Egy új törvénymódosításnak köszönhetően nagyobb biztonságba kerülnek a kisgyerekes és nyugdíjas munkavállalók

A csődeljárásról és felszámolási eljárásról szóló törvényben a felszámolási költségek körébe vonták a kisgyerekkel otthon lévők és a nyugdíjas munkavállalók munkabérét. Idén júniusban a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) és az Országos Szövetkezeti Tanács (OSZT) sürgetett változást, ennek eredménye az...

Falusi Mariann a kata kivégzéséről: gusztustalan, átgondolatlan paraszt lépés

A katatörvény kapcsán osztotta meg gondolatait Falusi Mariann az ATV Híradónak. 

Lázár János az új állami beruházási törvényről: „az állam érdekeit sokkal jobban védő rendszer fog születni”

Új világot teremt majd Magyarországon, ami az állami és önkormányzati beruházásokat illeti. 

Hivatalosan is megjelent az új katatörvény – összeszedtük a legfontosabb változásokat

Itt vannak a legfontosabb változások.

Hiába lett érvénytelen a "nemváltó ovisos" népszavazás, a kormány mégis véghez viszi az abban meghatározottakat

Nagy volt a csend az érvénytelen, gyerekvédelminek mondott népszavazás óta a kormány részéről ezen a téren, de most szóba került a téma abban az interjúban, amit a Mandiner készített Répássy Róbert igazságügyi államtitkárral – írja a Telex.hu .

Engoron bíró: Trump úr, tudom, hogy ön komolyan veszi a saját dolgát, én is az enyémet! - Ítélet az exelnök ügyében

A bíróság megsértése miatt elítélte Donald Trumpot egy New York-i bíró hétfőn, amiért a volt amerikai elnök nem adta át Letitia James, az állam demokrata párti főügyésze által kért üzleti dokumentumokat - közölte hétfőn az amerikai sajtó.

Aki zsigerből homofób, annak tökmindegy, de hátha... - A Magyar Pszichológiai Társaság véleménye szerint nem a melegek, hanem a meleg ellenes törvények veszélyeztetik a fiatalok me

Megszületett ez a nagyon fontos szakmai állásfoglalás a magyar kormány szexuális kisebbségeket súlyosan diszkrimináló, sőt kriminalizáló törvénymódosításával szemben.

Semjén már csak a választások utáni időszakra időzített törvényjavaslatokat

Egy olyan törvényt sem küldött Kövér Lászlónak, amit a választások előtt tárgyalnának meg a parlamentben.

2 héten át vizsgálta a kormány, hogy az Oroszlánkirály megfelel-e a hagyományos nemi szerepknek

Valaki Vas megyében jelentette fel az ismert rajzfilmet. 

Módosítják a veszélyhelyzetet kivezető törvényt

Az Országos Atomenergia Hivatal nagyobb önállóságáról és az Iszlám Állam elleni magyar katonai szerepvállalásról is döntött kedden az Országgyűlés, amely arról is határozott, hogy érintésmentessé válhatnak egyes közigazgatási eljárások.

"Orbánék megnyomorítanak, megcsonkítanak" – felháborodtak a vendéglátósok az új szabályozáson

Napok óta egyre többet lehet hallani arról a szabályozásról mely a szakma szerint a vendéglátóhelyek 90 százalékát ellehetetlenítené. 

Törvénnyel tiltják be az internetes gyalázkodást, fenyegetőzést, sértegetést

Eldurvult az online felületeken a hangnem, úgyhogy a horvát törvényhozás lépett. A jövőben tilos lesz gonosz kommentek megírása

Ujhelyi: elég volt a brüsszeli töketlenkedésből!

Ujhelyi István, az MSZP európai parlamenti képviselője a szokásos vasárnapi politikai helyzetértékelésében ezúttal azt írja, hétfőn rendkívüli ülést tart az Európai Parlament elnökéből és frakcióvezetőiből álló testület, hogy egyéb sürgető ügyek mellett döntés szülessen a magyar és lengyel jogállamisággal kapcsolatos...

Az új jogszabály szigorú értelmezésében akár a Bibliát is le lehetne fóliázni a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülete szerint

Az új határozat nemcsak a kereskedelem súlyos akadályozása, de egy életszerűtlen cenzúra is az egyesület elnöke szerint. így nézve mostantól „szigorúan értelmezve akár a Bibliát csak lefóliázva lehet majd árulni, hiszen bőven vannak benne a szexualitást, de akár a homoszexualitást is megjelenítő részek”.

