Habzsi-dőzsi: A tavalyinál 11 százalékkal több a belföldi szállásfoglalás húsvétra

Már csaknem 410 ezer foglalásnál tartanak a belföldi szálláshelyek, ami 11 százalékkal több a tavalyinál - közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség kedden az MTI-vel.

Jó hír: 150 forintért lehet majd utazni Budapesten – itt vannak a részletek

150 forintos napijeggyel ünnepli születésnapját a BKK. 

Duplájára emeli a kormány a munkába járás kedvezményes költségtérítését

Duplájára emeli a kormány a munkába járás kedvezményes költségtérítését, ez több százezer munkavállalónak komoly anyagi támogatás, és megkönnyíti a munkába járást - mondta Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetségének (MOSZ) elnöke csütörtökön az M1 aktuális csatornán.

420 ezer forint egy szoba egy estére – Luxusszállodába utazott Berki Mazsi

A legolcsóbb szobájuk 170 ezer forint egyetlen estére.

Télből a nyárba

Bár az idei tél eddig nagyon enyhe volt, és elkerültek minket az igazán fagyos napok, a január és a február, de akár még a március is okozhat még meglepetést, vagyis igazán farkasordító hidegeket.

Ha nyugdíjas vagy, csókoltat a Volán, de másodrendű állampolgárnak minősít

Az alábbi meglehetősen érdekes, ám az érdekesnek nem a pozitív tartományába eső levelet kaptuk egy Volán-járatot használni akaró nyugdíjas olvasónktól, aki december  23-án útra kelt egyik legnagyobb vidéki városunk felé - pechjére busszal.

Hasznos tippek a téli utazáshoz

Utazáson gondolkodsz idén télen?

Folytatódnak az Aeroexpress regionális járatai

Az Aeroexpress Regional ugyan tavaszra tervezte a folytatást, de a nagy érdeklődésre tekintettel a légitársaság december 16-tól elindítja a Budapest-Kolozsvár-Budapest járatait.

Utazásunk idején nyitva lesz még a szálláshely?

A bizonytalanság a turizmus területére is begyűrűzött, sorra zárnak be a szállodák és más vendéglátóhelyek.

Orbán Viktor elutazik a héten

Szlovéniába megy.

Visegrád ősszel és télen is nyitva

Visegrádon továbbra is nyitva tart a Fellegvár és a Bobpálya.

Ezt a luxust! Repülőt küldtek a honvédelmi miniszternek, hogy ne kelljen 270 kilométert autóznia

A Magyar Honvédség vasárnap repülőt küldött a Zalaegerszeghez közeli Sármellékre, hogy egyenesen onnan repülhessen Ankarába, ne kelljen már ezért elautóznia a kecskeméti reptérig. 

Novák Katalin férjével utazott el II. Erzsébet temetésére

Bár személyesen sose találkoztak, mindig is tisztelte a királynőt.

Új helytartó kerestetik a Felsózott földeken: izgalmas játék szerveződik Cserkeszőlőn

Már száznál is többen érdeklődnek a Forsaken LARP csapatának Cserkeszőlőre tervezett élő szerepjátékos eseménye iránt.

Horvátország volt a legnépszerűbb nyaralási célpont a magyaroknak augusztusban is

De Olaszországban és Görögországban is nagyon szeretünk nyaralni.

Vámos Nóra az első magyar nő, aki átszelte a világ legnagyobb szigetét, Grönlandot

A világon elsőként teljesítette vegyespáros az egyik legkeményebb sarkvidéki kihívást.

Kirándulás ötletek gyógyfürdőink közelében

A hosszú fáradságos munkával töltött hetek után igazi felüdülés és feltöltődés néhány napot valamelyik hazai gyógyfürdőben időzni.

A legjobb idegnyugtató: fürdő után irány az arborétum!

Összegyűjtöttük, mely fürdővárosainkban, vagy közvetlen közelükben található arborétum.

Brazíliába utazott Novák Katalin, a magyar családtámogatásról fog beszélni

A köztársasági elnök szerint azért hívták meg Brazíliába, mert évek óta figyelemmel kísérik ott, hogy Magyarország miként segíti a családokat.

Boldog nyaralást szeretne? Így csomagoljon

Az utazás nagy öröm, a hozzá tartozó csomagolás jóval kisebb.

Éjjel az omnibusz tetején

190 éve, 1832. július 1-jén gördült végig Pest utcáin az első társaskocsi, azaz omnibusz.

Kaszab Attila: Kiemelkedő kockázatot vállal, aki utasbiztosítás nélkül megy külföldre

Az egy évvel korábbinál jóval többen mennének nyaralni belföldre vagy külföldre az idén.

Kirándul a baba

Amikor babával tervezzük a kirándulást, egy sor olyan dolog van, amit megtehetünk azért, hogy az egész zökkenőmentesen zajlódjon és ne menjen el a kedvünk az egésztől.

Harcba hívja nyaralni vágyó utasait a Ryanair "a Nagy Márton miniszter úr által kivetett ostoba adó ellen"

Új szintre lépett a konfliktus.

Egri kirándulás – egy nap nem elég

Eger a legnépszerűbb úticélok egyike hazánkban.

Balaton régi képeken. Második állomás: Zamárdi - Retró napló blog.

Az első Siófoki bejegyzés után a következő állomás Zamárdi amely szintén közkedvelt déli parti nyaralóhely volt, és manapság is az. A Balaton Déli partján folytatjuk a kalandozást képes beszámolónkban, ahol régi képeken mutatjuk be ezt a települést.

Jordánia utazás - Jordánia és a holt-tengeri paradicsom

Jordánia utazás - A 423 méterrel a tengerszint alatt fekvő Holt-tenger különlegesen sós vize Jordánia és Izrael közös természeti kincse.

Hawaii utazás - Hawaii legszebb szigetei

Hawaii utazás - Hawaii a azúrkék víztől a zöldellő, buja növényzeten át a homokos strandokig rengeteg természeti szépségnek az otthona.

Hawaii utazás - Hawaii a tények tükrében II.

Hawaii utazás .

Hawaii utazás - Hawaii a tények tükrében