CEU-s kitűző miatt támadtak meg három férfit egy belvárosi bárban

Szombat éjjel megtámadtak három férfit egy pesti szórakozóhelyen, mert az egyikükön a CEU-t támogató kitűző volt.

Agyonverték Putyin egyik legnagyobb kritikusát

Meghalt a jogvédelemmel foglalkozó tekintélyes orosz újságíró, akit egy hónapja támadtak meg Szentpéterváron. Szerda reggel a kórházban elhunyt Nyikolaj Andruscsenko, a Novij Petyerburg (Új Pétervár) című lap újságírója, akit még március 9-én ismeretlenek támadtak meg és vertek agyba-főbe Szentpéterváron. A 73 éves...

Savval támadtak a bulizókra egy londoni szórakozóhelyen

Legalább 12-en megsérültek egy londoni szórakozóhelyen, ahol valaki egy elfajult vita után savat öntött a vele konfliktusba keveredett vendégekre.

Az ISIS szerint egy emberükkel sem végzett az amerikai óriásbomba

Csütörtökön minden idők legerősebb nem nukleáris bombáját dobta le az Iszlám Államra az amerikai hadsereg. Afgán tisztviselők szerint az ISIS 36 katonája veszítette életét a támadásban.

Terrorista akciónak nyilvánították a párizsi támadást

Hosszú bűnlajstroma volt annak a 39 éves férfinak, akit szombat délelőtt lőttek le a párizsi Orly reptéren, miután megpróbálta egy ott járőröző katonanő fegyverét megszerezni.

Radikális volt a párizsi reptéren lelőtt támadó

Egy katonától vette el a fegyverét a támadó, akit később lelőttek. A hatóság szerint a férfi szerepelt a radikalizálódásra hajlamos személyek listáján.

Fegyvernek látszó tárggyal fenyegettek meg egy taxist Budapesten

Fegyvernek látszó tárggyal fenyegetett meg egy taxist csütörtök este egy fővárosi férfi, aki sokallta a fuvardíjat – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon pénteken.

Mentális zavarokkal küzd a düsseldorfi támadó

Nem terrorista támadás történt csütörtökön a németországi Düsseldorf vasútállomásán, ahol egy férfi baltával hét embert sebesített meg. Az elkövető mentális zavarokkal küzd – derült ki a Telegraph cikkéből.

Kolozsvári bántalmazott fiatalok: "nem volt etnikai színezete a konfliktusnak"

A román rendőrség szerint nem volt etnikai színezete annak a szombat hajnalban történt kolozsvári utcai verekedésnek, amelynek során fegyvernek látszó tárggyal ütöttek fejbe egy székelyföldi fiatalt.

Magyar fiatalokat támadtak meg Kolozsváron

Gázpisztollyal támadtak magyar fiatalokra Kolozsváron szombat éjjel, csak mert azok magyarul beszéltek – adta hírül a Transindex.ro a Stiri de Cluj ("Kolozsvár hírei") nyomán .

Üveggel vágták fejbe az LMP aláírásgyűjtőjét a Móricz Zsigmond körtéren

Szerda este a Móricz Zsigmond körtéri aluljáróban megtámadták az LMP egyik, a budapesti olimpiarendezés ellen aláírást gyűjtő aktivistáját. A férfit valaki üvegpalackkal verte fejbe, mentőt kellett hívni hozzá.

Hat ember meghalt egy kanadai mecset elleni támadásban

Hatan haltak meg és nyolcan sérültek meg egy mecsetben történt lövöldözésben vasárnap este a kanadai Quebecben, egy embert a rendőrség elfogott – olvasható a CNN cikkében.

Késes dráma zajlott egy budai fodrászatban

Elfogták a rendőrök azt a két férfit, akik késsel fenyegetőztek egy óbudai fodrászüzletben hétfő este.

Lövöldözés történt Törökországban

Lövöldözés tört ki kedd délután a délkelet-törökországi Gaziantep város rendőrkapitánysága előtt. Az egyik támadó meghalt, egy rendőr pedig könnyebben megsebesült – jelentette a Dogan török hírügynökség.

Hónapok óta tervezhették a berlini támadást

Csütörtöki német lapjelentések szerint hónapok óta tervezhették radikális iszlamista körök a hétfő este Berlinben egy karácsonyi vásáron végrehajtott támadást, amelynek feltételezett elkövetője öngyilkos merénylőnek is ajánlkozott.

