Megfejtették, mitől változik a Nap fénye

A Nap nem ugyanolyan fényes minden pillanatban, olykor elhomályosul vagy növekszik a fénye. Az ingadozásért a látható felszíne, a fotoszféra mágneses mezői és gigantikus plazmaáramlások felelnek.

Meg akarták gyilkolni Szent Istvánt

A merénylő kezéből kiesett a kard, kegyelemért könyörögve borult a király betegágy mellé.

Házméretű aszteroida fogja épphogy csak elkerülni a Földet

Októberben egy házméretű aszteroida fog elhaladni a Föld mellett mintegy 44 ezer kilométernyi távolságban, a Hold röppályáján belül – közölte az Európai Űrügynökség (ESA) csütörtökön.

Eljött a nap: kimerítettük a Földet

Évről-évre egyre korábban jön el a túlfogyasztás napja, vagyis az a pont, ahonnan elkezdjük a jövőnket felélni. A rendelkezésünkre álló erőforrások ezek szerint alig hét hónapra elegendőek.

Meg fogunk főni - drámai interjú

A világhatalmak klíma-alkudozására közelről rálátó, Genfben élő ENSZ-szakértő, Pásztor János nem sok jó hírt hozott friss nyilatkozatában.

1 billió tonnás jégtömb vált le az Antartktiszról

Óriási, 190 méter vastag, 6000 négyzetkilométer kiterjedésű, 1 billió tonnás, az eddigi harmadik legnagyobbnak vélt jégtömb szakadt le az Antarktiszról. Akár 10 centiméterrel is emelheti a tengerszintet.

Cicás videók: munka közben EZÉRT inkább ne!

Henning Beck a Frankfurti Egyetem idegkutató professzora.

Kiderült: bármilyen gusztustalan, taknyot enni nagyon egészséges dolog

Mindannyiunkat arra neveltek, hogy az orrpiszkálás undorító, az onnan kitúrtakat megenni pedig egyenesen tabu. Most mégis felülírhatjuk ezt a berögződésünket, úgy tűnik, a fikaevés kifejezetten egészséges elfoglaltság.

Nyolc meglepő tudományos tény, amit egy évvel ezelőtt még nem ismertünk

Az emberiség újabb és újabb ismeretekkel gazdagodik minden nap.

Két éven belül feltámaszthatják a mamutokat

Négyezer éve halt ki a gyapjas mamut, de amerikai tudósok szerint a géntechnológiának köszönhetően akár két éven belül újra "legyárthatják" az ősállatot – írja a Guardian .

Poszméheket tanítanak focizni a nagyon ráérő brit tudósok

Eddig az volt az elfogadott tudományos álláspont, hogy a rovarok szerény tanulási képességekkel és rugalmassággal rendelkeznek. Most azonban ennek ellenkezője derült ki a focizó méhek által a Queen Mary Egyetem kísérletében.

Szomorú hír: már heti fél korsó sör is roncsolja az ereket

Rég tudható, hogy az alkohol olyan enzimeket aktivál a testben, amik befolyásolják az érfalak ruganyosságát, idő előtt merevebbé téve azokat.

Felfedezték a Föld új kontinensét, Zélandiát

KORÁBBAN A TÉMÁBAN:

Robotmalac épült be a varacskos disznók közé

Kiemelkedően jó viszonyt tartanak fenn a varacskos disznók a mongúzokkal, utóbbi jószágok ugyanis kéretlenül is wellness-szolgáltatásokban részesítik a malacokat: szeretik megcsipegetni őket, rovarokat és elhajt hámsejteket eszegetnek róluk, ami kifejezetten jó hatással bír a sertések vad rokonaira.

Lehet, hogy az elhízás nem feltétlenül okoz betegségeket?

Az elhízást régóta tartják számon számos betegség rizikófaktoraként.

Mit tudunk a szakirodalomból az intuitív táplálkozásról?

Mint ahogy azt már említettem, az intuitív táplálkozás nem egy divathóbort.

Dobjuk el a távirányítót, jön az agyhullámmal irányítható tévé

Hamarosan új szintre emelheti a sorozatfüggők kényelmét a Netflix: a cég mérnökei ugyanis egy olyan eszközön dolgoznak, amelyen már az agyhullámaink segítségével választhatjuk ki a megnézni kívánt műsort – írja a Mashable .

Kiderült: nem áll le a testünk teljesen a halál után

Az élet még azután is tovább működik az emberi testben, miután halottnak nyilvánítanak valakit – állítja egy nemrég készült tanulmány a livescience szerint.

Sertés-ember hibridet állítottak elő amerikai kutatók

Amerikai kutatóknak először sikerült ember és sertés genetikai anyagából hibrid embriót, úgynevezett kimérát előállítani – számolt be a BBC . 

Tényleg csökkent a zöldségek és gyümölcsök tápanyagtartalma?

Biztos hallottuk már, hogy a mai modern mezőgazdaság által termelt zöldségek és gyümölcsök sokkal rosszabbak, mint a régiek.

Ásványvízzel az Alzheimer-kór ellen?

A legfrissebb statisztikai adatok szerint közel 44 millió embert érint közvetlenül az Alzheimer kór.

Megcsináltuk! Elpusztítottuk a világ felét

Ha az emberiség célja a Föld élővilágának és önmagának elpusztítása, nagyon jó úton jár: egyes területeken már 58 százalékos a siker. És úgy tűnik, a hátra lévő munka még könnyebb lesz.

Fiatal emberek vérét fecskendezték idős egerekbe – elképesztő, mi történt

Idős egereket fiatalítottak meg fiatal emberek vérplazmájával amerikai kutatók, az állatoknak javult az emlékezőképességük, kognitív funkcióik és fizikai képességeik is. A módszert jelenleg Alzheimer-kórban szenvedő embereknél próbálják ki a szakemberek.

Világra jött az első baba, akinek három szülője van

Megszületett a világon az első gyermek, aki háromszülős mesterséges megtermékenyítéssel jött a világra – adta hírül a New Scientist tudományos folyóirat.

Michael Faraday, az elektromosságtan megalapítója

“Semmi sem lehet túl szép ahhoz, hogy igaz legyen, ha megfelel a természet törvényeinek.” 225 éve, 1791. szeptember 22-én született Newington Buttsban (ma Dél-London) Michael Faraday angol fizikus és vegyész, az elektromosságtan megalapítója.

Holdunk egy mesterséges égitest

Számtalan elmélet és dokumentumfilm készült már a Holdról.

Lehet, hogy megtalálták a második Földet, rögtön itt, a szomszédban

A Proxima b csak 4,24 fényévnyire van, miért ne néznénk meg?

Egy méltósággal bevégzett élet – 560 éve hunyt el Hunyadi János

560 évvel ezelőtt, Hunyadi János a nándorfehérvári győző 1456. augusztus 11-én Zimonyban, családtagjaitól és barátaitól övezve búcsút vett a földi élettől.

A szabadságharc végnapjai és a világosi fegyverletétel

1849 nyarán az Osztrák Császárságtól függetlenedő Magyarország katonai szempontból erősen szorongatott helyzetbe került. Bár a tavaszi hadjárat a főhadszíntéren a császári csapatok visszaszorítását, illetve Buda visszafoglalását eredményezte, az eseményekkel párhuzamosan Ferenc József osztrák császár és I. Miklós orosz...

Az ókortól Darányi Kálmánig – interjú Kerepeszki Róberttel

Kerepeszki Róbert a Debreceni Egyetem Modernkori Magyar Történeti Tanszékének oktatója, 2016 májusában sikerrel habilitált.