Az örökös jobbágyság megszüntetése

A mindenben radikális újító, II.

Ferenc József császár és király

1848-ban alig tizennyolc éves, amikor trónra kerül és majdnem hetven éven át uralkodik.

„A hazai kutatásokat hozzáférhetőbbé kell tenni a nemzetközi közeg számára” – interjú Bárány Attilával

Bárány Attila történésszel, a Debreceni Egyetem Történelmi Intézetének habilitált egyetemi docensével egy évvel ezelőtt Alexandre Dumas egyik híres regényéről beszélgettünk. Ezúttal újabb témakörökkel kerestük meg, hogy kiderítsük, hogyan indult szakmai karrierje és milyen tapasztalatai vannak a történész pályára...

Japán kapitulált

70 éve, 1945. augusztus 14-én, a második világháború végén Japán kapitulált, feltétel nélkül megadta magát, közölte fegyverletételi szándékát és csak a császár felségjogait kívánták megtartani.

Történelemtanár tábor Ópusztaszeren

A XVIII. Kárpát-medencei Történelemtanár Tábor 2015. július 20-25. között zajlott Ópusztaszeren a Nemzeti Történeti Emlékparkban a Rákóczi Szövetség szervezésében. A rendezvényt 1997 óta szervezi meg a Szövetség, nemcsak tagságához csatlakozó történelemtanárok, hanem minden kárpát-medencei magyar iskolában vagy magyar...

Végvári katonák hétköznapjai – interjú Komjáti Zoltán Igorral

Idén nyáron új, Fülek történetével foglalkozó könyvsorozat indult.

Kercaszomor, a legbátrabb falu

95 éve 1920. augusztus 1-jén a szomoróci lakosság az őrségi Kerca falu helyőrségi katonáival együtt elűzte a megszálló szerb-horvát-szlovén katonákat.

Szemétre dobták Pécsen a pótolhatatlan Zsolnayt

Megrongálódva, építési törmelék mellett találták meg azt az ember nagyságú vázát, amelyet több mint száz éve készítettek a Zsolnay-gyárban – írja a Blikk .

“Ő egy teljesen más típusú hős”

“Könyves Kálmán a Képes Krónika alapján olyan figura, mint egy Grimm-meséből vett szörnyeteg: púpos és szőrös.

A választás béklyójában – Gondolatok a 19. századi szlovák és magyar nacionalizmusokhoz

Az elmúlt év során jelent meg Demmel József kötete, a Pánszlávok a kastélyban. Justh József és a szlovák nyelvű magyar nemesség elfeledett története (Pesti Kalligram, Bp., 286 p.). A könyv olyan jelenségre hívta fel a figyelmet, amely mind a (cseh)szlovák, mind a magyar nacionalizmus számára kezelhetetlennek bizonyult: a magyar...

Marczali Henrik, a tegnap történésze

„Mint tudós és mint tanár egyaránt a századforduló történettudományának legjelentősebb s elismeréssel övezett egyéniségei közé tartozott” – ezekkel a szavakkal búcsúztatta Hajnal István a Századokba írt tárcájában 1940-ben az akkor elhunyt Marczali Henriket.

A tehén és a vírus – a védőoltások rövid története

A közelmúltban olyan rettegett, leginkább a gyermekeket veszélyeztető fertőzések terjedtek el a nyugati országokban, amelyeket már évtizedek óta leküzdöttnek tartott az orvostudomány. Az amerikai és nagy-britanniai szamárköhögés-járványok után idén arról tudósítottak az újságok és a médiafelületek, hogy Spanyolországban az...

Kilépni a párhuzamos érvelésből – interjú Miroslav Michelával

Miroslav Michela neve ismerősen csenghet a magyar közönség számára is, hiszen idén januárban magyar nyelvű előadásokat tartott a Magyar Történelmi Társulat rendezésében az ELTE BTK-n, majd az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézetében. A Prágai Károly Egyetem oktatójaként és a Szlovák Tudományos...

Oktatási viszonyok és társadalmi mobilitás a 19. század első felében

A társadalmi mobilitás mindig is foglalkoztatta a társadalomtörténet iránt érdeklődőket. Gyakran olvashatjuk politikusok, tisztviselők, értelmiségiek naplóit, önéletírásait. Sokukat már a gimnáziumi tankönyvekből ismerhetjük. Jogosan merül fel a kérdés: hogyan lettek azzá, akivé?

A magyar arisztokrácia nyomában

A magyar arisztokrácia, mint a hagyományos történelmi elitünk, 1945-ben végleg háttérbe szorult.

