Milliókat érintő bejelentést tett a kormány – Erre figyeljen oda!

Felhívták a figyelmet arra, hogy a kormány korábbi bejelentése szerint az eredetileg tervezett február 15. helyett csak május 1-jétől alakul át a védettségi igazolvány oltási igazolvánnyá.

Miért nem jelent védettséget az átesettség?

A millió dolláros kérdés, ami az egész társadalmat izgatja. 

Szlávik elárulta, ki azok, akik több évig is védettek lehetnek a koronavírussal szemben

A főorvos elárulta, hogy egyre többen kerülnek kórházba koronavírus-fertőzés miatt, akiknek nagy százaléka idős, oltatlan beteg.

Kötelező maszkviselés: egyre több helyen rendelik el hazánkban

Egyre több egyetemen rendelik el a kötelező maszkviselést van olyan intézmény, ahol újra mérik a belépők testhőmérsékletét is, és az egyetemi rendezvényekre csak védettségi igazolvánnyal lehet menni.

Hiába mond szinte a teljes virológus szekma ellent Merkely Béla kardiológus továbbra is ragaszkodik kormánykomform véleményéhez

A rektor értelmetlennek tartja az antitestvizsgálatokat is.

Egyre több a bizonyíték, hogy nem egyértelmű az összefüggés az oltás és az antitestek száma között

Tegnapi cikkünkből már önmagában is aggasztó számok láttak napvilágot, ami az oltás és a védettség közötti összefüggést illeti, most pedig Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora is rámutatott, hogy nem ilyen egyszerű a képlet. 

Gulyás: a pünkösd utáni héten érjük el az 5 millió oltottszámot, május 28-tól lehet lakodalom - Kormányinfó élőben!

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő tartják a csütörtöki kormányinfót, amelyen ismertetik a kormány friss döntéseit, így például az EU-nak minap beadott helyreállítási terv részleteit, és az oltási pálya várható alakulása mellett akár arra is választ kaphatunk, hogy...

Gulyás Gergely: ez van, ez lesz! - Bővebben: ekkor mehet koncertre, étterembe, aki nem oltat, és még sok más.....

A Miniszterelnökséget vezető miniszter tájékoztatása szerint a koncerteken, szállodákban, éttermekben szükséges lesz a védettségi igazolvány.

Jó hír minden idős embernek - bíztató vizsgálati eredmény

Az ONS elemzése egyenes utalást tesz arra, hogy ez a vizsgálati eredmény jelentős eséllyel a nagy-britanniai oltási kampány hatékonyságát mutatja.

Koronavírus: meglepő felfedezést tettek a védettségről

Az ujj hossza is mutathatja, mennyire védettek a férfiak a vírustól.

Fontos felfedezést tettek a koronavírusról – így lehetünk védettek a járvánnyal szemben

A kevésbé fertőzöttek is védetté válhatnak.

Hamarosan ismét leplet kaphat a Golgota - Városi Kurír

Egyelőre nincs megállapodás, visszakerülhet a lepel a Golgotára. A kormányszóvivő szerint a kép értéke több szempontból sem mérhető objektíven. Mégsem igaz a 10 millió euró?

Szinte lehetetlent kért az ÁSZ az állami cégektől

Tovább kell erősíteni az állam cégek korrupciós védettségét, a többségi állami tulajdonú gazdasági társaságok egy részénél ugyanis még jelentős fejlődési lehetőség van az integritáskontrollok kiépítésére, ugyanakkor a társaságok jelentős része rendelkezik a jogszabályban kötelezően előírt szabályozásokkal –...

Matolcsyék már előkészítették a "védelmi pénzt" a Golgotára

Jogerősen is védetté nyilvánították a Munkácsy-trilógia részét képző Golgota című festményt – közölte az alkotás védettségének ügyében első- és másodfokon is eljáró Forster Gyula Nemzeti Örökségvédelmi és Vagyongazdálkodási Központ a Magyar Időkkel.

Védett lesz a Krisztus Pilátus előtt című Munkácsy-kép is

A Miniszterelnökség a Magyar Nemzeti Bankkal egyetértésben kezdeményezi Munkácsy Mihály Krisztis Pilátus előtt című festményének védési eljárását.