Ismét Magyarország blokkolja az oroszok elleni szankciós csomagot – Ezúttal Kína érdekei miatt

Ha tippelnünk kellene, akkor az EU-nak most már eléggé elege van belőlünk.

A fideszes kormány "jónője": „Erős nemzet vagyunk, egyre erősebb gazdasággal”

Szerda délelőtt kormányülés volt a propagandamédia által Karmelita kolostornak becézett Miniszterelnöki Hivatalban.

Abszurd: az ENSZ Biztonsági Tanácsát olyan ország vezeti, amelynek elnöke ellen nemzetközi elfogatóparancs van érvényben háborús bűnök miatt

Oroszország átvette az ENSZ Biztonsági Tanácsának elnöki tisztségét, hiába tiltakozott ellene Ukrajna.

Magyarország vétózik, 79 országot haragított magára

Az EU és az afrikai, karibi és csendes-óceáni (AKCS) közösség törvényhozói ismételten követelték, hogy Magyarország szüntesse meg vétóját az EU és a 79 országot tömörítő blokk gazdasági és politikai kapcsolatait szabályozó Cotonoui Megállapodás utódjával szemben.

Az Orbán-kormány újabb magyar vétóval tesz keresztbe az ukránoknak

A héten már másodszor akaszt meg egy közös uniós fellépést az Orbán-kormány.

Szijjártó Péter tagadja: nincs olyan, hogy vétópolitika

Az ATV kérdésére válaszolva mondta el mindezt a külügyminiszter.

Borult a papírforma, a lengyelek megvétózták a magyar pénzeket

Lengyelország szerdán jelezte: nem járulnak hozzá annak a megállapodásnak az elfogadásához, amely tartalmazná a Magyarországnak járó, befagyasztott uniós forrásokról, valamint a helyreállítási alap pénzeiről szóló megegyezést is. A kompromisszumra azért lenne nagyon nagy szükség, mert idén év végéig a helyreállítási...

Az EU gyorsított eljárásban készül a magyar vétó megkerülésére

Az uniós szervek olyan jogi megoldást keresnek Ukrajna megsegítésére, amelyet Magyarország nem tud megvétózni.

Rácz András: A nem létező, ám mégis konkrét vétóról

Rácz András, Oroszország szakértő “Még egyszer a tegnapi vétóról” címmel adott közre bejegyzés Orbán Viktor balkeze, Varga Mihály által ki nem mondott, de mégis bénítóhatású EU-s vétójáról.

Varga Mihály megvétózta a 18 milliárd eurós EU-hitelt Ukrajnának, ezzel rengeteg pénzt bukik majd Magyarország is

Varga Mihály pénzügyminiszter kedd délelőtt megvétózta, hogy 2023-ban összesen 18 milliárd euró kedvezményes hitelt nyújtson az EU Ukrajnának.

Korrupcióellenes intézkedésekhez köthetik a Norvég Alap pénzeit is – a magyar kormány harmadszor is vétózott

Az Európai Gazdasági Térség államai Liechtensteinnel, Izlanddal és Norvégiával egyetemben ismét tárgyaltak, ám a magyar kormány ismét keresztebe feküdt a közös záró nyilatkozat szentesítésének. A három EU-n kívüli állam azon gondolkodik, hogy a jövőben a pénzek odaítélését korrupcióellenes intézkedésekhez kötik.

Magyarország megvétózta az oroszok által elkövetett emberi jogi visszaélések vizsgálatának biztosát

A magyar kormány megvétózta az Európai Unió egyik döntését az előző héten – értesült a Politico.

Az új uniós jogállamisági jelentés szerint Magyarország minden erejével azon dolgozik, hogy aláássa az uniós értékeket

Fennáll a veszélye, hogy Magyarország súlyosan és rendszerszerűen megsérti az Európai Unió alapját képező európai értékeket – állapította meg a jogállamiság magyarországi helyzetéről szerdán elfogadott jelentéstervezetében az Európai Parlament belügyi, állampolgári jogi és igazságügyi bizottsága (LIBE).

Próbálják az EU-ban megkerülni a magyarok vétó jogát

Eléggé szúrjuk már a szemét az adót befizető, valamint azt szabályszerűen felhasználó európai országoknak. 

Mai "szemben az EU-val"

Az EU-által kért globális minimumadó bevezetésére vonatkozó európai uniós irányelv elutasításáról dönthet keddi ülésén az Országgyűlés.

