban.

A szupergazdagok így akarják kijátszani a halált

A halál legyőzése és az élet meghosszabbítása régi vágya az emberiségnek.

Hogy működhetne a teleportáció a valóságban?

Kevés technológiai újítás vagy felfedezés tudna akkora ugrást hozni az életünkben, mint egy működő teleport.

Így pusztul el az univerzum?

Egyszer minden jónak vége lesz és nem kivétel ez alól a Föld bolygó létezése se.

Kiderült: így gyengül a Pfizer-vakcina védelme

Dobson Szabolcs szakgyógyszerész Facebook-oldalán tett közzé egy izraeli vizsgálatot, amit a vakcina csökkenő hatásosságáról publikáltak az áttöréses fertőzések ellen, az idő és az életkorcsoportok függvényében.

Hamarosan elpusztul a Föld – ezt állítja több mint tízezer kutató egy szaklapban

A Föld „életjeleinek” gyengülésére figyelmeztet szerdán a BioScience című szaklapban megjelent cikkben a világ több mint 10 ezer vezető kutatója – számol be róla a Telex .

Hogyan védekezünk majd, ha berobban egy új világjárvány? A terv papíron már létezik

Most, a delta variáns – és ezzel együtt a koronavírus negyedik hullámának – berobbanásával egyre égetőbbnek tűnhet a kérdés, hogy a jövőbeli világjárványokat hogyan fogja majd kivédeni az emberiség. 

Ha Pfizer-BioNTech vagy a Moderna oltást kapta, van egy remek hírünk!

Amerikai kutatók szerint ugyanis a Pfizer-BioNTech és a Moderna vakcinája olyan tartós immunreakciót váltanak ki, amely éveken át védelmet nyújt a koronavírus ellen.

Karikó Katalin közelebb került a Nobel-díjhoz

A rangos svájci elismerés erősíti a várakozásokat, hogy Karikó Katalin a Nobel-díj egyik fő esélyese lehet.

Ez az eddigi leghatékonyabb vakcina – a teszteken 100%-os védettséget nyújtott

Donald Trump még választási fegyverként vetette volna be a Novavax vakcináját, amelyet csillagászati összegekből fejlesztettek az USA-ban. Trump beleöntött 18 milliárd dollárt az Operation Warp Speed nevű gigaprojektbe.

AFP: Álhíreket terjeszt egy nyugalmazott magyar tudós a koronavírus elleni vakcinákról

Bardócz Zsuzsanna a Facebookra feltöltött videójában azt állítja, hogy a kínai vakcinát kivéve az összes többi „kísérleti génterápia”. A felvételt álhírként jelölte meg a tényellenőrző.

Egy génen múlhat a gyerekkori elhízás

Egy bizonyos gén mutációinak hordozói nagyobb valószínűséggel küzdenek súlyfelesleggel már egészen kisgyermekkortól és 18 éves korra átlagosan 17 kilogramm - nagy eséllyel zömében zsír alkotta - többletsúly van rajtuk.

Egyre biztosabb, hogy van élet a Jupiter holdján

Amikor a földönkívüli életről esik szó filmekben és könyvekben, akkor általában vagy a Föld közelében lévő bolygók, vagy nagyon távoli égitestek kapcsán van arról szó, hogy lehet rajta esetleg élet.

Szörnyű jövőt vizionál egy amerikai tanulmány

A Frontiers in Conservation Science folyóiratban az év elején megjelent egy cikk, amely szörnyű jövőt vizionál.

Mi történne, ha a Föld felé tartana egy aszteroida?

A közelmúltban több olyan hír is megjelent a világsajtóban, amelyekben azt állították, megállíthatatlanul száguld a bolygónk felé egy égitest és könnyen lehet, lakott területen történhet meg a becsapódás.

Bulvár hülyítés vagy titkos tudomány? Ő az asztrológia...

Az nagyon valószínű, hogy a saját horoszkópját mindenki elolvassa, amint csak lehetősége adódik rá, ha másért nem, már csak azért is, hogy cáfolhassa azt...

Kiakadt Karikó Katalin, az RNS nem épül be a DNS-be: "40-50 évvel ezelőtt senki sem kérdőjelezte meg a vakcinák hatékonyságát"

Vannak, akik csak azért nem kérték még az új típusú koronavírus elleni vakcinát, mert nem értik az oltóanyagok működését, és emiatt félnek – véli Karikó Katalin, a szintetikus mRNS-alapú vakcinák technológiájának szabadalmaztatója.

Mennyi ideje lehet hátra az emberiségnek?

Avi Loeb, a Harvard Egyetem Csillagászati Tanszékének vezetője a Scientific American felületén járja körbe a kérdést, hogy mennyi ideig létezhet még az emberi civilizáció.

Ön is tévére szokott elaludni? Akkor ezt érdemes tudnia

Megoszlanak a vélemények arról, hogy egészséges-e vagy inkább épp ellenkezőleg az, hogy működő tévé mellett alszunk el. A hazipatika.com körbejárta a kérdést, és ad is pár tippet azoknak, akik csak tévével tudnak elaludni.

Morse, a feltaláló festőművész

230 éve, 1791. április 27-én született Samuel Morse, aki az elektromágneses távíró feltalálásával vált világhírűvé.

Kitüntették Karikó Katalint – olyan elődök nyomdokaiba lépett, mint Semmelweis Ignác, Heim Pál vagy Szent-Györgyi Albert

Az Emberi méltóságért kitüntetéssel ismerte el Karikó Katalin Széchenyi-díjas magyar kutatóbiológus, biokémikus, az egyik koronavírus elleni, mRNS alapú vakcinát kifejlesztő BioNTech cég alelnöke munkásságát pénteken Budapesten az Emberi Méltóság Tanácsa.

Veszélyben vagyunk? Európában csapódhatnak be a kínai rakéta darabjai hétvégén

A Long March 5B el nem égett darabjai Spanyolország, Olaszország és Görögország területein érhetnek földet a HNL hírportál szerint.

Egy kutatás kiderítette: ezek a kutyafajták néznek leginkább az ember szemébe

Az ELTE Etológiai tanszékén végezték a vizsgálatokat, amelyek érdekes eredményeket hoztak. Az MTI közzétette a tesztek eredményeit. 

Ezek a tudnivalók az indiai mutánsról

Az Indiában pusztító Covid mutáns sajnos nem csak Indiára nézve veszélyes – írja az Index.hu .

Kiderült milyen vércsoportú embereknél alakul ki nagyobb eséllyel vérrög

Kapcsolatot mutattak ki bizonyos vércsoportok és 49 betegség fokozott kockázata között a svédországi Karolinska Intézet kutatói, akik több mint ötmillió svéd ember adataira és csaknem ezer betegségre terjesztették ki a tanulmányukat, megállapítva egyebek között, hogy a B-s vércsoport védelmet nyújthat a vesekövek ellen.