ifj. Lomnici Zoltán: Magyarország Alaptörvénye elismeri a kereszténység nemzetépítő szerepét, míg a vallásszabadságot alapvető jognak nyilvánítja

A Magyar Ateista Társaság hétfőn adott ki egy közleményt, melyben több magyar politikust vádoltak meg azzal, hogy sértően, vagy kirekesztően fogalmaztak az ateistákkal szemben.

A vallásszabadság napjára emlékeztek az erdélyi Tordán

Mindenki azt a vallást gyakorolja, amely felfogásával megegyezik, hiszen a hit Isten ajándéka.

Kirill és a "vallásszabadság"

Hírek szerint Orbán a vallásszabadságra hivatkozva, Kirill patriarchát védelmezve blokkolja az EU legújabb szankciós csomagtervét.

Hatvan éve volt a tibeti felkelés – az ellenzék emlékezik

Hatvan éve, 1959. március 10-én lázadtak föl a tibetiek a megszálló kínai csapatokkal szemben. A felkelés két hétig tartott, és több mint nyolcvanezren haltak meg, a későbbiekben pedig tízezreket börtönöztek be. Március 17-én a dalai láma Indiába, Dharamszalába menekült, ahol több százezer követőjével a tibeti hegyekre...

Kövér László szerint Közép-Európa 450 éve példát mutatott a világnak, és ma is ezt teheti

Az Országgyűlés elnöke az erdélyi Tordán beszélt erről szombaton azon a hálaadó ünnepségen, amelyet a vallásszabadság első kinyilvánításának a 450. évfordulója alkalmából tartottak.

ÉnIstenem

Élve eltemetett házaspár, 1000 korbácsütésre ítélt blogger, baltával meggyilkolt lelkész, lemészárolt síiták – a vallásszabadság gyakorlása sajnos még mindig nem mindenhol alapvető emberi jog.

USA: az Iszlám Állam a legnagyobb fenyegetés a vallásszabadságra

Az Egyesült Államok külügyminisztériuma szerint az Iszlám Állam terrorszervezet jelenti a legnagyobb fenyegetést a vallásszabadságra.

Obama az Isten segítségét kérte a keresztények megvédéséhez

Az amerikai elnök egy XIX. századi amerikai költő szavait idézve kérte Isten segítségét a keresztények oltalmazásához, kivált a közel-keleti térségnek azon a területein, amelyeket az Iszlám Állam nevű terrorszervezet tart uralma alatt.

Magyar király hirdetett először a világon vallásszabadságot

Szapolyai János fia, János Zsigmond igen művelt ember volt, nyolc nyelven olvasott és beszélt.

Búcsú a felekezeti egyenjogúsától?

Hamarosan süllyesztőbe kerül a rendszerváltás időszakának egyik kiemelkedő fontosságú törvénye, a lelkiismereti és vallásszabadságról, valamint az egyházakról szóló 1990. évi IV. törvény. Ez a célja a lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról...

Az Emberi Jogok Napja

1948. december 10-én, az Egyesült Nemzetek Szervezete elfogadta az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatát abból a célból, hogy a II. Világháború borzalmai többé ne ismétlődhessenek meg.

Több mint 60 országban súlyosan sértik a vallásszabadságot

A világ több mint 60 országában súlyosan sértik a vallásszabadságot.

Orosz valásszabadság: 56 egyház felszámolását tervezik

Az orosz igazságügyi minisztérium 56 vallási szervezet felszámolását szándékozik kezdeményezni bírósági úton, mivel azok nem tettek eleget éves beszámolási és elszámolási kötelezettségüknek