Pár óra alatt akartak lezavarni egy uniós pályázatot - Városi Kurír

Egy napja volt a cégeknek megismerni a tendert, beszerezni a dokumentumokat és beadni a jelentkezést, mégis olyan sokan jelentkeztek, hogy fel kellett függeszteni a pályázatot. A megújuló energiaforrásokat felhasználó beruházások 1 millió és 1 milliárd forint között pályázhattak. Ez talán még az OLAF-nak is feltűnhet.12...

Jól működő rendszer szerint ömlik a pénz a kormányközeli cégekhez

A polgármester szerint erre nemcsak az Elios-ügy, hanem az árokpályázatok is jó példák.

Egymilliárd forint brüsszeli pénzből kampányolhat a magyar nemzeti kukacég

Bár alapvető feladatait képtelen ellátni az állami vállalat, társadalmi szemléletformálás címén kapja a csillagászati összeget. Az óvodásokat is megszólítanák.

Külön magyar csoportot állíthattak fel az Európai Csalás Elleni Hivatalnál

Jelenleg 16 magyarországi ügyben nyomoznak.

Szétlopják az uniós közbeszerzéseket – a háromszoros túlárazás sem ritka

Egyes közbeszerzési eljárások túlárazása a becsült 30 százalékkal szemben, elérheti a 140-320 százalékot is – derül ki a Korrupciókutató Központ Budapest nemrég nyilvánosságra hozott kutatásból – írja a Napi.hu .

Focicsapatnyi ember áll bíróság elé korrupció miatt

Tizenegy emberrel szemben nyújtott be vádiratot a Fővárosi Főügyészség befolyással üzérkedés bűntette és más bűncselekmények miatt a Fővárosi Törvényszékre. Az ügyben két férfi európai uniós pályázati támogatások elnyerése érdekében kért pénzt, a többi vádlott pedig fizetett azért, hogy az előbbiek a megfelelő...

Uniós pályázatokon csaló bűnszervezetet lepleztek le

Visszaéltek pályázati támogatásokkal Somogy megyében, 72 millió forint kárt okozva az uniós költségvetésnek – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn az MTI-vel.

A tiszalöki egészségügyi intézmény fejlesztése, avagy hova lett az uniós támogatás?

„Iszonyú mennyiségű pénz jön az unióból és ezek képesek úgy elherdálni, hogy semmi látszatja.

Simicska akkor is nyer, ha nem nyer

A kormányfővel háborúzó Simicska Lajos cége, a Közgép a versenytársakhoz képest alacsony árajánlatokkal indul az állami megbízásokért. A Népszabadság cikke szerint ezzel rá is irányíthatják Brüsszel figyelmét a hazai pályázati rendszerre.

LED-del világítanak Vácon

Teljes egészében megújul Vác közvilágítása, miután a Pest megyei város mintegy félmilliárd forintot nyert e célra uniós pályázaton – közölte a település alpolgármestere az MTI-vel.

Módosítanák a gazdasági célú akcióterveket

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (Nefmi) és a közvetlen szakmai felügyelete alá tartozó Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) egy múlt pénteki kormányhatározat alapján megkezdte a Gazdaságfejlesztési operatív program, valamint a Közép-magyarországi operatív program 2009–2010-es évekre vonatkozó akciótervei módosításának...

Tájékoztató a központosított közbeszerzésről

Az NFT II.