Hollik Gyurcsány Ferenc zsebében matat: nem verte el a 2 milliárdos osztalékát, vagyonnyilatkozzon a pernahajder!

A Fidesz kommunikációs igazgatója keddi budapesti sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy a kormánypárt vagyonnyilatkozat-tételi eljárást kezdeményez Gyurcsány Ferenc ellen, "aki körül ki-be röpködnek milliárdok és százmilliók."

"Aki időt nyer nem életet nyer hanem becsületet veszít" - Vagyonnyilatkozati csiki csuki Budakeszin

 Budakeszin csak nézni szabadna, de úgysem láthatod, a  jegyző úgy vergődik a hazugságok hálójában, mint lápi póc a szákban, ráadásul egyre jobban belebonyolódik a mellébeszélések szövevényébe.

Magyar György: A vagyonnyilatkozat az önkormányzati képviselőknél is egy nagy kamu?

Az októberben megválasztott önkormányzati képviselők között van a saját bevallása szerint kifejezetten vagyonos ember, míg többen egyenesen nyomorognak.

22 milliós tartozást görget maga előtt az új államtitkár

Július második felében derült ki, hogy az Igazságügyi Minisztérium addigi helyettes államtitkára egy szinttel feljebb léphet, az új miniszter államtitkár posztra javasolja, amit meg is kapott Steiner Attila.Korábban helyettes államtitkárként dolgozott Steiner Attila az Igazságügyi Minisztériumban, július 17-től azonban az uniós...

Népszavazás jöhet a vagyonnyilatkozatok valóságtesztjéről

A Nemzeti Választási Bizottság hitelesítette azt a népszavazási kezdeményezést, amely a vagyonnyilatkozatok hatósági nyilvántartással való rendszeres összevetését engedélyezné.

Itt van a friss Orbán-vagyonnyilatkozat – szinte teljesen vagyontalan a miniszterelnök

Sikerült növelnie a megtakarításait, és rendületlenül törleszti a hitelét.

5 millió forintot tett félre tavaly Áder János

Áder János államfő szűk 5 millió forinttal növelte megtakarításait 2018-ban, amelynek összértéke a csütörtökön nyilvánosságra hozott vagyonnyilatkozata alapján 69,5 millió forint.

Valamennyi országgyűlési képviselő határidőre leadta vagyonnyilatkozatát – lehet mazsolázgatni a parlament honlapján

Valamennyi országgyűlési képviselő és nemzetiségi szószóló leadta a január 31-i határidőre a saját és a vele közös háztartásban élő házas- vagy élettársának, gyermekeinek vagyonnyilatkozatát – közölte Hargitai János, az Országgyűlés mentelmi bizottságának kereszténydemokrata elnöke csütörtök este az MTI-vel.

Gulyás Gergely: Orbán dönti el, hogy beleírja-e az "ajándék repülőutakat" a vagyonnyilatkozatába

A Miniszterelnökséget vezető minisztert a Kormányinfón faggatták főnöke utazásairól.

Két év alatt közel megötszörözte földterületeit a fideszes Bánki Erik

Az Országgyűlés gazdasági bizottságának elnöke, a fideszes Bánki Erik családi gazdasága jelentősen gyarapodott az elmúlt időszakban – számolt be róla a Hír Tv. A képviselő 2016-os vagyonnyilatkozatában még csak 3, összesen 42 hektárnyi szántót tüntetett fel.

Sírjunk, vagy nevessünk? Semjén Zsolt attól tart, hogy elvesztené a normalitását, ha lemondana a vadászatokról

Vasárnap az Echo Tévén Bayer Zsolt a tőle megszokott alapossággal faggatta ki Semjén Zsoltot a kanadai vadászatairól, a KDNP elnöke szintén nem tüntetett fel a vagyonnyilatkozatában, pedig nem ő állta a milliós költségeket.

Kevés volt az aláíró, így nem lesz népszavazás a vagyonnyilatkozatok helytállósága és a külföldről támogatott egyetemek átláthatósága ügyében

Nem gyűlt össze a népszavazás kiírásához szükséges százezer aláírás sem a külföldről támogatott egyetemek átláthatósága, sem a vagyonnyilatkozatok helytállósága ügyében kezdeményezett népszavazáshoz – állapította meg a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) csütörtökön.

Lázár János valamiért elfelejtette beleírni a vagyonnyilatkozatába, hogy 1,7 millió forint EU-s támogatást is kapott

Lázár János tavaly 1,7 millió forint támogatást nyert tavaly az Európai Unió agráralapjából. Ezt a tényt viszont nem tüntette fel vagyonbevallásában – írja a hvg.hu.

Selmeczi Gabriella szerette volna, ha titokban marad, milyen kocsival érkezett a jászsági fórumra

Kollégánk az alattyáni országjáró fórumra vendégként érkező Selmeczi Gabriellát fotózta, mikor a fehér BMW-ből kiszálló politikus megkérte, a kocsiról ne készítsen képet, illetve az ne jelenjen meg. Mikor kollégánk visszakérdezett, hogy miért, Pócs János, a térség országgyűlési képviselője és egyben...

A fideszes képviselő, akinek egy fillér megtakarítása sincs - Városi Kurír

A 2010 óta képviselő Kucsák a legfrissebb vagyonnyilatkozata szerint egyáltalán nem rendelkezik megtakarítással, és egy 52 négyzetméteres, 2012-ben épített családi házon, valamint egy tavaly használtan vett hatéves Renault Lagunán kívül se értékpapírja, se befektetése, se cége, se értékes ingósága – semmije sincs.

