Ungváry Zsolt: A megrontott Carmina

A magyarországi ellenzék hosszú ideje aszerint politizál (nem is ér el különösebb sikereket…), hogy ügyeket keres, amikbe belekötve megpróbálja gyengíteni a kormány támogatottságát, ami – úgy képzelik – reményt adhat számukra egy majdani választási győzelemhez.

Ungváry Zsolt: Az aberrációk ellen tüntetők valójában egyetértenek a kormánnyal

A politikában sokszor nem a valóság, hanem annak interpretálása, a kezdeményezés átvétele a legfontosabb.

Ungváry Zsolt: Egy, csak egy legény gondolkodik hosszabb távon az EU-ban

Az egyhangú döntés mindig gyanús.

Ungváry Zsolt: Vigyázzunk a pofonokkal!

Az ököljog, vagyis az erősebbek uralma a gyengébbek felett, az állatvilágban bevett dolog, és sok helyen, sokáig az emberek között is ez dívott.

Ungváry Zsolt: Mennyit ér a focisták sikere a többiekhez képest?

A verseny bennünk él.

Ungváry Zsolt: A rendszer élvezői felszámolják a rendszert

A Brian élete című angol film egyik sokat idézett jelenetében a Júdeai Nemzeti Front kemény csapást tervez a római megszállók ellen.

Ungváry Zsolt: Ki mondja meg, ki a szélsőséges

A Harry Potter regényekben a főgonoszt, Voldemortot sokan nem merik nevén nevezni, hanem mindenféle szavakkal helyettesítik, abban bízva, hogy ezzel távol tarthatják.

Ungváry Zsolt: Hogyan szúrjunk ki a nyugdíjasokkal?

A többpárti demokrácia egyik következménye, hogy az ellenzékben lévők megpróbálják a kormány minden intézkedésében megtalálni a rosszat, és e szerint állnak hozzá valamennyi döntéshez.

Ungváry Zsolt: Vesszük a kalapunkat; ez már a második!

Magyarországon a futball mindig közügy volt.

Ungváry Zsolt: Másfél évszázad

Rómát egy szerencsés túlélő ikerpár alapította, a későbbi nemzedékek szerint Krisztus előtt 753-ban (igaz, amikor az ókori római időszámítás ezen kezdőpontját utólag kijelölték, Krisztus még meg sem született.)

Ungváry Zsolt: A balosok balos történelmi példákkal riogatnak

Program, önálló ötletek és történelmi léptékű vízió híján az ellenzék különböző vádakkal, a meglévő dolgok rombolásával próbál fogást találni a négyszeres kétharmaddal tizenhárom éve kormányzó erőkön.

Ungváry Zsolt: Emlékmű szépséghibával

Életemben először 1986-ban, 18 évesen jártam Erdélyben.

Ungváry Zsolt: Nincs forradalmi helyzet

Néhány száz fős tüntetések kemény szavú szónokai, Facebookon és újságcikkekben közzétett kiáltványok önjelölt megváltó szerzői folyamatosan forradalmat akarnak kirobbantani, a kormány csúfos bukását vizionálják, amit az elégedetlenek hatalmas tömegei kényszerítenének ki.

Ungváry Zsolt: Nem kádári nosztalgia és nem is a malária inspirál minket

Azt szokták mondani, a Kádár rendszer gulyáskommunizmusának nagy felismerése, alaptézise abból származott, hogy szükséges egy kis engedményt tenni (elsősorban közérzetjavító életszínvonalbelit), elejét véve így az újabb forradalomnak.

Ungváry Zsolt: Miért olyan nehéz az alkotás láttán feltételezni az alkotót?

Mindenkinek megvan a maga helye és szerepe az üdvtörténetben.

Ungváry Zsolt: Akik mindig a másik oldalra állnak

Kevés szánalmasabb van annál, mint amikor valaki elárulja a sajátjait.

Ungváry Zsolt: Itália tegnap, ma és holnap

Turisták baktatnak a római romok között, és értetlenkedő csodálattal olvasgatják a kihelyezett táblákon: Minerva temploma, madárjósok, Vesta szüzek, szenátus, Jupiter.

Ungváry Zsolt: Nem az ember kevés, hanem a hozzáállás rossz

A közbeszéd és a zsurnalizmus egyaránt szereti a leegyszerűsítéseket, a toposzokat, az elfogadottnak vélt axiómákat, amiket nem kell indokolni, magyarázni, csak hivatkozni rá.

Ungváry Zsolt: Provokátorok tetemrehívása; ki az igazi tettes a szivárványon túl?