Letartóztatták azt a férfit, aki lerúgott egy nőt a lépcsőn a berlini metróban

A berlini rendőrség letartóztatta azt a férfit, aki lerúgott egy nőt a lépcsőn egy aluljáróban – írja az Index .

Szőnyegvágó késsel támadt a német rendőrökre egy ISIS-követő

Németországban rendőrökre támadt az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet egy feltételezett követője, a támadót őrizetbe vették, a rendőrök nem sebesültek meg – jelentette hétfőn hírportálján az N24 hírtelevízió.

Négy embert késeltek meg Frankfurtban

Legkevesebb négy ember megsebesült egy késelésben a németországi Frankfurt belvárosában szombaton. Az összecsapás háttere ismeretlen – jelentette vasárnap a Hessischer Rundfunk tartományi közszolgálati médiatársaság.

Bozótvágóval támadtak a rablók, a nagymama elkergette őket – videóval

Két fiatal rontott be egy vegyesboltba, amelyet a tulajdonos nagymama már 32 éve visz a férjével. Videókamera örökítette meg az esetet, amely az angliai Winsfordban történt.

Nemzetbiztonsági bizottság fogja vizsgálni a rendőrök elleni támadásokat

Az Országgyűlés Nemzetbiztonsági bizottsága soron következő ülésén megvizsgálja a bőnyi, rendőrök elleni támadás hátterét és megvitatja, hogy milyen intézkedésekkel akadályozható meg a szélsőjobboldali, militáns szervezetek, illetve ezek tagjainak lőfegyverhez jutása – közölte Molnár Zsolt szocialista politikus, a...

Nem migráns, hanem szélsőjobbos lőtt rendőrre Németországban

Lőfegyverrel megsebesített négy rendőrt szerdán Németországban egy szélsőjobboldali mozgalom tagja.

Nagyon gyorsan egy év börtönt kapott a mentőápolóra támadó férfi

Gyorsított eljárásban állított bíróság elé egy mentőápolóra támadó budapesti 52 éves férfit az ügyészség.

Felpofozták a TV2 riporterét a Kőbányai úti piacon

Az egyik televíziótársaság kétfős stábjára támadtak a főváros VIII. kerületében, a Kőbányai úti piac közelében szerda délelőtt – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon.

Eljárást indítottak a buszsofőrre támadó férfival szemben

Közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény és közfeladatot ellátó személy elleni erőszak miatt eljárást indítottak azzal a 22 éves férfival szemben, aki egy buszsofőrre támadt a fővárosban szerdán – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) csütörtökön az MTI megkeresésére.

Előzetesbe került a magára fegyvert fogó afgán férfi

Egy hónapra elrendelte a Szegedi Járásbíróság annak az afgán férfinak az előzetes letartóztatását, aki rátámadt az őt kísérő rendőrökre, és egyikük fegyverét is megszerezte – tájékoztatta a Szegedi Törvényszék szóvivője kedden az MTI-t

Fegyveresek támadták meg Kabulban az Amerikai Egyetemet

Fegyveresek megtámadták szerdán késő délután Kabulban az Afganisztáni Amerikai Egyetemet, a kampuszból robbanások és fegyverropogás hallatszik – közölte az egy afganisztáni belügyminisztériumi tisztségviselő.

Kővel dobálta a mozdonyvezetőt három unatkozó debil

A vonatvezető lélekjelenlétén múlott, hogy nem történt nagyobb baj a napokban Győr-Moson-Sopron megyei Kóny közelében, ahol egy háromfős társaság kővel dobta meg a Rail Cargo Hungária tehervonatát, mégpedig a mozdony egyik ablakát.

Feladta magát a zuglói baltás támadó

Feladta magát kedden az a férfi, aki hétfőn baltával támadt az utcán korábbi feleségének élettársára a főváros XIV. kerületében, a Fogarasi úton – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon.

Lelőtte az orvosát egy beteg egy berlini kórházban, majd öngyilkos lett

Az egyik egyetemi klinikán történt a támadás kedden kora délután. Később az orvos is belehalt a sérüléseibe – írja a hvg.hu .

Egy magyar focista is a müncheni plázában volt, amikor kitört a lövöldözés

Pénteken az 1860 München magyar labdarúgója, Simon Krisztián is abban a müncheni plázában tartózkodott, ahol több halálos áldozatot követelő fegyveres támadást hajtottak végre – írja a Nemzeti Sport Online .