A legnagyobb hőségben maradt víz nélkül Pécel, óriási a baj

A migrációs válság óta tudjuk, hogy az elkövetkezendő évek egyik legfenyegetőbb veszélye a ivóvíz hiány lesz. Eleddig távoli problémának tűnt, ám most Pécelen mindez valósággá vált. 

Végre megtalálták a betonmonstrum funkcióját a Velencei tó körül!

Az elmúlt hetekben többször jártuk körbe a Gárdonyi Közlöny jóvoltából a Velencei tó körül történteket, amiről itt, meg itt és itt is olvashat.

Tíz évig tilos halászni a Jangcén

Egy évtizedes halászati tilalom lépett életbe az Ázsia leghosszabb folyójának számító Jangce főbb vizein pénteken.

Négy napig nem volt meleg víz egy kórház onkológiáján

Mikróban kellett melegíteni.

Karsztforrás tört fel egy tatai játszótéren

Tata Város Önkormányzatának megbízásából tavasszal egy komplex vizsgálat indult a város vízföldtani helyzetének felülvizsgálata céljából.

Varga: mondhatnám, hogy sülne le a képéről a bőr, de nem mondom, mert nem sül...!

A Kedves Vezető, újabban már jacthügyekért is felelős minisztere, nevezett Szijjártó Péter a napokban, megszakítva adriai hómofiszozását, Debrecenbe látogatott.

Csobbanjunk még egy utolsót!

Bizony az idei nyárnak lassan vége, de még egy jó kis hosszú hétvége áll előttünk, és ha hihetünk az időjárás előrejelzéseknek, kimondottan jó időt jósolnak.

40 foknál is magasabb rekordmeleg, több halálos áldozat – ilyen kemény most a helyzet ezen a területen

Komoly a hőség Japánban.

MSZP: a Balaton és a többi tó nem kizárólag az ott élőké

Az MSZP folytatja a küzdelmet a természetes vizekért, amit népszavazási kezdeményezésük is szolgál – jelentette ki az MSZP fővárosi elnöke vasárnap a Szántódi révnél tartott sajtótájékoztatóján, hangsúlyozva, hogy a Balaton és a többi tó az egész nemzeté, nem kizárólag az ott élőké.

Somogy megye több településén csak forralás után iható a vezetékes víz

Csak forralás után iható a vezetékes víz Nagyatádon, Ötvöskónyiban és Lábodon. Ezeken a Somogy megyei településeken átmeneti vízhiány várható vasárnap délutántól – közölte a szolgáltató Dunántúli Regionális Vízmű (DRV) Zrt. a honlapján.

Veszélyben a Balaton: komoly vészmunkálatok kezdődtek a magyar tengeren

Sokan panaszkodnak, nagy a baj.

Poker in Water - csobbanás és nyerés

Poker in Water - csobbanás és nyerés a közelgő forró nyár közepette, van ennél jobb dolog a világon?

MNB: Széleskörű és innovatív lehetőségek rejlenek a zöld gazdaságélénkítésben

Széleskörű lehetőségek rejlenek a gazdaság környezetileg is fenntartható újraindításában a koronavírus miatti járványhelyzetet követően a Magyar Nemzeti Bank (MNB) konzultációs felhívására beérkezett javaslatok szerint - közölte a jegybank pénteken az MTI-vel.

Földünk vízkészlete - Nagy a baj...

Az amerikai földtani intézet (USGS) érdekes grafikát tett közzé a Földről, amelyen egyetlen gömbbe „gyűjtötték” a bolygónkon található teljes vízkészletet (édeset, sósat, folyékonyt, fagyottat egyaránt), és a Föld mellé helyezték szemléltetés gyanánt.

Németh Szilárd: a Magyar Honvédség is segíti a biztonságos ívóvízellátást

A Magyar Honvédség is segíti a Fővárosi Vízműveket abban, hogy veszélyhelyzetben, különleges jogrend esetén is biztonságos legyen az ivóvízellátás  – mondta Németh Szilárd a víz világnapján.

