Ipari parkot adtak át Kisbéren

Az önkormányzat kis- és közepes méretű cégeket szeretne ide betelepíteni, illetve azoknak, már a városban működő vállalkozásoknak kínálnak itt alternatívát, amelyek több telephelyen voltak kénytelenek működni, esetleg zavarták működésükkel a lakosságot - tette hozzá a polgármester.

A nagyváradi vár újabb bástyáját újítják fel uniós támogatással

A nagyváradi Közép-Európa egyik legjobban megőrzött olasz reneszánsz stílusban épített vára. Az ötszögű, sarokbástyákkal körülvett vár 1570-1618 között nyerte el mai formáját. Magyar uralkodók temetkezőhelyéül is szolgált, a városalapító Szent László király és Luxemburgi Zsigmond magyar király, német-római császár...

Erzsébetváros tovább halad a fenntarthatóság útján

Mindezek miatt döntöttünk úgy, hogy csatlakozunk a Városi Eső projekt keretében, az EU által is támogatott beruházáshoz. Sőt tovább is haladunk ezen az úton, ugyanis a Csicsergő és a Magonc Óvodákhoz is el fogunk helyezni esővízgyűjtő tartályokat.

Hadházy Ákos: Integritás Hatóság, a jónevű sóhivatal - Csak tudnánk, mi baja ezzel az Európai Uniónak?

Az Integritás ("korrupcióellenes") Hatóság rövid mérlegelés után megtagadta a vizsgálat indítását annak ellenére, hogy a Miniszterelnökség beismerte: az országgyűlési képviselők beleszólhatnak abba, ki kapjon és ki ne kapjon állami (EU-s) támogatásokat, viszont ezekről a utasításokról nem készül hivatalos feljegyzés - írta...

A Hennlich Kft. 900 millió forintból fejlesztett Ballószögön

Összesen mintegy 600 terméket gyártanak és forgalmaznak.

„Mocskos fideszes tolvajnak nem dolgozok” – Így rázta le az alvállalkozó a közpénzből építkező KDNP-s politikust

Zolnai Sándor csákvári KDNP-s képviselő üzeme már négy éve épül és még mindig messze vége – pedig eredetileg csak két évet kapott a beruházás megvalósítására.

Százmilliókat utalnak át Orbánék az egyik legdurvább fideszes bűnügy fő vádlottjának

A Simonka-féle korrupciós ügy elsőrendű vádlottja évről-évre vissza nem térítendő támogatásokat kap.

Új bölcsődét építettek Vértesszőlősön

Tatabánya, 2023. november 25., szombat (MTI) - Huszonnégy férőhelyes új bölcsődét építettek a Komárom-Esztergom vármegyei Vértesszőlősön a Széchenyi 2020 program keretében 520 millió forint európai uniós, vissza nem térítendő támogatás segítségével - közölte a vármegyei önkormányzat területfejlesztési társasága az...

Ökoturisztikai központot hoztak létre Várgesztesen

Tatabánya, 2023. november 24., péntek (MTI) - Keltike Ház néven ökoturisztikai központot hoztak létre önkormányzati beruházásban Várgesztesen - közölte a Komárom-Esztergom vármegyei település polgármestere az MTI-vel.

Szorul a hurok Orbán körül: semmilyen uniós pénz nem jön, míg nem teljesíti végre a korrupcióellenes feltételeket

Semmiféle forrást nem folyósíthat Magyarországnak az Európai Bizottság addig, amíg a kormány nem teljesít minden követelményt, illetve amíg nem orvosolja a hiányosságokat – jelentette ki Didier Reynders, az Európai Bizottság igazságügyi biztosa kedden Strasbourgban.

Faipari ágazati képzőközpont jött létre Pápán

Az iskolai rendszerű szakképzés állami fenntartású intézményei 2015. július 1-jétől szakképzési centrumokba tömörültek.

Az OMV ultragyors elektromosautó-töltő hálózatot épít ki Magyarországon

Az OMV 1990-ben lépett a magyar piacra. A budapesti székhelyű OMV Hungária Kft. 201 töltőállomást üzemeltet, és 15 százalékos piaci részesedéssel rendelkezik Magyarországon. Az OMV Hungária közel 60 embert alkalmaz közvetlenül, töltőállomás-hálózatában pedig hozzávetőleg 1700-an dolgoznak.

Református bölcsőde épül Debrecenben

Széles Diána (Fidesz-KDNP) alpolgármester hangsúlyozta, hogy Debrecen 12 önkormányzati bölcsődéje közül bármelyikre nyugodt szívvel bízhatják a gyermekeiket a szülők, azonban megvan a lehetőségük arra is, hogy az egyházi nevelési intézmények közül válasszanak.

