A MÁV ledózerolta a megállót, új épület helyett sártenger van az állomáson

Hat településen nincs utasváró, mert a MÁV vasútállomás-felújítási projektjében ledózerolták a régieket, az újakról pedig mélyen hallgatnak.

Ölt az élet - Figyeljen Ön is környezetében a reménytelen helyzetbe került emberekre

Az élet olykor megmagyarázhatatlannak tűnő tragédiákat produkál, és ezek áldozatai nagyon sokszor a helyi közösségek által kedvelt emberek, akiken bár szeretne segíteni környezetük mégsem sikerül.

Csak erős idegzetűeknek! Fotókon a karamatorszki vasútállomáson történt pusztítás

Az oroszok az egyik legjelentősebb menekülő útvonalnak számító karamatorszki vasútállomás ellen követtek el támadást péntek délelőtt.

Ki itt át akarsz kelni, hagyj fel minden reménnyel - hétköznapok Debrecenben

Tegnap, szombat dél körül, Debrecenben, a Nagyállomáson volt dolgom.

A Közlekedési Múzeum újíthatja meg a kelenföldi vasútállomás épületét

Elindul a kelenföldi indóház megmentése: a Közlekedési Múzeum koncepciója szerint vasúti terepasztalokat és modelleket bemutató, kifejezetten családbarát kiállítóhely és új közösségi tér születhet a mintegy százharminc éves, mára elhagyott kelenföldi állomásépületből.

Robbantottak egy hamburgi vasútállomáson, sebesültek nincsenek

Robbantás történt a németországi Hamburgban vasárnap a városi gyorsvasút (S-Bahn) egy állomásán, sebesültek nincsenek – jelentette a Bild című német lap az online kiadásában.

Ne lepődjön meg, ha rendőrt lát a vonatokon, nemzetközi akcióban ellenőriznek

Szerdán és csütörtökön nemzetközi akcióban tart ellenőrzést a rendőrség a vonatokon és vasútállomásokon.

Vasútállomáshoz ment feleségül egy nő

Az amerikai Santa Fe-ben élő Carol annyira beleszeretett a helyi vasútállomásba, hogy feleségül ment hozzá, derül ki a Daily Mail videójából.

25 ezer volt rázott meg egy férfit a soroksári vasútállomáson – videó

Videó készült arról, ahogy 25 ezer volt megráz egy férfit a soroksári vasútállomáson.

22 éves férfi tépett nyakláncot a debreceni állomáson

Egy férfi tett feljelentést a Debreceni Rendőrkapitányságon október 29-én hajnalban arról, hogy a debreceni vasútállomás várótermében egy ismeretlen férfi előzetes szóváltást követően a nyakából kitépte a nyakláncát, majd azzal elszaladt – írja a police.hu.

A vasútállomáson árulták a drogot

Drogterjesztőket fogtak el a rendőrök a nyíregyházi vasútállomáson – közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján pénteken.

Így néz ki eső után egy 20 milliárdért felépített vasútállomás

19,6 milliárd forintnyi támogatást adott az Európai Unió a Vácon felépülő vasútállomásra, amelyről most kiderült, egy kiadósabb esőzés után úszómedencének is használható.

Kis híján gyilkolt a tatai vasútállomáson a 17 éves fiú

Szerda este tatai fiatalok verekedtek össze: a 17 éves életveszélyes sérülést okozott a 23 évesnek. A fiút őrizetbe vették, kezdeményezik előzetes letartóztatását.

Seszták bejelentette, hogy felújítják a városa vasútállomását

A tervek szerint idén októberben megkezdik a kisvárdai vasútállomás és környezete teljes rekonstrukcióját. A MÁV Zrt. saját forrásból finanszírozott, négymilliárd forint értékű beruházását a 66. vasutasnap helyi rendezvényeinek keretében mutatták be szombaton a helyszínen.

A MÁV hihetetlen ajándéka a vasútimádó, autista kisfiú számára

Zétény sosem fogja elfelejteni azt a napot, amikor váratlanul megjelentek a MÁV dolgozói a kertjükben. Minden tiszteletünk a vasutasoké, amiért ekkora örömet szereztek a kisfiúnak.

