A Stop Soros napjának hordaléka a Facebookon - Városi Kurír

Egyesek szerint különlegesen fekete nap volt a tegnapi, mások szerint nem, hiszen semmi új nem történt, a NER ugyan olyan gonoszul robog tovább mint eddig. 

Trolibusz karambolozott Zuglóban

A Hermina út és az Erzsébet királyné útja kereszteződésénél forgalomkorlátozásra kell számítani a baleset miatt. Szintén karambol miatt borult a közlekedés a Váci úton kifelé a Róbert Károly körút előtt, a felüljáró mellett, ott csak a belső sáv járható.

Karácsony Gergely is kitiltja kerületéből a sörbicikliket

A belvárosi kerületekhez hasonlóan Zuglóból is kitiltják a sörbicikliket július elsejétől – közölte a polgármesteri hivatal csütörtökön az MTI-vel.

Mindent belead a Fidesz zuglói jelöltje: csöcsök vagy burka

Nagyon fáj a zuglói Fidesznek a négy évvel ezelőtti választási eredmény: akkor a szocialista Tóth Csaba 1925 szavazattal előzte meg Papcsák Ferencet. És nagyon képviselő akar lenni Dr. Jelen Tamás, a kormánypárt jelöltje. Érthető: megosztott életrajza szerint jelenleg nincs munkája. A képviselőjelölt komolyan veszi a zuglói...

A Fidesz tagadja, hogy segítették volna a zuglói LMP-s jelöltet

A kormánypárt visszautasítja a vádat, miszerint ajánlásokat gyűjtött volna a XIV. kerületi LMP-s indulónak.

Tűz volt hajnalban egy zuglói társasházban

A tűzoltók elfojtották a lángokat.

Karácsony Gergely: Működött a varázsrudi

Tegnap égi jelet kapott Zugló PM-es polgármestere, de persze ezzel is a Fidesz járt jól: nyert egy alpolgármesteri posztot a képviselőtestületben. Össze lehet veszni a tejbegrízen? Lesz budimúzeum? Ki kinek a sógora? Balos balosnak farkasa? Interjú.

Zuglóban, "niksz ugribugri", niksz gyűlöletkeltés

Az országgyűlési kampányban a kormányközeli média folyamatosan támadja a zuglói önkormányzatot a Magyar Iszlám Közösség XIV.

A zuglói önkormányzat reagált: szó sincs migránsbetelepítésről

A zuglói önkormányzat nem telepít önkormányzati lakásokba migránsokat, és nem tart migránsok befogadására felkészítő programsorozatot – közölte az önkormányzat kedd délután az MTI-vel.

Tejet ad a zuglói fideszes jelölt a támogatóinak

MINDEKÖZBEN: A Nemzeti Választási Bizottság helyt adott Polt Péter kérelmének, és felfüggesztette Czeglédy Csaba mentelmi jogát

Gyalogosokat sodort el egy autó Zuglóban – négy sérült

Két autó ütközött össze Zuglóban a Róna utca és a Thököly út sarkán, az egyik autó négy gyalogost sodort el. A mentés és a helyszíni szemle zajlik, elég nagy a közlekedési káosz a Róna utca és a Thököly út kereszteződésében.

Nyolc autót tört fel a két fiatal Zuglóban – egyiküket még keresik a rendőrök

Egy 18 és egy 14 éves fiú Zuglóban kevesebb mint fél nap alatt 8 autót tört föl. A 14 évest a rendőrök elfogták, 18 éves társa még menekül, őt nagyon keresik.

Fizetek, Főúr! - „Fizető parkolás ellenes mozgalom” szeptember 1. hatállyal önként feloszlatta magát

A hír röviden így szól: Lakossági kezdeményezésre szeptember 1-től bevezették Zugló egyes részein a fizető parkolás rendszerét.

Szeptember 1-től hétvégén sem ingyenes a parkolás

Hétvégén is fizetnie kell annak, aki a Városliget környékén akar/kényszerül parkolni: íme minden fontos adat, amit az új zuglói fizetős parkolásról tudni lehet.

Soros és Horthy, a kacsa-király

A Hírcsattttt legújabb közleménye szerint a hétvégén ismét hallatott magáról a zsidó származású magyar-amerikai, vagy magyar származású amerikai zsidó oligarcha, (a nem kívánt rész törlendő) Soros György.