„A radványi sötét erdőben / Halva találták Bárczi Benőt”; amíg magyarok lesznek a Földön, addig mindannyiunknak ismernünk kell e történet folytatását, de azért röviden összefoglalom. Kund Abigél, a csalfa szerető addig provokálja, bosszantja udvarlóját, míg őszinte szerelme bizonyítékaként az ifjú szíven döfi magát.

Ungváry Zsolt: A határok mindig változnak; realitás, vágyak és a történelem

Trianon évfordulója kapcsán természetesen mindig újra felmerül a nagy dilemma: hol a helyünk a világban. A határok esetleges módosítása egyfelől (ezúttal például a Budaházy Györggyel készült interjúban olvashattunk erről), másfelől a fenyegető alternatíva, hogy lehet rosszabb is: „amíg csak létezünk, mindig van tőlünk mit...

Ungváry Zsolt: A kockára tett élet

Néhány napja ismerte meg az ország Suhajda Szilárd nevét, de alig kezdtük beleélni magunkat a sorsába, máris aggódtunk, és el is veszítettük.

Ungváry Zsolt: Tökmagjankók és a saruszíj

Akik építeni nem tudnak, azok rombolnak. A tagadás luciferi szelleme kerítette őket hatalmába, mindenben a hibát, a bírálhatót keresik, miközben ők maguk soha semmit nem tettek, nem adtak hozzá szűkebb, vagy tágabb környezetükhöz. Mondanám, hogy ez a lényegük, ehhez értenek, de valójában ezt is olyan szellemtelenül,...

Ungváry Zsolt: Szabad-e másként gondolkodni?

Az úgynevezett humán tudományok abban különböznek a reáliáktól, hogy nem lehet egzakt módon mérni őket. Persze vannak, akik szeretnék, ha így lenne, különösen most az érettségik idején látszik, ahogy megoldókulcsokkal próbálják valahogy leosztályozhatóvá tenni a magyart vagy a történelmet.

Ungváry Zsolt: Kit zavar igazából a szabad vélemény?

„Kívánjuk a sajtó szabadságát, cenzúra eltörlését” – így kezdődik a 12 pont. Magyarországon régi hagyománya van a gondolatok szabad áramlását akadályozó korlátok lebontásának.

Ungváry Zsolt: Atipikus atudomány, atervezés, arendszer

Az ateizmus a gőg vallása. Európában az úgynevezett felvilágosodás előtt senkinek nem jutott ilyesmi eszébe, nem gondolták az emberek, hogy a világ csak úgy lett, mindenféle cél és értelem nélkül, mint ahogy az sem vetődött fel bennük, hogy képesek megváltoztatni az éghajlatot vagy a születési nemet. Igaz, a biológia és fizika...

Ungváry Zsolt: Egy pesti kivándorló

Budapesten születtem, ahogy apám és anyám is. Nem voltak vidéki nagyszüleim sem, kétszáz méteren belül laktak mind; lakóhelyi ismeretség volt a szüleimé, ugyanabban a kerületben éltek halálukig, ahol a világra jöttek. Nyaranta lementünk a Balatonra. Igen, le, most is ezt mondom, mi így használtuk.

Ungváry Zsolt: Krisztus mindörökké

Ferenc pápa látogatása kiváló alkalom és ürügy arra, hogy a közélet (pártpolitikától a sajtóig, közoktatástól a magánbeszélgetésekig) foglalkozzon a hit, a vallás, az egyház aktuális kérdéseivel. Hívő és hitetlen keresztények, ateisták és agnosztikusok, konzervatívok és liberálisok fejtik ki ilyenkor nézeteiket, mindenki...

Ungváry Zsolt: Európai polgárháborúk - hol a mi helyünk?

Ritkán hallani olyasmit, hogy neves futballszakember nagy összeget nyert a sportfogadáson. Azzal sincs tele a sajtó, hogy ismét pesti jósnőnek lett öttalálatosa a lottón. Az élet tele van kiszámíthatatlan eseményekkel. A történelem is ilyen.

Ungváry Zsolt: Szavazzál már mellettem, te gonosz, ostoba gazember!

Svédország bő ezer kilométerre van tőlünk, igazán sosem háborúztunk egymással. Néhány kellemetlen emlék fűz hozzájuk (mint például Edström gólja a Népstadionban, amivel elütött minket a részvételtől az 1974-es világbajnokságon), illetve érdekességek (mint XII. Károly király hazalovaglása hazánkon keresztül, aminek annyi...

Ungváry Zsolt: A baloldal most a Horn sétányon keresi a példaképeit

Kis nemzeteknek nagy küzdelem, hogy fennmaradjanak a népek harcának zajló tengerén, ahol tengerész legyen a talpán, aki eljut a Horn-foktól a Jóreménység fokáig. Ez az átjáró pillanatnyilag egy angyalföldi sétány, amelyen ott tolong a mai magyar politika és kis túlzással az egész történelmünk.