Kiszámolta a kormány a magyarok fejadagját: Ezzel kellene beérni válság idején

Megvan az útmutató a védelemgazdasági tervezéshez.

A lakosság bízik, a cégek nagyon nem a magyar gazdaságban

A magyar lakosság bizakodó, a cégek nem bíznak a  GKI Gazdaságkutató felmérése szerint.

A Fidesz elmondta, mi veszélyezteti a fizetéseket és a munkahelyeket – Gyurcsányék azok

A Fidesz szerint a fizetéseket és a munkahelyeket Gyurcsányék háborúpártisága veszélyezteti – számolt be az MTI.

Már nem éri meg helyben fagyit készíteni a cukrászdáknak

Az energiaválság és az infláció együttes erővel kényszerítette térdre a teljes vendéglátóipart, a nehéz gazdasági helyzet elől pedig a cukrászdák sem tudtak menekülni.

Van baj: csak az inflációról nem beszélt részletesen Orbán az évértékelőjén

Orbán Viktor előadásmódján is látszott, hogy nagy a baj  Vasali Zoltán politikai elemző szerint. Az embereket legjobban érdeklő témáról, az inflációról annyi hangzott el, hogy egyszámjegyűre csökkentik az év végére, hogy ez milyen áldozatokkal jár, arról nem szólt.

Az elemző szerint Magyarországon beköszöntött a megélhetési válság

Az alacsonyabb jövedelműeknek beköszöntött a megélhetési válság Magyarországon – így kommentálta a friss inflációs adatot az rtl.hu -nak nyilatkozó elemző.

Káosz! Így reagált a moldáv kormány arra, hogy egy orosz rakéta megsértette a légterüket

Pénteken délelőtt lemondott a moldovai kormányfő. Gavrilita 2021 augusztusában lépett hivatalba, miután pártja, a Cselekvés és Szolidaritás Pártja többséget szerzett a parlamenti választásokon.

Szentkirályi Alexandra az Erasmus-ügyről: "Brüsszel minden áron meg akarja büntetni Magyarországot" – videó

A jelenlegi helyzetben megfontolt döntésekre, bátor cselekvésre és a magyar érdek melletti kiállásra van szükség – jelentette ki a kormányszóvivő a Facebookon pénteken közzétett Kormányinfó Pluszban.

Aki csak tud, spórol és igyekszik tartalékot képezni

Az utóbbi két-három év kihívásai, ha kényszerből is, de pénzügyileg tudatosabbá tették a társadalmat, azonban az elmúlt hónapok és a következő időszak fejleményei ezt az alkalmazkodóképességet is próbára tehetik, így aki csak tud, tartalékol – derül ki a BÁV Zálog által készített kutatásból.

Szakértő: az Orbán-kormány nem a válság kezelésre, hanem annak elmélyítésére törekszik

A propaganda átmenetileg eredményes lehet, ha azonban nem érkeznek meg az uniós források, akkor a sikertelenséggel mindenki szembesülni fog. Ágh Attila politológus a hatalom helyzetének destabilizálódására számít.

Momentum: ez nem a válságkezelés, hanem a válságokozás költségvetése

A Fidesz képtelen szembenézni a valósággal, ez nem a válságkezelés, hanem a válságokozás költségvetése – írta a Momentum az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményben.

Pénzhoroszkóp 2023 ♉ Recesszió, Kiegyensúlyozódás vagy Felemelkedés?

2023-ban elkerülhetetlen a jelentős változás - a hétköznapi életben, otthon, és persze a pénztárcák és bankszámlák környékén.

Még mindig hiszed, hogy téged választ? 5 ok, amiért biztosan nem hagyja el a feleségét!

Hölgyek figyelem!

Felfüggesztik az Országház nagyszabású felújítását

Elnapolták.

Szijjártó szerint mindenben igazuk lett

Magyarország célja, hogy kimaradjon az ukrajnai háború okozta európai gazdasági recesszióból, ehhez pedig most is a korábbi válságokra adott nemzeti válaszra van szükség – jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter pénteken Somogyszobon.

