VG Konferencia: Erős éveket tudhatnak maguk mögött az egészségpénztárak

Az egészségbiztosítási piac az elmúlt néhány évben jelentős növekedésen ment keresztül – mondta Zsolnai Gábor, az Union Biztosító egészségbiztosítási vezetője a Világgazdaság "Megtakarítási trendek – Felelősen a jövőnkről!"

"Ez a járadékon hizlalt réteg alkalmatlan a fejlődést biztosítani"

Interjút adott a Népszavának Inotai András közgazdász, aki arról beszélt, hogy a magyar gazdaságnak nem sikerült alkalmazkodnia a változó világhoz, és nem élt a lehetőségeivel.Inotai azt mondta, az autóeladások lassulnak, az autóipar technológiai fordulatot él meg, a kereslet mértéke is lassul ezért szerinte súlyos hiba volt az...

Csekély hatással lesznek az amerikai szankciók a Huawei alapítója szerint

Nem lesznek számottevő hatással, bár a cég növekedését kissé lassíthatják Huawei Technologies ellen életbe léptetett amerikai szankciók – idézi a Nikkei Asian Review hírportál a kínai távközlési berendezésgyártó konszern alapító-vezérigazgatóját.

Londoni elemzők: a maginfláció márciustól fokozatos normalizálásra késztetheti az MNB-t

Londoni pénzügyi elemzők szerint a Magyar Nemzeti Bank (MNB) központi célszintjét meghaladó maginfláció a monetáris politika fokozatos normalizálásának megkezdésére késztetheti a jegybankot. Egyes elemzői vélemények szerint a szigorítási folyamat valószínűleg már márciusban megkezdődik, más szakértők szerint meggondolásra...

Átlagosan 390 ezer forint idén a cafetéria

Átlagosan 390 ezer forintnyi cafetériát költenek idén a cégek egy dolgozóra szakértők szerint.

Ami az MTI-ből kimaradt: lesújtó vélemény a magyar gazdaságról

A legsúlyosabb probléma a korrupció és a kormányközeli üzletemberek helyzetbe hozása a konzervatív Heritage Alapítvány szerint.

Elküldték a Mediaworks-től az MNB-alapítványok botrányait feltáró újságírót

Három héttel azután, hogy a kormányközeli Opimus Press megvette a lapot kiadó Mediaworkst, november közepén Csabai Károly újságíró közös megegyezéssel távozott a kiadó üzleti lapjától, a Világgazdaságtól. Néhány nappal korábban Mezősi Tamás főszerkesztővel is szerződést bontottak. Az ő helyét két hete Deák Bálint, a...

Kirúgták az MNB-alapítványok botrányait feltáró újságírót

Három héttel azután, hogy a kormányközeli Opimus Press megvette a lapot kiadó Mediaworkst, november közepén Csabai Károly újságíró távozott a kiadó üzleti lapjától, a Világgazdaságtól – írja a 444.hu . A lap hozzáteszi, Csabai legutolsó írását az MNB-alapítványok ingatlanvásárlásáról eltávolították a lap online...

Trump győzelmét sokkal nagyobb piaci mozgások követnék, mint Hillary Clintonét

Londoni pénzügyi elemzők szerint Donald Trump győzelmét sokkal nagyobb piaci árfolyamkilengések követnék, mint Hillary Clintonét, mivel a piac ez utóbbit már beárazta, és kisebb kockázatúnak is tartja.

Elhunyt a HVG alapítója

Életének 86. évében elhunyt Gyulai István gazdasági újságíró, a HVG alapítója.

Jön a nyugdíjemelés, már azt is tudjuk, mennyi lesz

Jövőre 0,9 százalékos lesz a nyugdíjemelés – mondta el a Világgazdaságnak Varga Mihály.  A nemzetgazdasági miniszter a költségvetés elkészítésekor 0,9 százalékos inflációval számol, a cél tehát a nyugdíjak reálértékének megőrzése.

Nem mindenki örülhet az olcsó olajnak, lesz, akit tönkretesz

A világgazdaság egészét az idei év végére robusztus ütemű növekedéshez segítheti az olcsó olaj, az olajárzuhanás ugyanakkor olyan súlyos pénzügyi gondokat okozhat egy vagy akár több feltörekvő gazdaságban, hogy ezek végül a Nemzetközi Valutaalap (IMF) segítségére szorulhatnak – vélekedtek 2016-ra szóló pénteki...

Hamarabb előzi a vártnál a kínai gazdaság az amerikait

A korábban vártnál valamivel hamarabb, valószínűleg már tíz év múlva Kína lesz a világ legnagyobb gazdasága a nominális hazai össztermék (GDP) alapján, a második helyre utasítva az Egyesült Államokat – jósolták pénteken ismertetett távlati előrejelzésükben londoni pénzügyi elemzők.