Március 22. a Víz Világnapja - Berek

A Víz Világnapjának célja, hogy ráirányítsa a figyelmet a mindenki számára elérhető, tiszta víz fontosságára és az édesvízkészletek veszélyeztetettségére.

Fenyegetett őselem: a víz világnapja 2020

A fenyegetett őselem a víz, világnapja 2020 március 22-én van és sajnálattal úgy tekinthetünk vissza a korábbiakra, hogy ebben a témában sem történik semmi.

5+1 jel, hogy nem iszol elég vizet

Mindenki hallotta már, mennyire fontos a megfelelő mennyiségű folyadékpótlás, de sajnos még mindig nem vesszük elég komolyan a dolgot.

Magyarok oldják meg a sportolókat leginkább bosszantó problémát

Hobbi- és élsportolók életét könnyíti meg az a magyar fejlesztésű eszköz, mely a nyomógombos zuhanycsap mellé helyezve egyetlen mozdulattal biztosít folyamatos vízfolyást.

Honnan kerül olajfolt a Dunába? Budapesten, az Árpád hídnál kapták lencsevégre

Nyolc nappal azután, hogy nagy kiterjedésű olajfolt tűnt fel a Duna budapesti szakaszán – akkor a Kopaszi-gát környékén –, szerda reggel újra hasonló jelenséget örökített meg az Index egyik olvasója.

Ön figyel az ásványvizek összetételére?

Egészséges emberek bármelyik ásványvizet korlátlan mennyiségben fogyaszthatják, egészen más azonban a helyzet valamilyen betegség esetén.

Újabb vonatbotrány! - azaz MÁV-izzasztás Hegyeshalom állomáson....

A hét nem kedvez a vonattal utazóknak.

Itt a hőség! - Ne felejts el inni Te sem!

https://eletrecept.blogspot.com/2019/08/itt-hoseg-ne-felejts-el-inni-te-sem.html

Egy magyar rendőr napi beosztása: "reggel 5:00 szolgálat kezdés, szolgálat vége ismeretlen" - És az Öné, Pintér belügyér úr?

Minden mikrofonhoz jutó kormánytag büszkén számol be arról, hogy Magyarország milyen baromi biztonságos hely.

Több kontinensen is magyar fejlesztés segítheti a korszerű vízgazdálkodást

Ázsia, Afrika és Dél-Amerika több országában is forgalomba kerülhet a Water&Soil Kft. talajnedvességet javító fejlesztése, amely a cég várakozása szerint a jobb terméshozamok mellett százmilliók biztonságosabb vízellátásához is hozzájárulhat.

Kávékészítési kritérium: víz - mert csak a kávé nem elég

Kávékészítési kritérium szép számmal akad, a gyártók előszeretettel adnak lajstromot a termékük mellé, hogyan bánjon vele a szerencsés aki megvásárolta a portékát. Hasonló kritériumok tartoznak a kávéfőzőkhöz és egyéb kellékekhez is.

Csábító dekoltázst mutatott Bódi Sylvi

Bódi Sylvi, aki továbbra is utazgatással és szörfözéssel tölti mindennapjait, végre újra Magyarországon van. Sőt a vízesésben olykor pucérkodó modell a Balatonra látogatott el a húsvéti ünnepek alatt.

Ma van a Víz Világnapja

Március 22-én ünnepeljük, 25 éve ezen a napon van a Víz Világnapja.

Meddig lesz a Földön víz és farmernadrág?

Ha nem teszünk valamit sürgősen, akkor a mi életünkben tönkre megy a Föld. Nem tehetjük át a felelősséget egy új nemzedékre: most tesszük tönkre a Földet.

11 milliárd forintból indul vízvédelmi fejlesztés

Árvízvédelmi és vízpótlási feladatokat ellátó úgynevezett nagyműtárgyakat korszerűsítenek bruttó 11,171 milliárd forintból a Dunán, a Tiszán, a Rábán és a Répcén – jelentette be az Országos Vízügyi Főigazgatóság főigazgatója csütörtökön a dunakiliti duzzasztómű közelében.