Hiába, csak ölni tudnak – Egyre több orosz katonát ítélnek el gyilkosságért

Rekordszámú orosz katonát ítéltek el gyilkosságért 2023-ban – jelentette a független Mediazona hírportál az orosz legfelsőbb bíróság adataira hivatkozva.

Ukrán katonatisztek panasza: a kárpátaljaiak nem akarnak meghalni a háborúban

„Ukrajna nyugati részén a behívottak futnak és úsznak, hogy megússzák a háborút”

Már Peking is a békepárti szerepben tetszeleg – Összeboronálnák Moszkvát és Kijevet

Vang Ji kínai külügyminiszter Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel közösen tartott pekingi sajtótájékoztatóján megerősítette a kínai kormány Oroszország és Ukrajna közötti tűzszünetre és a háború befejezésére vonatkozó felhívását, miközben mindkét fél reményét fejezte ki az országaik közötti gyakorlati...

Üzenetet kapott Putyin: Ukrajna NATO-tag lesz

Jens Stoltenberg, a NATO főtitkára kijelentette, Ukrajna a NATO tagja lesz, "a kérdés nem a ha, hanem a mikor".

Repedezik a putyini rezsim, sokasodnak a gondok Moszkvában

A Moszkva melletti Crocus City Hall koncerthelyszín elleni terrortámadás nem derült égből a villámcsapásként következett be. A Kreml valószínűleg azért negligálta az amerikai hírszerzés figyelmeztetéseit a szélsőségesek közelgő támadásáról, hogy ezzel egy kapóra jövő bűnbakra, Ukrajnára háríthassa a felelősséget, amikor...

Biden kitart véleménye mellett – Másodszor is „mészárosnak” nevezte Putyint

Az amerikai elnök először az ukrajnai agresszió kezdetekor nevezte mészárosnak az orosz vezetőt. 

Moszkva elszánta magát – Mindent elsöprő offenzívára készül Ukrajnában

Az ukrán és nyugati médiában is egyre több cikket, elemzést lehetett olvasni az elmúlt hetekben arról, hogy az orosz haderő egy átfogó, mindent elsöprő offenzívára készül a nyáron, melynek célja lehet akár az is, hogy térdre kényszerítsék az ukrán haderőt és elérjék a végső győzelmet.

Egyre jobban durvul a háború a szomszédunkban – Ballisztikus rakétákkal támadta Oroszország az ukrán titkosszolgálat bázisait

Tegnap ünnepelte Ukrajna az állambiztonsági szolgálatok napját, melynek alkalmából az orosz haderő körülbelül egy tucat ballisztikus rakétát lőtt ki az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SzBU) épületeire Kijevben. Később Odesszát is célba vették.

Moszkvai terrortámadás: furcsa dolgokról számolt be egy magát a koncerthelyszín korábbi alkalmazottjának valló férfi

Miért nem működött a tűzoltórendszer, miért értek ki olyan sokára a terrorelhárítók? Az sem kizárt, hogy az orosz titkosszolgálatok felé vezetnek a nyomok...

A rokkantakat, fogyatékkal élőket is viszik már a frontra Ukrajnában

Nem újkeletű gyakorlat, hogy Ukrajnában a járókelőket is pillanatok alatt besorozzák az utcán, a napokban viszont már arról érkeztek beszámolók, hogy rokkantakat, fogyatékkal élőket is összeszednek a toborzók.

Az Unió fegyverkezni akar és Ukrajnára fordítaná a befagyasztott orosz vagyon

Ursula von der Leyen bizottsági elnök azt közölte, a tagállamok vezetői készek jóváhagyni az Európában befagyasztott orosz pénzeszközök nyereségének Ukrajna céljaira fordítását.

Ukrajna elveszíti a háborút – Ha ez bekövetkezik, jön a NATO és Oroszország összecsapása

Ukrajna vereségéről, közelgő NATO-Oroszország háborúról és atomfegyverek lengyelországi telepítéséről beszélt Rajmund Andrzejczak tábornok, a lengyel haderő volt vezérkari főnöke a lengyel televízió adásában – számolt be több lengyel portál.

Egyre közelebb a III. világháború – Kétezer francia katona készül Ukrajnába az orosz hírszerzés szerint

Pierre Schill tábornok, a francia szárazföldi erők vezérkari főnöke azt üzente, hogy a francia hadsereg készen áll a legkeményebb harcokra.  Az orosz vezérkar kiemelt célpontnak tekintené az Ukrajnában felbukkanó francia haderőt

Donald Trump törvényt sérthetett Orbán Viktor miatt

A Financial Times cikke szerint a volt amerikai elnök ott hibázott, amikor az ukrajnai békéről beszélgetett a  magyar kormányfővel.