Konferencia a Római Magyar Akadémián a budapesti apostoli nunciatúra alapításának és újra megnyitásának évfordulója alkalmából

1920-ban, 95 évvel ezelőtt létesült Magyarországon az apostoli nunciatúra, így kiépültek a hivatalos diplomáciai kapcsolatok Magyarország és a Szentszék között.

Budapest régi-új perspektívából – a Magdolna-torony titkai

Egy torony, amelynek sorsa összeforrt Budapest történelmi eseményeivel, ahonnan az egész fővárost belátni, és amelyet újra megnyitottak a közönség számára. A Magdolna-tornyot a Múzeumok Éjszakáján látogattuk meg. Ekkor nyílt meg a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum egy másik kiállítása is, amely a második világháború...

Szekfű Gyula és ami utána következik

Aligha kétséges, hogy a hatvan évvel ezelőtt, 1955. június 29-én elhunyt Szekfű Gyula a magyar történetírás legtöbb vitát kiváltott egyénisége. Jelen írásban fő műveit és utólagos történetírói értékelését kívánjuk röviden felvázolni.

Párhuzamos kapcsolások – Paks, az Atomváros

Paks nevét hallva, először bizonyosan a halászlé és az atomerőmű jut az emberek eszébe. A halászlé jóval korábbi márkajel, hiszen 1955-től a Margit körút 14. alatt működött a Paksi Halászati Szövetkezet híres csárdája, a Paksi Halászcsárda. Ide tért be egy jó halászlére 1969. január elején Endrődi László grafikus, és...

Az Opus Dei megalapítója

Szent Josemaría (Josemaría Escríva de Balaguer) spanyol katolikus pap 40 éve halt meg Rómában.

Leleplezett történelem: 39 história a huszadik századból

2015. június 16-án kora este a Kossuth Klubban, a L’Harmattan Kiadó szervezésében mutatták be Fiziker Róbert, a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára 1945 előtti kormányszervek főosztálya levéltárosának Leleplezett történelem: 39 história a huszadik századból című könyvét.

A menekültek megmentője

O’sváth László politikus, belügyminisztériumi tisztviselő, “a menekültek megmentője” a második világháború idején több ezer lengyel menekült befogadását segítette és lehetőséget teremtett részükre tanulásra és kultúrájuk megtartására.

Az UTE története

130 éve, 1885. június 16-án alakult meg az Újpesti Torna Egylet (UTE), Magyarország harmadik legrégebbi, ma is működő sportegyesülete.

A szerzetesrendek felszámolása

65 éve, 1950. június 10-re virradóra a kommunista hatóság felszámolta a szerzetesrendeket Magyarországon.

Modern Magyarország – Élet a fokozaton túl…

Az ELTE BTK Történelemtudományok Doktori Iskolájában a tavaszi vizsgaidőszak egyet jelent a doktorandusz-konferenciák dömpingjével. Az Új- és Jelenkori Magyar Történelem Doktori Program 2015. június 2–3-án tartotta seregszemléjét a kar Központi Olvasójában, a tanszéki folyóiratához illeszkedve Modern Magyarország címmel.

Az örmény népirtás menekültjei Magyarországon

Az első világháború alatt lezajlott örmény népirtás a 20. század katasztrófái közé tartozik, amelynek utóélete napjainkban is tart. Írásunkban a hatására Magyarországra érkező menekültek ügyét mutatjuk be.

Kivándorlás és nemzetpolitika a dualizmus korában – interjú Makkai Bélával

Makkai Béla több évtizede foglalkozik a kelet-európai nemzetiségi kérdéssel, valamint a dualizmuskori kivándorlás és a magyar nemzetpolitika problematikájával. A Károli Gáspár Református Egyetem Új- és Jelenkori Egyetemes Történeti Tanszékének vezetőjével hamarosan megjelenő könyvének apropóján (Székely-magyar „temető”...

Lépten-nyomon régészet – ellepték a Múzeumot a Kisvakondok

Leletgyűjtés, állatcsont-határozás, mini-ásatás, fémkeresőzés és restaurálás – a hétvégén a Régészet Napja alkalmából Miskolcon is bárki kipróbálhatta, milyen lehet régésznek lenni a valóságban. Az ingyenes rendezvény a hirtelen támadt meleg ellenére is több száz látogatót vonzott a Herman Ottó Múzeum Papszeri...

Ezer éve üvöltünk a tolófájásoktól

Vannak olyan nők, akik képtelenek kiheverni a szülés fájdalmát.