Felfüggesztené Magyarország szavazati jogát az unióban az Európai Parlament alelnöke

Katarina Barley szerint Magyarország visszaél az egyhangú döntések elvével, és zsarolásra használja azt fel az unión belül. Az unióban a jelentősebb döntésekhez egyhangú szavazat szükséges, de „ez az elv még azokból az időkből származik, amikor az EU hat országból állt” – mondta Barley. „27-en vagyunk, ez mos már nem...

Magyarország megvétózta, véget ért az EGT tanácsülése

Magyarország vétója miatt közös zárónyilatkozat elfogadása nélkül ért véget az Európai Gazdasági Térséghez (EGT) tartozó országok szerdai tanácsülése Brüsszelben.

Orbán vétózott – kő keményen odacsapott az ellenségnek kikiáltott Norvégiának

30 év után most először nem lesz közös zárónyilatkozat az Európai Gazdasági Térség országainak a kormány jóvoltából.

Karácsony vétójának margójára

A kormány a főváros nélkül is meg tudja rendezni az atlétikai vb-t, mivel a Nemzetközi Atlétikai Szövetség a kormánnyal állapodott meg a rendezésről - ezt mondta az ATV Híradójának a nemzetközi jogász.

Miniszterelnökség: Karácsony csak a dugókról akarja elterelni a figyelmet az atlétikai vb megvétózásával

Komolytalan, figyelemelterelés a fővárosi dugókról, a közlekedési káoszról – ezt válaszolta az atv.hu-nak a Miniszterelnökségi Sajtóiroda arra, hogy Karácsony Gergely vétót kér a Fővárosi Közgyűléstől a ’23-as atlétikai vb-re.

Három a magyar -na nem az igazság!- vétó (eddig)! Újra megakadályozta a kormány Kína elitélését az EU-ban

Magyarország vétója akadályozta meg az EU-t abba, hogy kiadhassa a Kínát elítélő nyilatkozatát, amelyben a hongkongi elnyomás miatt marasztalták volna el az országot.

A magyar kormány ismét vétózott az EU-ban, hogy megmentse Kínát

Április közepe óta harmadszor vétózott meg Magyarország egy Kínát elítélő EU-s külpolitikai nyilatkozatot pénteken – számolt be róla a 444.hu .

Orbán elmondta, miért vétózta meg a közel-keleti békét: "Mi ma is a zsidó-keresztény értékek, kultúra és életfelfogás szerint éljük az életünket"

A 24.hu számol be arról, hogy a kormányfő Szamizdat 8. címen jelentetett meg újabb eszmefuttatást, melynek témája most az volt, hogy Magyarország miért vétózott legutóbb.

Hadat üzent az EP - Veszélyben a magyar-lengyel ihletésre született jogállamisági alku?

„Az Európai Bizottságra a törvény mindig és minden körülmények között kötelező, mert ez a törvény” – hangsúlyozza az a BruxInfo által megírt európai parlamenti négypárti állásfoglalás tervezet, amelyet szerdai ülésén tervez elfogadni az EP és amely erős nyomást igyekszik kifejteni az Európai Bizottságra, hogy hagyja...

Frankfuter Allgemeine Zeitung: "a két tigrisből mégiscsak szőnyeg lett”!

Lengyelország és Magyarország elállt a vétótól, és ez Európa számára az igazság pillanata: a két kormánynak csak akkor kezdett el remegni a lába, amikor Brüsszelben elkezdtek gondolkodni arról, hogy a covid-segélyalapot nélkülük hozzák létre.

Megszületett a megállapodás az EU-s költségvetésről

Végre összejött.

Financial Times: Merkel becsukta a szemét a magyar-lengyel hatalmi visszaélések láttán

A tekintélyes lap szerint a vétózás vesztese a magyar és lengyel nép lesz.-----------A vesztes a két nacionalista kormány népe lesz, miután a vezetőik úgy tesznek, mintha országukat védenék az állítólag túlterjeszkedő liberális EU-elittel szemben

Novák Katalin harciasan: “Mi Tuskkal ellentétben a béke pártján állunk”

Nem kell kilépnie a Fidesznek a Néppártból ahhoz, hogy létrejöhessen az EPP-frakciójában fideszes képviselőkkel az a konstrukció, amit Orbán Viktor vetett fel levelében Webernek.

Szijjártó Péter is keményen odamondott vátóügyben – Ezt üzeni a miniszter

Kiállnak Lengyelország mellett.