Karácsony Gergely: holnap az összes ilyen borzalmat leszedetem!

Az ominózus Puskás Aréna-megnyitó kapcsán sajna nem csak a szép komplexumról és a nem annyira klassz focimeccsről folyik a polémia, a kormánysajtó igyekszik leszedni a keresztvizet két újságíróról, akiknek különvéleményük volt az ott felhangzó Nélküled című dalt illetően.

Igazi lúzerek: térfigyelő kamera alatt drogoztak

A dunaújvárosi rendőrök befejezték a kábítószer birtoklása miatt egy 23 éves és egy 19 éves helyi lakossal szemben folytatott ügy vizsgálatát.

Egységes szabályozást hoz a térfigyelő rendszerek felvételeinek központosítása

A napokban közepes médiaérdeklődést kapott a kormány T/2930 számú javaslata, amely az egyes belügyi tárgyú és más kapcsolódó törvények módosításáról szól. Bár számtalan olvasata és egyéb rendelkezése van a csomagnak, de közérdeklődést az része váltott ki, miszerint "egy hálózatba kötnék össze a térfigyelő...

Egy kiábrándult fideszes, Márky-Zay Péter indul a hódmezővásárhelyi időközi választáson.

Egy kiábrándult egykori fideszes szavazó lesz a fideszes jelölt kihívója a hódmezővásárhelyi időközi polgármester-választáson.

Térfigyelő kamerák magáningatlanokon, Cibakházán

Többen is jelentkeztek már a cibakházi polgármesteri hivatal felhívására, amelyben lakosok segítségét kérték.

Új térfigyelő- központ Fehérváron

A biztonságérzet növelése érdekében az idei évben elindult egy intenzív közbiztonsági program, amelynek keretében 10 fővel növelték a közterület-felügyelők számát, fejlesztették a térfigyelő kamerarendszert, és egy korszerű térfigyelő központot alakítottak ki a Városházán.

Térfigyelős videó!Így kaptak el egy autófeltörőt Budapesten

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsított 2013. július 19-én 2 óra körüli időben a Budapest VIII., Mátyás tér egyik parkolójában egy személygépkocsi jobb hátsó ajtaján lévő dupla rétegű fóliát konyhakéssel levágta, majd a gépkocsiban hagyott értékeket megkísérelte eltulajdonítani.

Térfigyelő buktatta le a fehérvári rablópárost - Videóval

Egy székesfehérvári asszony tett bejelentést a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság Központi Ügyeletére, miszerint őt két ismeretlen, egy férfi és egy nő Székesfehérváron a Huba közben gázspray-vel lefújta, és a nyakából az aranyláncát megpróbálta kitépni.