Gyurcsány Orbánnak: Veled nincs alku. Harc van! - Városi Kurír

A vagyonnyilatkozatok hetében minden Orbán párszázezres megtakarításának abszurditásáról és Gyurcsány külföldön – uniós állampolgárként persze itthon – tartott adózott pénzéről szólt.

Mészáros szerinte hiteles vagyonnyilatkozata - Városi Kurír

Mészáros, a gázszerelőből ügyeletes sztár-üzletemberré lett felcsúti polgármester nem követi munkaadója példáját, neki nincs szüksége arra, hogy bizonygassa, mennyire a nép egyszerű gyermeke.

Áll a bál Gyurcsány Ferenc vagyonnyilatkozata körül

Az előző évhez hasonlóan, 2017-ben ismételten Gyurcsány Ferenc kereste a legtöbbet a parlamenti képviselettel rendelkező pártok vezetői közül.

Ismét Gyurcsány Ferenc kereste a legtöbbet a pártvezetők közül

Az előző évhez hasonlóan, 2017-ben ismételten Gyurcsány Ferenc kereste a legtöbbet a parlamenti képviselettel rendelkező pártok vezetői közül.

Több mint 6 millió forinttal nőtt az államfő vagyona, Orbáné alig - Városi Kurír

Áder János köztársasági elnöknek 2017-ben az előző évhez képest több mint 6 millió forinttal nőttek a megtakarításai, amelyek összértéke mintegy 65 millió forint.

Több mint 6 millió forinttal gyarapodott Áder János vagyona

A köztársasági elnöknek 2017-ben az előző évhez képest több mint 6 millió forinttal nőttek a megtakarításai, amelyek összértéke szerdán nyilvánosságra hozott vagyonnyilatkozata alapján mintegy 65 millió forint.

Izgatottan várjuk, vajon Orbán Viktor tovább szegényedett-e? - Városi Kurír

Ha valaki nem írja be a vagyonnyilatkozatába fél lakását, pár hektár földjét vagy egyéb vagyontárgyát, akkor a dokumentumot később mindenféle büntetés nélkül javíthatja.

Nagy nap a mai! Kiderül, hogy mekkora az Orbán-vagyon! - Városi Kurír

Szerda éjfélkor feltöltik a parlament honlapjára a 2017-es évre vonatkozó képviselői vagyonnyilatkozatok.

Négy éven át nem vallotta be a nyaralóját, de Lázár szerint demagóg a vagyonnyilatkozatokról szóló népszavazási kezdeményezés

„Demagóg dolog, hogy a vagyonnyilatkozatokkal próbáljuk hergelni az embereket”, mondta szokásos csütörtöki sajtótájékoztatóján Lázár János. A Miniszterelnökséget vezető miniszter véleményét azután kérdezték, hogy a Nemzeti Választási Bizottság döntésével szembemenve a Kúria hitelesítette azt a népszavazási kérdést,...

Kúria: mégis lehet népszavazás arról, hogy ellenőrizzék a vagyonnyilatkozatba írt adatokat

A Kúria felülbírálta a Nemzeti Választási Bizottságot, és arra jutott, hogy a vagyonnyilatkozatokban szereplő adatok összevetése a hatósági nyilvántartásokkal szükséges, ezért mehet az erre irányuló népszavazás.

Gyurcsány megállapodott az Orbán elleni bizonyítékok áráról

Megint találkozott titkos tárgyalópartnerével Gyurcsány Ferenc – nyilatkozta a DK elnöke az ATV Egyenes Beszéd című műsorában. Azt mondta, ezúttal nem látta azokat a dokumentumokat, amik Orbán Viktor svájci bankszámláinak létezését támasztják alá, de a bizonyítékok áráról már megállapodtak.

A DK kéri a baloldali pártok vezetőit, hogy hozzák nyilvánosságra családtagjaik vagyonnyilatkozatait

A DK kéri a baloldali pártok vezetőit, hogy hozzák nyilvánosságra családtagjaik vagyonnyilatkozatait - A Demokratikus Koalíció levélben kéri fel a baloldali pártok vezetőit, hogy ne csak a saját, hanem közvetlen hozzátartozóik, köztük gyermekeik vagyonnyilatkozatát is hozzák nyilvánosságra.(...)

Vagyonnyilatkozati eljárás Botka László ellen

A Fidesz szeretné megismerni a teljes igazságot, ezért a jövő héten Szegeden vagyonnyilatkozati eljárást kezdeményez Botka László ügyében – jelentette be Hidvéghi Balázs pénteki sajtótájékoztatóján. Miután Boka László már sokadszorra módosította vagyonnyilatkozatát, ezért a Fidesz kommunikációs igazgatója szerint jogosan...

Orbán Viktor egyre szerényebben él

Vagyonnyilatkozata szerint a miniszterelnök egyre kisebb vagyonnal rendelkezik, fizetése, cafeteria kerete nem nő. A fizetése is változatlan, mégpedig 2014. június 1-je óta: bruttó 1 millió 507 ezer 400 forintért végzi a munkáját.

Eddig egy ember vesztette el állását a vagyonnyilatkozata miatt

Nem politikus, egy bíró.