Halálos motorosbaleset történt Zalakomárban

Meghalt egy motoros, aki személyautóval ütközött szombat délután Zalakomárban – közölte a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-vel.

Lekapcsolták az aranytojást tojó zalai lesikamerát

"Reggel (ma, azaz szerdán - A szerk.) nyolc óra után nem sokkal a Magyar Közút munkatársai leszerelték a balra kanyarodást tiltó táblákat Zalakomárban!

Drága balra fordulás - Ha nem fizetik be, akkor adók módjára behajtható

A zalakomári önkormányzat a közbiztonság javítása érdekében húsznál több kamerát működtet a településen.

Tömegverekedés Zalában:nyolc embert állítottak elő

Egy családi rendezvényről hazafelé tartó vendégeket kísértek a buszra azok a helyi lakosok, akik szóváltásba keveredtek egy zalakomári férfivel és annak élettársával.

Bilincsbe verték az agresszív férfit

Élettársával veszett össze egy zalakomári férfi a nagykanizsai autóbusz pályaudvaron.

Nincs pénz, nem lesz mezővárosi találkozó

A hagyományokkal ellentétben a pénzhiány miatt idén nem lesz mezővárosok találkozója Zalakomáron.

A ckö nem pénzosztóhely! Kisebbség, önkormányzat nélkül

Megyénk több, romák által is lakott településén nem alakult meg a cigány kisebbségi önkormányzat, mert nem gyűlt össze a választás kiírásához szükséges regisztráció.

Botrány az M7-esen

Áprilisban több mezőgazdasági utat bontani kezdett egy alvállalkozó az M7-es zalai szakaszán, mert nem fizettek neki.

Több száz gyerek figyelte az égő autót (képgalériával)

Pénteken kigyulladt egy autó az általános iskola udvarán Zalakomárban.

Felújításra szorul a sztráda: esőzés rongálta meg az M7-est

Felújítják az M7-es autópályát a 184-es és 190-es kilométerszelvény között, mert a sztrádát megrongálták az elmúlt napok heves esőzései.

Befejezték az út bontását az M7-es mellett! A két cég megállapodott

Nem bontják tovább a mezőgazdasági utakat az M7-es mellett, miután megállapodott a generálkivitelező Porr Építési Kft. és a bedolgozott anyag ellenértékét, közel 43 millió forintot követelő, egerszegi Ittasofőr Kft.

Kábeltolvajokat fogtak el a zalakomári rendőrök

Vasúti berendezéseket megrongáló kábeltolvajokat fogtak el keddre virradó éjjel a zalakomári rendőrök.

Új jegyzőt neveztek ki Zalakomáron

Jövő hétfőtől dr.

Távozott Zalakomár jegyzője - keresik az utódját

Jegyzőt keres Zalakomár: a pozíciót eddig betöltő Rontó Károly december 31-i hatállyal kérte közszolgálati munkaviszonyának megszüntetését.

Durva baleset: Vonat és traktor ütközött Zalakomárnál - szünetel a vasúti forgalom

Vonattal ütközött egy mezőgazdasági vontató csütörtökön Zalaszentjakab és Zalakomár között - közölte a Mávinform sajtóügyeletese.

Figyelem! Vonatpótló autóbuszok közlekednek Zalakomár és Nagykanizsa között

Pályafelújítási munkák miatt vonatpótló buszok szállítják az utasokat Zalakomár és Nagykanizsa között október elsejétől október negyedikéig.

Bombával fenyegette az iskolát a zalakomári férfi

Egy férfi telefonált az egyik nagykanizsai középiskolába, s bombával fenyegetőzött.

Nem rendőrök, de kicsit mégis: óvnak, védenek, s ha kell, akár juhokat is terelnek

Hát ezt csinálhatják velem?

Elintéztük: újra jár a busz!

Alig egy hónapja lapunk számolt be róla elsőként, hogy a Zala Volán Zrt. a gyér kihasználtság miatt megszüntette a Zalakaros és Balatonmagyaród között közlekedő esti járatát.

Kis falu nagy ötlete: Netre vitték a zalakomári testületi ülést

Akár Afrikában is nyomon követhetik mostantól a közel 3200 főt számláló Zalakomárt irányító képviselő-testület üléseit az érdeklődők.

Majdnem elütötte a rendőrt a komári ladás

A zalakomári körzeti megbízottak igazoltatni akartak egy férfit, ám az nem nagyon "akarta".

Egy nap, két holttest

Két holttestet is találtak Zala megyében hétfőn.

Kabátot dobott a zalakomári nénire, fojtogatta, s elvette a nyugdíját

„A fejemre egy kabátot dobott, hogy ne lássam az arcát, lefogott, majd fojtogatni kezdett, végül belenyúlt a zsebembe, s kivette a pénzt.

Idős asszonyt raboltak ki Zalakomárban

Egyelőre tisztázatlan körülmények között kiraboltak egy idős asszonyt kedden Zalakomárban.