Szatír szemérmetlenkedett egy zuglói általános iskola mellett

Egy férfi hétfőn dél körül egy zuglói általános iskola kerítésénél szeméremsértő módon viselkedett – írja a police.hu . A elkövető 50 év körüli, ősz hajú, piros felsőt és kertésznadrágot viselt.

Fölényesen győzött a baloldal Zuglóban

Bitskey Bence, a Demokratikus Koalíció (DK), az MSZP és a Párbeszéd közös jelöltje nyerte az időközi önkormányzati képviselőválasztást a főváros XIV. kerületében.

Felháborodott a zuglói büfés, mert visszavitték az eldobált szemetét

A zuglói vasútállomás környékét rendszeresen ételhulladékokkal szemeteli össze valaki. A helyi civil egyesület ezt megelégelte, és a szemetet visszavitte a tulajdonosnak.

MSZP: Zuglóban már elpróbálták a '18-as választási csalást

Az MSZP szerint Zuglóban olyan választási csalás történt, amely főpróbája lehet a 2018-as országgyűlési választások visszaéléseinek, ezért a párt a Nemzeti Választási Irodához és a belügyminiszterhez fordul – mondta Bárándy Gergely, az ellenzéki párt képviselője keddi sajtótájékoztatóján.

Kerekesszékből kiesett holttestet találtak egy zuglói trafik mellett

Dohánybolt mellett bukkant holttestre egy, a trafikban dolgozó férfi kedd reggel Zuglóban, a Nagy Lajos király útján.

Az önkormányzat végre összeszedi a szemetet – de csak azt, amit a Kétfarkú Kutyapárt már felújított

Gondolt egyet a Kétfarkú Kutyapárt zuglói képviselete, és úgy döntött: a móka kedvéért felújítja a városrészben felgyülemlett szemét egy részét. Az eseményt Facebookon is meghirdették – innen értesülhetett róla az egyébként tétlen önkormányzat, akik erre gyorsan elszállították a kétfarkúak által kinézett...

Szemetet akart felújítani a Kétfarkú Zuglóban, erre elvitték a kupacot

Előre bejelentették az akciót a kerületi lapban, vélhetően az önkormányzat intézkedett. Az MKKP nem esett kétségbe, 50 méterrel arrébb volt másik kupac.

Autót akartak feltörni – 3 perc múlva már el is fogták őket

A térfigyelő kamerán keresztül észlelték az esetet a rendőrök.

A Fidesz az MSZP-n keresi az egy éve eltűnt zuglói képviselőjüket

Németh Szilárd arra kíváncsi, hogy eldugták, esetleg lelépett a zuglói szocialista képviselő, netán eltették láb alól.

Vicces ígéretekkel készül a zuglói választásra a Kétfarkú Kutya Párt

Gőzerővel készül a zuglói önkormányzati választásra a Magyar Kétfarkú Kutya Párt (MKKP). 

Életfogytiglant kapott a zuglói prostituált gyilkosa

Életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítéltek szerdán egy férfit Budapesten, aki 2014 szeptemberében különös kegyetlenséggel megölt egy prostituáltat, és több vagyon elleni bűncselekményt is elkövetett. Az ítélet nem jogerős.

Durvul a választási harc Zuglóban

Ál-melegrandioldal, gyalázkodó plakátok – durvulni látszik az időközi választás előtti korteskedés Zuglóban – olvasható a hvg.hu cikkében.

Tíz éve Svájcba jártak ebédelni, most a sarki büfére sem futja

Alig egy hónapja nyitott, de már többeknek sikerült munkához jutnia a zuglói Tükörkép Műhely segítségével. A szociális szépségszalonban olyan ügyfeleket fogadnak teljesen ingyen, akik már évek óta nem engedhetik meg maguknak, hogy fodrászra vagy kozmetikusra költsenek. Az ötlet eddig sikertörténet, a példa pedig követendő lenne.

Mecset épül Zuglóban?

Kovács Zoltán Ahmed, a Magyar Iszlám Közösség (MIK) imámja még január végén jelentette be a híveknek, hogy a szervezetet mecsetet épít Zuglóban, a Paskál utcában – tudta meg az ATV. 

Leváltják Papcsák Ferencet, Zugló "erős emberét"

Hamarosan leváltják Papcsák Ferencet a Fidesz zuglói választókerületének elnöki posztjáról.