Brutális tömegverekedés lett egy Putyin-pólóból Mogyoródon – Csoda, hogy nem halt meg senki

Külföldiek és magyarok verekedtek össze.

Vascsövekkel estek volna egymásnak a magyar és az olasz focidrukkerek, ha nem lép közbe a rendőrség

Késeket, fémrudakat, pirotechnikát vettek el a rendőrök a meccs előestéjén gyülekező ultráktól.

Tömegverekedés Budapesten: brutális harc volt az új részletek szerint, két család próbálhatta elintézni egymást

Életveszély okozása miatt nyomoznak a rendőrök.

Tömegverekedés Budapesten: a Lurdy Házban eshetett egymásnak két társaság, nagy erőkkel vonult ki a rendőrség

A rendőrök még nem erősítették meg.

Rettegnek a helyi lakosok Kerepesen a brutális tömegverekedés után! Még mindig szabadlábon van több mint 100 verekedő

Gyuricza László, Kerepes fideszes polgármestere közleményt adott ki azt követően, hogy az ügyészség nem indítványozta a városban történt százfős tömegverekedés gyanúsítottjainak a letartóztatását.

Videón a brutális kecskeméti tömegverekedés

2021. szeptember 26-án az egyik ittas társaság – öt férfi és két nő – három tagja hajnali 1 óra körül szóváltásba keveredett egy másik, ugyancsak jókedélyű társaság néhány tagjával, majd a konfliktus hirtelen tömegverekedéssé fajult.

30 ember ellen javasolnak vádemelést az érdi tömegverekedés ügyében

Lezárta a nyomozást a rendőrség a 2020 nyarán történt érdi tömegverekedés ügyében – adta hírül az MTI a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság (PMRFK) közleménye alapján.

Vasárnapra tömegverekedéssé fajult az elárusítóhelyek miatt kirobbant vita a kecskeméti piacon

A Kecskeméti Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztályán őrizetbe vettek három férfit, aki vasárnap egy megyeszékhelyi piacon az árusítóhelyek miatt többekkel vitába keveredtek.

Brutális tömegverekedés volt augusztus 20-án Hajdúnánáson – videó!

Egy helyi és egy tiszavasvári társaság verekedett össze. 

Brutális tömegverekedés volt angliai románok között a lutoni reptéren – videó!

17 embert őrizetbe vettek.

Az érdi halálos tömegverekedés aktuális fejleménye — újabb letartóztatások

Elrendelte tizenkét ember letartóztatását az érdi tömegverekedés ügyében a Budakörnyéki Járásbíróság vasárnap.

Brutális tömegverekedés Őrhalmon: bozótvágó késsel, fejszével és karóval rontottak egymásnak a lakosok – kép

Négy férfit és két nőt hallgatnak ki, akiket garázdasággal és súlyos testi sértéssel vádolnak.

Tömegverekedés miatt fújták le vasárnap hajnalban a Fezen Fesztivált

Többen összeverekedtek egy székesfehérvári fesztiválon vasárnap hajnalban, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint még tart a körülmények tisztázása, az eset után a Fezen szervezői leállították a rendezvényt.

Tömegverekedés tört ki egy kórházban, kiürítették a sürgősségi részleget Romániában

A könnygázspray használata miatt lélegezni sem lehetett.Tömegverekedéssé fajult két család konfliktusa csütörtök este egy romániai kórház sürgősségi részlegén. Mivel előkerült egy gázspray is, a részleget ki kellett üríteni.

Hatalmas tömegverekedés volt Székelyudvarhelyen, egy ember meghalt

Vasárnap este esett egymásnak több mint 60 ember, egyiküket halálosan megszúrták. A rendőröknek is erősítést kellett hívnia a helyzet megoldására.

Durva! Ilyen tömegverekedés csak ritkán van kosárlabda meccsen

A meccs már rég eldőlt, amikor kitört a bunyó.

Menekültek estek egymásnak Calais-nál, többen kórházba kerültek

Több egymást követő incidensben 17 menekült sérült meg Calais közelében, négy ember lövési sérüléssel került kórházba, állapotuk életveszélyes.

Nem hagyhatja el a lakhelyét 9 fradista a stadionbeli verekedés miatt

Ez elég enyhe intézkedés, többen azonban így is pórul járnak, mert nincs hol lakniuk.:(

Kitört a tömegverekedés az ugandai parlamentben – videó

A székek is repültek és tömegverekedés tört ki, miután a vízügy minisztert azzal vádolták meg az ellenzékiek, hogy fegyvert vitt magával a terembe.

Elkapták a kolozsvári magyarverő fociultrákat

A Kolozs megyei rendőrség azonosította és előállította a múlt szombati kolozsvári sportrendezvényen kitört tömegverekedés 15 résztvevőjét – írja a helyi rendőrség honlapjára hivatkozva az MTI.

Botokkal és láncokkal csaptak össze a román és magyar fociultrák Kolozsváron

Egy a hét végén Kolozsváron történt, román és magyar futballszurkolók közötti tömegverekedésről jelentek meg cikkek kedd este kolozsvári hírportálokon – írja az MTI.

Gázpisztollyal és késsel támadt egymásra két banda Budapest belvárosában

Gáz-riasztófegyverrel és késsel támadt egymásra egy három- és egy négyfős társaság szerdára virradó éjjel Budapest belvárosában – közölte a rendőrség a honlapján.

Egymásnak estek a helyiek és a budapestiek – tömegverekedés Siófokon

A Kaposvári Járásbíróság hét ember előzetes letartóztatását rendelte el a siófoki Petőfi sétányon pénteken történt bűncselekmény kapcsán.

Tömegverekedés volt a kiskunhalasi befogadóállomáson

Tömegverekedés volt migránsok között vasárnap este a Kiskunhalasi Menekültügyi Őrzött Befogadó Központban – közölte a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója hétfő reggel az MTI-vel.

Agyba-főbe verték egymást az ukrán parlamentben

Tömegverekedés tört ki az ukrán parlament szerdai ülésén a képviselők között, ezúttal egy olyan felszólalás váltotta ki az összetűzést, amely a Lemberg (Lviv) melletti szeméttelep súlyos természeti katasztrófával fenyegető égésével foglalkozott.

Tömegverekedés volt Jézus szíve érdekében Mezőkövesden

Vasárnap rendezik a Jézus Szíve búcsút Mezőkövesden, a vallási eseményhez pedig mindig kapcsolódik vásári mulatság is, amelyet hagyományosan a Vásártéren rendeznek. Idén viszont ezzel problémák adódtak, hiszen a vidámparkos vállalkozók összeverekedtek, szerdán délután és este is állt a bál. A helyszínen csak családi...

Tömegverekedés volt Ercsiben

Ercsiben több személy összeverekedett. A rendőrök megakadályozták a további jogsértés elkövetését – írja a police.hu .

Agyba-főbe verte egymást a zalai család – 9 embert állítottak elő

Kilenc embert fogtak el és állítottak elő a rendőrök szerdára virradóra a Zala megyei Miháldon, miután egy családi összejövetel tömegverekedéssé fajult – közölte a rendőrségi honlapon a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.

Grillezés közben összevesztek, majd falécekkel verekedtek a migránsok egy menekültszálláson

Tömegverekedés történt egy menedékkérőket befogadó állomáson a németországi Vetschauban, a helyi rendőrség hétfői közleménye szerint az összecsapásban hat ember megsebesült.

Tömegverekedés volt több német menekülttáborban

Több menedékkérőt letartóztattak Berlinben, miután a befogadóállomássá alakított egykori Tempelhof repülőtéren verekedés tört ki.