Orbán: A megyei matricarendszer megkíméli a magyarokat

Az emberek azért tüntetnek, mert a politikai ellenfelei még nem törődtek bele abba, hogy nem ők nyerték a választásokat – mondta Orbán Viktor a Napi Gazdaságnak adott interjújában, amelyben többek között szólt a fizetős M0-ás tervéről is, amelyről azt mondta, a megyei matricarendszer "megkíméli a magyarokat".

Kivonul Magyarországról az Erste, a Raiffeisen és az Unicredit is?

Nincs sok jele komolyabb fordulatnak az osztrák bankok közép- és kelet-európai piaci helyzetében, amelyet az orosz-ukrán válságból eredő geopolitikai kockázatok is rontanak, ezért indokolt az osztrák bankrendszer negatív kilátásának fenntartása – közölte kedden Londonban ismertetett szektorelemzésében a Fitch Ratings.

Stabilra javította a magyar adósosztályzat kilátását a Moody's

Stabilra javította a leminősítés lehetőségére utaló eddigi negatívról a magyar államadós-osztályzat kilátását pénteken a Moody's Investors Service, egyebek mellett a magyar gazdaság javuló középtávú kilátásaival indokolva a lépést.

Németországban bevezetik a minimálbért

A német kormány a szerdai ülésén elfogadta a minimálbér bevezetéséről rendelkező törvényjavaslatot.

Orbán: például megduplázni a forgalomban levő készpénzmennyiséget

A miniszterelnök szerint a következő évek is az útkeresésről szólnak majd a világgazdaságban és a társadalomszervezésben, Magyarországnak ezért érdemes "továbbra is nyitottan, a tanulás vágyával tekinteni mindazt, ami a világban történik".

2013-ban is elmarad a várt világgazdasági növekedés

Jelentősen, 3-ról 2,4 százalékra rontotta a 2013-as globális gazdasági növekedésről szóló előrejelzését a Világbank, amely azzal indokolta a lépést, hogy a fejlett országok a vártnál sokkal lassabban lábalnak ki a gazdasági válságból.

Így működik a világgazdaság

Örökérvényű általánosságok.

Bajnai Gordon így cselekedne az EU helyében

Az euróövezet felbomlása azonnali recesszióhoz és gazdasági káoszhoz vezetne Európában, aminek beláthatatlan társadalmi és politikai, de jól felbecsülhető gazdasági következményei lennének - írja Bajnai Gordon, Magyarország előző miniszterelnöke az Európai Unió jelenlegi válságát elemezve a CNBC amerikai gazdasági...

Régi szelek a világgazdaság vitorlájában

A pénzügyi válság kirobbanása után több vezető nyugat-európai politikus is hitet tett a kapitalizmus „megreformálásának” szükségessége mellett, ám ahogy a válság hullámai az erősebb gazdasággal bíró országokban alábbhagytak, már senki nem sürgeti a korábban beharangozott paradigmaváltást.

Melyik lesz a 21-ik század legjobb gazdasági rendszere?

Egy ismert amerikai befektetési bankár – látva, hogy az utóbbi években a zűrzavar nem csak a világgazdaságban fokozódik, hanem az emberek fejében is arra nézvést, hogy mit is gondoljanak a körülöttük zajló eseményekről – elhatározta, hogy afféle kalauzt állít össze az eligazodáshoz.

Már nem amerikai a világ legnagyobb cége - Fortune Top 500

Elkészült a világ 500 legnagyobb vállalkozását tömörítő Fortune lista, komoly változások történtek az élen a 2007-es eredmények alapján elkészített rangsorhoz képest.

Oszkó: 10 ezer forinttal több maradhat az embereknél

Jellemzően a középvezetők adóterhein változtat radikálisan az adócsomag a jövő évtől, nagyjából az átlagbértől kb.

Magyar becsinált ! - enhirem.hu

Mélyül a válság.

Feltőkésítik az IMF-et

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) mozgósítható tőkekészletének „nagyon jelentős mértékű” feltöltését, valamint a világgazdasági növekedés újraindításához szükséges mértékű, „kitartó” erőfeszítések kifejtését ígérték szombati közös nyilatkozatukban a húsz legnagyobb fejlett és feltörekvő gazdaság alkotta...

Akik milliárdokat kaszáltak a válságon

Miközben az átlagbefektetők több ezermilliárd dollárt buktak eddig a pénzügyi válságon, spekulánsok szűkebb köre tízmilliárdokkal lett gazdagabb.