Egymilliárdért takarítják a vasútállomásokat

A Jánosik és Társai Kft. és stratégiai partnerének konzorciuma nyerte el Délkelet-Magyarország területén és Budapest egy részén a MÁV állomások tisztán tartására és rendbetételére kiírt, évi egymilliárd forintos közbeszerzési pályázatot.

Önműködő ajtó: tolni, húzni, nem panaszkodni

Ahogyan az ember megérkezik Ceglédre, és körbenéz az állomáson, kint és odabent is, ahol már minden üzlet, büfé, pékség és pavilon lehúzta a rolót, tán, ha kettő maradt éhesek és szomjasak kiszolgálására, és kint van már az eladó tábla a csöppnyi ajándékbolton is, ahol még szál virágot, tábla csokit, öngyújtót...

Bombát találtak a székesfehérvári vasútállomáson

Éles második világháborús romboló bombát találtak a székesfehérvári vasútállomásnál kedd késő délután, a vonatközlekedést nem befolyásolják a tűzszerészi munkálatok – közölte a Magyar Honvédség tűzszerész ezredének kommunikációs tisztje az MTI-vel.

Rendőr és kalauz mentett életet a szolnoki vasútállomáson

A Szolnoki Rendőrkapitányság körzeti megbízottja, Ivánfi Róbert rendőr zászlós arra lett figyelmes, hogy egy férfi – kezében egy kislánnyal – siet egy vonathoz. Amikor odaértek, a kislányt lerakta a földre és összeesett.

Sose találja ki, mire költ többet a kormány a stadionoknál is

Négy vasútállomás átépítésére több pénzt költ a kormány, mint amennyit az új Puskás stadion megépítésére szánnak – írja a 444.hu .

Tetten érték őket a fehérvári rendőrök

Szombaton hajnalban egy tolvajt, egy nappal korábban pedig egy nemzetközi vonaton (a székesfehérvári vasútállomáson) hamis igazolvánnyal utazót értek tetten a helyi rendőrök.

Robbanásveszélyes anyag szivárog egy tartálykocsiból a hatvani vasútállomáson

Tűz- és robbanásveszélyes butadién szivárog egy tartálykocsiból a hatvani vasútállomáson – közölte a Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője pénteken az MTI-vel.

Elkezdődött a MÁV állomásfejlesztési programja

Dávid Ilona, a vasúttársaság elnök-vezérigazgatója a baranyai megyeszékhelyen, sajtótájékoztatón elmondta: a 2015 nyaráig tartó projekt magában foglalja 10 állomás fő utasforgalmi épületének felújítását, átépítését, 17 helyen kormányablakok kialakítását.

Keressük

Valamit mindig keresünk.

Bőröndöt loptak az állomáson

A Békéscsabai Rendőrkapitányság vasárnap délután vett őrizetbe két férfit.

Borzalmas este: késelés, nemi erőszak és öngyilkossági kísérlet

A Győri Ítélőtábla nem enyhítette Tóth János büntetését, így 16 évet kell börtönben töltenie, mert az emberölés kísérlete, erőszakos közösülés, személyi szabadság megsértése, kényszerítés miatt rá kiszabott büntetés a minap jogerőssé vált.

Áldatlan állapotok Ózd-Alsón

Ózd-Alsó - Lassan két évtizede, hogy áldatlan állapotok uralkodnak az Ózd-Alsó vasútállomáson.

Ilyen volt és ilyen lett: 32 év különbsége fotókon

A látvány siralmas, ám a látszat csal, mert nem az enyészet kezdte meg hódítását az öreg mozdonyon, hanem a felújítás legelső lépéseit láthatjuk, amikor a zalaegerszegi vasútállomás felé járunk.

Nem zár be a vasútállomás, hanem távvezérlik

E-mailben jelezte olvasónk: e hónap közepén bezárják a Zalabér-Batyk vasútállomás épületét.

Elkészültek az újranyiló vasútvonalak menetrendjei

Elkészültek a július 4-étől újranyíló vasútvonalak bevezető menetrendjei, az utasok átmenetileg napi 4-6 járatra számíthatnak a Székesfehérvár-Komárom, Zirc-Veszprém, Pápa-Csorna, Karcag-Tiszafüred és Lajosmizse-Kecskemét szakaszokon - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) szerdán.