Mezőkovácsháza: Közel egymilliárd forintos fejlesztéssorozat zárult le - építési hírek

Csaknem egymilliárd forintos fejlesztéssorozat zárult le Mezőkovácsházán

Egyházmegyei bölcsőde épül Szombathelyen

Szombathely, 2023. október 18., szerda (MTI) - Elkezdődött a Szombathelyi Egyházmegye új, 4 csoportszobás, 48 kisgyermek ellátására alkalmas bölcsődéjének építése a városban - jelentette be Székely János megyéspüspök szerdai sajtótájékoztatóján.

Átadta új üzemcsarnokát a Schnaider Polymetall Kft. Bélapátfalván

A beruházás részeként két targoncával, egy présgéppel és lapszabászgéppel bővült az eszközpark.

Bővítették és felújították az evangélikus óvodát Orosházán

Gyula, 2023. szeptember 25., hétfő (MTI) - Kibővítették és energetikailag felújították az evangélikus óvodát a Békés vármegyei Orosházán 388 millió forint uniós támogatásból - közölte az egyházközség.

Hollik István: „miközben Brüsszel a baloldalt kifizeti, nem adja oda a magyar családoknak, pedagógusoknak és vállalkozásoknak járó pénzt”

Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában szólalt meg – hozta le az MTI.

Lakóotthonok épültek fogyatékossággal élő embereknek Nagymágocson és Derekegyházon

Derekegyház, 2023. augusztus 26., szombat (MTI) - A Gesztenyeliget Kastélyotthon százhúsz ellátottja számára épültek lakóotthonok Nagymágocson és Derekegyházon, a fejlesztés csaknem 1,1 milliárd forintból, uniós támogatással valósult meg - tájékoztatta a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Csongrád-Csanád vármegyei...

Átadták a Berek Látogatóközpontot Buzsákon

Buzsák, 2023. augusztus 24., csütörtök (MTI) - Átadták a Berek Látogatóközpontot a Somogy vármegyei Buzsákon, a létesítmény megvalósítására uniós források felhasználásával több mint félmilliárd forintot biztosított a kormány.

Bővítik a háziorvosi rendelőt Taksonyban

Budapest, 2023. augusztus 16., szerda (MTI) - Több mint 230 millió forintból bővítik a háziorvosi rendelőt a Pest vármegyei Taksonyban - közölte a település önkormányzata az MTI-vel.

A területfejlesztési miniszter közleménye

Amennyiben a projekt végül nem valósul meg, a pályázónak a támogatást vissza kell fizetnie. Az esetleges kockázatok csökkentésére az intézményrendszer kiemelt figyelmet fordít. A hazai és az uniós költségvetési források védelmének céljából folyamos ellenőrzéseket végez, emellett anonim bejelentő felületet is működtet, a...

Szijjártó Péter nem bírta tovább: Ukrajna és Horvátország gátlástalan

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Kossuth rádió Vasárnapi Újság című műsorában mondta el szokásosan agresszív stílusában véleményét az Európai Parlament költségvetési ellenőrző bizottságának budapesti látogatásáról.

Új automatizált raktárat épít a Florin Zrt. Szegeden

Barta Attila közölte, míg a pandémia idején forgalmuk meghatározó része a fertőtlenítőszerek értékesítéséből származott, a járvány enyhültével a termelésükben újra a kozmetika, higiéniai cikkek, tisztítószerek váltak jelentősebbé.

Minibölcsőde épül Kakucson

Az új épületszárny teljes körűen akadálymentes, ezzel is biztosítva az esélyegyenlőség elvét. Az intézmény a legkorszerűbb anyagokból épül és legmodernebb energetikai előírásoknak is megfelel, energetikai besorolása AA++, minimális energiaigényű. Új játszóudvar is tartozik majd az új szárnyhoz, ami a bölcsődés gyerekek...

Pásztó: Elkészült az északi ipari terület infrastrukturális fejlesztése - építési hírek

Az ipari terület megközelítéséhez új, aszfaltozott utak is épültek, köztük egy elkerülő út, amely a mátraszőlősi bekötőútról csatlakozik a 21-es főúthoz.

Varga Judit szerint megállapodás született a befagyasztott uniós támogatások ügyében

Az Európai Bizottság és a magyar kormány technikai megállapodást kötött az igazságügyi csomagról.

Újabb durva mutyi bukott le a lombkorona-sétányos fideszes falujában

Állatok nélküli vágópontot talált az Átlátszó és Hadházy Ákos a nyírmártonfalvai 60 millió forintos uniós támogatással létesült lombkorona nélküli lombkorona sétánytól pár száz méterre.

Navracsics szerint nem baj, hogy lecsúsztunk az EU-s pénzekről

Nem is nevezné ezt csúszásnak, mert ez egy igazi bukás.

Új nővérszálló épül a nyíregyházi kórházban

Nagy Géza, az intézmény ápolási igazgatója elmondta, a kórházcsoport tagkórházainak 3200 szakdolgozójából mintegy 1800-an dolgoznak a Jósa András Oktatókórházban. Sokan messzebbről járnak be dolgozni, számukra jelent majd könnyebbséget ez a beruházás - tette hozzá.