Ukrajna túlélése veszélyben van – figyelmeztet az amerikai védelmi miniszter

Ukrajna túlélése veszélyben van – jelentette ki Lloyd Austin, az Egyesült Államok védelmi minisztere, miközben megpróbálta meggyőzni szövetségeseit arról, hogy Washington elkötelezett az ukrán erők támogatása mellett. Kijev 300 ezer lőszert kaphat nyárra a „Cseh kezdeményezés” jóvoltából.

Amíg a kormányfő Brüsszelt akarja elfoglalni, addig Szijjártó Péter világháborúval riogat

Az elmúlt két év és lassan egy hónap alatt most a legkritikusabb a helyzet Európában, a világháborús veszély réme egyre erőteljesebb – írta a külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Facebook-oldalán az EU külügyminisztereinek brüsszeli tanácsülése előtt. 

Ukrajna bekeményít! Leállítja az orosz gáz tranzitját Európába

Az ukrán energiaügyi miniszter közleményben azt írta: Ukrajna nem tervezi az orosz gáz Európába irányuló tranzitjáról szóló szerződés meghosszabbítását, vagy új megállapodás kidolgozását – írja az e conomx.hu

Ukrán dróntámadásokat és berepüléseket jelentett Moszkva

Dróntámadásokat, illetve berepüléseket jelentett az Oroszország által megszállt ukrán régiókból, Zaporizzsjából, Herszonból, Donyeckből és Luhanszkból, valamint az ukrán határvidékről az orosz külügyminisztérium.

Ukrajna: tömegeket terelne Kijev a hadseregbe

Régóta keringenek olyan beszámolók az ukrán haderővel kapcsolatban, melyek szerint egyre súlyosabb emberhiánnyal küzdenek.

Putyin: Oroszország készen áll a nukleáris háborúra

Oroszország technikailag készen áll a nukleáris háborúra, ha az Egyesült Államok csapatokat küldene Ukrajnába, az a háború jelentős eszkalációjának minősülne – figyelmeztette a nyugati világot Vlagyimir Putyin orosz elnök. 

Ukrajna három védvonalat épít ki, kétezer kilométer hosszúságban

Ukrajna három védelmi vonalat tervez építeni összesen kétezer kilométer hosszan – közölte hétfőn Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Telegram-oldalán.

Tankokkal törtek be Oroszországba ukránbarát orosz fegyveres csoportok

Három ukrán oldalon harcoló, orosz ellenzéki fegyveresekből álló katonai alakulat tört be ma Oroszország Belgorod és Kurszk régióiba – ukrán sajtóbeszámolók szerint. Mindeközben az ukrán hadvezetés oroszországi olajfinomítókra mért csapást mára virradóra.

Akát hiszed akár nem! - Ferenc pápa kontra Ukrajna

Visszautasította Ukrajna vatikánvárosi nagykövetsége Ferenc pápa Kijevnek szánt javaslatát a béketárgyalásokról.

Hihetetlen, de igaz! Az orosz-ukrán háború már Szudánban van

Friss, bennfentes információk láttak napvilágot arról, hogy vált a polgárháborútól sínylődő Szudán az orosz-ukrán háború kiterjedt harcterévé.

Kiderült, miről tárgyalt Zelenszkij és Erdogan

Recep Tayyip Erdogan török elnök és Volodimir Zelenszkij ukrán államfő Isztambulban tárgyalt az ukrán-orosz konfliktusról, a fekete-tengeri gabonaexport újraindítása és a védelmi együttműködés erősítése témáiban.

Minden ukrántól bocsánatot kért egy börtönre ítélt orosz újságíró

Hét év börtönre ítélte egy moszkvai bíróság a RusNews újságíróját az orosz hadseregről szóló „álhírek” terjesztése miatt, írja a Meduza. Roman Ivanov az utolsó szó jogán letérdelt, és az orosz hatalom nevében minden ukrán állampolgártól bocsánatot kért.

Magyarok tömegei jutottak jogosulatlanul német állami támogatáshoz

Jogosulatlanul juthattak támogatáshoz ukrán-magyar kettős állampolgárok Németországban. A német Szövetségi Migrációs és Menekültügyi Hivatal adatai szerint február 19-ig a német tartományokból összesen 5 609 gyanús esetet jelentettek .

Mi lesz ebből? Bevetették az amerikai lopakodókat az ukrajnai háborúban

Szingapúr védelmi miniszter meglepő állításokat tett az amerikai gyártású, ötödik generációs F-35-ös harci repülőgépekről. Ng Eng Hen szerint a gépek a háború kezdete óta aktív küldetéseket hajtanak végre, melyek célja az Ukrajnában harcoló orosz erők (főként légvédelmi rendszerek) felderítése – számolt be róla a...