Kicsi, már van 2 belőle, vagy csak nem tetszik? - Amit az elbaltázott karácsonyi ajándék-cseréről tudni kell

Megesik, hogy a karácsonyfa alá került meglepetések közül egyik-másik nem nyeri el a megajándékozott tetszését, vagy nem jó a mérete, színe, esetleg több lapul belőle a szekrényben és úgy döntünk, hogy kicserélnénk valami másra.

Az ügy tisztázásáig ill. amig nem keresik meg a gerincüket nem vásárolok a DM-ben - kommenteltek az ígéretét visszavonó cég oldalán

Ahogy arról beszámoltunk, a DM beszállva az "adj egy órát az életedből", azaz Iványi Gábor egyházának támogatása kampányába belengetve, hogy most nyíló üzlete ez idő alatt teljesülő eladásának értékét átutalja az egyháznak.

Büntethető-e a vásárló? - Hamisított márkajelzésű ruhák egy tolnai piacon

Mintegy négymillió forint értékű hamisított márkajelzésű ruhát találtak az egyik Tolna (vár)megyei piacon áruló nőnél – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.

Wish-en vásárolt? Önnek is járhat jóvátétel!

Ha vásárolt már a Wish névre hallgató platformról, akkor mindenképpen érdemes belenéznie a a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) döntésébe, hátha rá is vonatkozik a cég "jóvátételi ajánlata.

Változás lesz az Aldi pénztárainál! Egyszerre két vásárlót lehet kiszolgálni majd

Új pénztárkoncepciót tesztel az Aldi Süd, a magyar Aldi anyacége.

A kibertér hiénái - Vigyázat, alaposan megkeserítheti a karácsonyt az internetes vásárlás kíméletlen ördöge

Nemcsak az eladók, de a vásárlók között is jócskán megtalálhatjuk a kibertér hiénáit.

Még az árstoppal együtt is elszálltak az élelmiszerárak a magyar boltokban - itt vannak a számok

Ha nem hosszabbítják meg az árstopot, jelentős emelkedés vár az érintett termékek árára – pedig enélkül is súlyos ezresekkel kerül többe egy átlagos nagybevásárlás, mint egy évvel ezelőtt.

Magyarország legdrágább házát Budapesten árulják

Legutóbb a 31. játékhéten volt telitalálat az ötöslottón Magyarországon, amikor is a szerencsés nyertes 1,345 milliárd forintot nyert.

Őrület! A Hunyadi téri piac és az ő "útvonal-engedélye"

Mert ilyen is van, kérem szépen!

Az átverés magasiskolája! - mindennapi lehúzásunk - Városi Kurír

Az áremelés könnyen kiszúrható és felháborodást kelt, így mást kellett kitalálni!

A Black Friday fekete pénteke

Az elmúlt pénteken merő kíváncsiságból benéztem néhány boltba, hogy megy a legújabb, a nagy vízen túlról érkezett őrület: a Black Friday.

A húspultnál töltötte a kolbászát

Rágerjedt egy vásárló az állati maradványokra, másfél évre kitiltották az összes brit szupermarketből. A férfi azzal magyarázta tettét, hogy leküzdhetetlen vágy kerítette hatalmába a húspult mellett állva.

Bővül a tablet vásárlók köre

A kisebb méretű és alacsonyabb árkategóriába tartozó táblagépek növekvő kereslete és kínálata miatt felfelé módosította az idei táblagép világpiaci forgalmi előrejelzését az International Data Corporation (IDC) amerikai piackutató vállalat.

Az Auchanban vannak bunkó dolgozók

Újabb "kellemes" élményről számolhatunk be, ami az Auchanban történt.

Libabőr: Amikor a hiper átver

Fel vagyok háborodva.

Önkényes árleszállítás

Olcsóbb áruk dobozában százezer forint értékű húst vitt el egy áruházból a vásárló.

Étolajteszt: veszélytelen finomságok

Napjaink legnépszerűbb konyhai zsiradéka az étolaj.

Vigyázat, trükkös vásárlók!

Nem múlik el hónap, hogy valahol meg ne jelennének a különféle módszerrel bizalmat ébresztő trükkös csalók, tolvajok, hogy megrövidítsék a hiszékeny embereket.

A hiszékenyebbek (rá)fázhatnak: egyre többször trükköznek a tűzifával

Tűzifát vásárolni egyszerű, de több dolog miatt nem könnyű.

Mennyit gürcölsz egy szendvicsért?

Az átlag magyar bérrabszolga havi nettója 121.000 Ft, nettó óradíja 720 Ft, ezért pontosan egy darab Big Mac-et tud vásárolni. Ha minimálbérért nyomja, akkor 345 Ft-ot keres nettóban óránként és több, mint két órán át dolgozik ugyanezért a szendvicsért. Egy kg akciós Pick Nosztalgia marhapárizsiért 2 óra 7 percet kell az...

Tűzifa-balhé: vita a vásárló és az eladó között

Hat és fél köbméter fát rendelt, de nem ennyit kapott az az asszony, aki panaszával szerkesztőségünket is felkereste.

Szlovák feliratok a miskolci áruházakban?

Kezdjenek a kereskedők szlovákul tanulni?

Szűcs Erika: 30 százalékos önrész kell a szocpolhoz

A kormány tervei szerint a jövőben a szociálpolitikai támogatás (szocpol) felvételéhez az ingatlan értékének 30 százalékát önrészként kell felmutatnia a vásárlóknak - jelentette ki Szűcs Erika szociális miniszter a keddi kormányszóvivői tájékoztatón.

„Megalázott a biztonsági őr”

„A vásárlók csak annyit láttak, hogy kirakatták velem a táskámat.