A válságban bajbajutott háztartások egy része csak a hitelben látja a kiutat

Egyre többen mondanak le nagyobb beruházásaikról és növekszik azok száma is, akik kénytelenek hozzányúlni megtakarításaikhoz.

Sorra zárhatnak be a patikák is a megfizethetetlen rezsiköltségek miatt

Mivel a gyógyszertárak is kétszeres háromszoros rezsi áremelkedést tapasztalnak, ezért a patikák 20 százaléka veszélyben van.

Rossz hírek érkeztek: Gazdasági és társadalmi válsággal számol a kormány Németországban

Az energiaválság miatt gazdasági és társadalmi válság keletkezik Németországban 2023-ban a szövetségi kormány szerint.

Kezelhetetlenné vált a krízis, a polgármesterek, itt van a polgármesterek javaslata

Az energiaválság és az elszabadult árak miatt kialakult megélhetési válság eddig nem tapasztalt szociális krízissel fenyeget Magyarországon – írja a hvg.hu . 

Addig nem segít az állam a bajba jutott önkormányzatokon, amíg csődbe nem mennek

A kormány távhőrendelete után felmerült, hogy az önkormányzatok 80-90 százaléka is csődbe mehet. A Népszava értesülése szerint a kormány csak akkor segít, ha azok felélték minden tartalékukat.

Fitch: a világgazdasági növekedés meredek ívű lassulását okozza az inflációs hullám és az energiaválság

A világgazdasági növekedés meredek ívű lassulására kell számítani az idén és jövőre is az európai energiaválság és a globálisan érezhető inflációs hullám miatt – áll a Fitch Ratings csütörtökön Londonban ismertetett, jelentősen felülvizsgált negyedéves előrejelzésében.

Több helyen közvilágítás sem lesz a rezsicsökkentés módosítása miatt

A napokban kapja mindenki kézhez az új, emelt összegű rezsiszámláit. Igaz ez az önkormányzatokra is, akik sok magánszemélyhez és céghez képest szintén nagy bajban vannak. 

Sorra zárhatnak be a népszerű fürdők: Hévíz, Gyula, Harkány és Hajdúszoboszló is nagy bajban van a magas energiaárak miatt

A Magyar Fürdőszövetség elnöke beszélt erről egy friss interjúban.

Megszűnik a 168 óra nyomtatott kiadása

Felfüggeszti a 168 óra hetilap megjelenését a Michaeli, Schwartz & Brit Média Holding Zrt., közölte a cég.

DK: Orbán tehet az 1000 forintos kenyérről, a válságról, az inflációról, és hogy duplán kell megfizetnünk a rezsiemelést

Barkóczi Balázs, a Demokratikus Koalíció (DK) országgyűlési képviselője, szóvivője pénteki online sajtótájékoztatóján kijelentette, Orbán maga egyszemélyben teheti mindenről. 

Megvan a megoldás – itt a MOL üzenete! Így juthat mindenkinek benzin

Közleményt adott ki a cég.

Még Mészáros Lőrincet sem kíméli a válság, erre kényszerült az elszálló üzemanyagárak miatt

Hiába Andi, a birodalom vagy a csodás vagyon, még magát Mészáros Lőrincet sem kíméli az infláció.

"Majd a gyerekeknek kell fát hordaniuk az iskolába?"-Felszólította a belügyminisztérium az iskolákat, hogy vizsgálják meg, át tudnak-e állni fatüzelésre, a PSZ alelnöke megdöbbent

Levelet kaptak a tankerületek a Belügyminisztériumtól, amelyben arra utasították őket, hogy mérjék fel az iskolákban a gázról a fatüzelésre való átállás lehetőségét- írja Telex.hu.

Brutális válság az építőiparban, teljes csőd! Fizetésképtelenné váltak a cégek

Az építőiparban jelentkező finanszírozási nehézségeket felerősítik a hosszú alvállalkozói láncok késedelmes kifizetései, főleg a mikro- és a kkv-szektornak.

Társadalom-árulás, avagy a társadalom szociális abortuszának kiterjesztése

Az is világos, hogy a következetlen, kiszámíthatatlan körülmények a még meg sem született gyermekeket is érintik.