Lewis Hamilton keményen bírálta a magyar kormányt

A hétszeres Forma-1 világbajnok gyakran felszólal emberi jogi ügyekben, ezért a magyarországi homofób törvény sem kerülte el a figyelmét.

Szombaton jön a Pride, az új törvény miatt hatalmas botrány várható

Nagy balhé várható. 

Karma: magától alakul vagy mi csináljuk? Ne mutogassunk másra!

Mivel úgy látszik, a karma bekerült mindennapi szókincsünkbe, talán nem fölösleges, ha némileg tisztázzuk ezt a fogalmat.

Mi az, amit rettentő sokan félreértenek a karmával kapcsolatban?

A karmával kapcsolatban igen sok furcsaságot olvastam mostanság.

„Van rá bátorításom” – Boldog István bízik benne, hogy a kémiai kasztrálós módosítója bekerülhet a pedofiltörvénybe még ebben a ciklusban

A vesszőparipájával, kémiai kasztrálással kapcsolatban pedig a következőképpen véleményezte a pedofiltörvényt:

Újabb hungarikum! Elindult a "hogyan vegyük el az adományozókedvet", más néven "coki a civileknek" nemzeti program!

Normális demokráciákban az emberek erkölcsi kötelességüknek érzik, hogy anyagi helyzetüknek megfelelően támogassák azokat a civileket, akik azt tűzték ki céljuknak, hogy segítik a rászorulókat.

Áder János aláírta a melegellenes törvényt!

Aláírta Áder János köztársasági elnök a homofób passzusokkal teletűzdelt, eredetileg a pedofil bűncselekményeket súlyosabban büntető, itthon és a nemzetközi porondon is rengeteg vitát kiváltó törvényt.

Mérgező nevelőszülők? - „Mintha család”, „mintha szeretet”, „mintha kötődés”

Ez a poszt az örökbefogadásról szól.

Ki vegye ki a Shakespeare-kötetekből a törvénybe ütköző oldalakat? Az egyszeri könyves kérdései a hétfőn elfogadott korlátozó törvény kapcsán

A hétfőn elfogadott jogszabály szerint „tilos tizennyolc éven aluliak számára pornográf, valamint olyan tartalmat elérhetővé tenni, amely a szexualitást öncélúan ábrázolja, illetve a születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérést, a nem megváltoztatását, valamint a homoszexualitást népszerűsíti, jeleníti meg.”...

Szerdán Áder ablakból nézheti a tüntetést - Tiltakozó akció a homofób propagandatörvény ellen!

Miután az Országgyűlés kedden a Fidesz-KDNP, valamint a Jobbik igen szavazataival elfogadta az eredetileg a pedofil bűnelkövetők elleni, azonban a módosítókkal orosz típusú homofób törvénnyé alakított javaslatot, a hétfői tüntetés szervezői ígéretükhöz híven Áder János köztársasági elnököt próbálják rávenni, hogy ne...

Hiába minden, homofóbiával átitatott lesz a pedofil-törvény – ezután csak 18-as karikával lehet vetíteni a Jóbarátokat vagy a Harry Pottert is

Hiába a több tízezres tüntetés és a megannyi felszólalás, mégis átment ma az LMBTQ közösséget is megbélyegző törvény. Az ellenzék által benyújtott módosító javaslatokat kivétel nélkül nem tartotta fent az Országgyűlés. A Jobbik megszavazta a javaslatot, összesen 41-en nem szavaztak, az ellenzék egy része ugyanis...

Itt közvetítették élőben a Fidesz homofób pedofiltörvénye elleni tüntetését!

A Telex élőben közvetíti a megmozdulást. 

Itt vannak a pedofilellenes törvény részletei – A szülők fényképet is láthatnak az elkövetőről

Ma tárgyalták a pedofilellenes törvényjavaslatot a Parlamentben. 

"Látom a címeket a propagandasajtóban, hogy „Hadházy törvénysértésre biztat”, és ezúttal igazuk is lesz a bértollnokoknak!"

Nehogy azt higgye a kedves olvasó, hogy Hadházy Ákos képviselő csak úgy, brahiból választotta a figyelemfelhívás törvényesnek nem mondható módját arra, hogy felrázzon minket.

Akadémiai dolgozók tiltakoznak az új felsőoktatási törvény ellen

Az Akadémiai Dolgozók Fóruma (ADF) határozottan tiltakozik az ellen, hogy a kormány a legsúlyosabb járványhelyzetben nyújtsa be a felsőoktatás átalakítását célzó javaslatát, mindezt úgy, hogy annak tartalmáról semmilyen szélesebb körű egyeztetés nem történt – közölte az ADF csütörtökön az MTI-vel.