Még mindig nem kerültek elő a holttestek a húsvéti villanyszerelő-gyilkosságok ügyében

Életfogytig tartó fegyházbüntetést indítványoz az ügyészség azzal a férfival szemben, aki a vád szerint megölt két villanyszerelőt; a holttestek azóta sem kerültek elő – közölte a Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.

Vérfagyasztó, brutális részletek derültek ki a húsvéti villanyszerelő gyilkosságokról

Megtört a két villanyszerelő megölésével gyanúsított É. Imre (69), aki a börtönben a cellatársának megvallotta, hogyan végzett a mosonmagyaróvári Mácsik Zoltánnal. 

Kötelező felelősségbiztosítás vízvezeték- és villanyszerelőknek

Be kell jelenteni a villanyszerelési, illetve vízközmű-bekötési tevékenységet a műszaki biztonsági hatóságnál 2017. szeptember 1-től, a tevékenység végzőinek, ezen kívül számos feltételnek kell megfelelniük. A kormányrendelet szerint a tevékenység bejelentésén kívül csatolni kell a meghatározott képesítés és gyakorlati...

Megtalálták az egyik eltűnt villanyszerelő kocsiját a gyilkossággal gyanúsított vállalkozó rokonainál

É. Imre ellen most már két vil­lany­sze­relő el­tű­nési ügyé­ben nyo­moz a rend­őr­ség.

Vallomást tett az eltűnt villanyszerelők meggyilkolásával gyanúsított férfi

A kezén talált lőporszemcsék buktathatják le.

Váratlan fordulat az eltűnt villanyszerelők ügyében!

Korábban négy villanyszerelő is eltűnt, és mind a négyen ugyanazzal a vállalkozóval találkoztak, mielőtt nyomuk veszett.

Havi nettó 750 ezerért csábítják a magyar villanyszerelőket Németországba

Az energiaipari cégek is egyre nagyobb munkaerőhiánnyal küzdenek, egyre több villanyszerelő szakemberre lenne szükség.

Már a villanyszerelőket is elérte a munkaerőhiány

Országosan évente legalább 600 új villanyszerelőre lenne szükség, ám a létszámnak alig a fele végez az iskolákban – és legtöbbjük megy is külföldre.

Idegen nők kertjében önkielégített, miközben azt kiabálta, ő a villanyszerelő

Vádat emeltek egy 35 éves mezőtárkányi férfi ellen, aki egy év alatt ötször is járt idegen nők kertjében, házánál, mindig hívatlanul. Legtöbbször meztelenre vetkőzve, a nők szeme láttára magához is nyúlt.

Két évet kapott a francia villanyszerelő, aki lopott Picasso-műveket rejtegetett

Két év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte pénteken a dél-franciaországi Aix-en-Provence fellebbviteli bírósága Pierre Le Guennec nyugdíjas villanyszerelőt és feleségét, akik a garázsukban negyven éven át 271 Picasso-művet rejtegettek.