Trükkös csalók trükkjei az orszgáútakon

Év vége alatt sem pihennek a trükkös csalók, éppen ellenkezőleg, a zsúfoltság az, hogy mindenki siet megkönnyíti a dolgukat, és ők ezt igyekeznek a végletekig kihasználni.

Rendőrök lepik el az utakat, azt is elmondták kikre vadásznak

Az Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózata Műveleti Csoportjának éves ellenőrzési terve alapján a rendőrség Magyarország egész területén 2021. december 6. és 12. között közúti ellenőrzést végez – írja a Police.hu.

Katonai konvojok lepik el az utakat, lassulhat a forgalom

Katonai járművek közlekedése miatt lassulhat a forgalom csütörtökön, pénteken és szombaton az ország több pontján, a Defender Europe 21 nemzetközi gyakorlatsorozat végeztével – tájékoztatta a Honvédelmi Minisztérium csütörtökön az MTI-t.

Utak, kampány, útépítés közpénzből, kampányépítkezés

Az Orbán Viktor és a NER által jól bejáratott módszer a közpénzek lenyúlására sok-sok „kicsi” követőre talál az országos és a helyi politikában egyaránt.

Elég a félrebeszélésből, Viktor!

Orbán szerint az állam mindent megtehet, oda pottyant egy utat, ahová csak akar. Ennek szellemében oda nem épít, ahová nem akar. Akkor sem, ha korábban már többször is megígérte.2013. áprilisában az Ormánságban, Kémesen ülésezett a kormány, ahol a Dunántúli Napló…

A legek útjai

A vezetés néha elég monoton, főleg az autópályán ha nincs aki szórakoztasson.

Csak a 26-os út kátyús?

Mostanában senki nem teszi szóvá, hogy kátyúsak az utak.

Tanyafórum: út és közvilágítás

Leginkább a megközelíthetőség, az utak állapota okozza most a legnagyobb problémát a tanyavilágban élőknek.

A borsodi utak helyzete augusztus 2-án

Borsod-Abaúj-Zemplén megyei útállapotok 2010. augusztus 2-án.

Tudjuk... - Mintha csak ma írták volna

… hogy a hiányos fenntartásnak tulajdonítják számos, a közelmultban épített útunk sajátos leromlását...

Megbocsátó utak: Biztonságot mindenkinek! - Auto News

Szükséges-e biztonságunk érdekében egyre nehezebb és nagyobb autókat építeni?

kronika.ro - Gazdaság - Elakadhat a váradi körgyűrű felújítása

Politikai ellentétek miatt halasztódhat a nagyváradi körgyűrű felújítása.

Hóhelyzet képekben

Egyelőre nincs nagyobb fennakadás az utakon.

Vigyázat! Jönnek a kátyúk! - Főoldal - Napló - naplo-online.hu

Kiszabadultak a jég fogsából az országutak, s ahogy az lenni szokott, ezer sebből véreznek.