Ábel Anita szégyelli, hogy sztrókja óta nem kereste meg Kulka Jánost

De eljutott arra a pontra, hogy meg kell keresnie Kulkát, aki 12 évig az apját alakította a Szomszédokban.

Ábel Anita is elkapta a koronavírust

A színésznő a közösségi oldalán jelezte, hogy pozitív lett a tesztje.

Ábel Anita: azt érzem egy fajta boxzsák vagyok, akibe bele lehet rúgni - legalább addig sem kell a saját életével foglalkoznia senkinek!

A koronavírus-okozta kényszerotthonlét alatt sokkal többen bújják a közösségi oldalakat és mivel lényegesen egyszerűbb kritikát megfogalmazni azokkal szemben, akik a rivaldafényben élnek, mint szembenézni azzal, hogy agyramenő a bezártság, így rajtuk köszörülik a nyelvüket.

Ábel Anita új apósa nagyon örül a szerelmespárnak – unokában reménykedik

Ábel Anita májusban egy közös képpel jelentette be: újra rátalált a szerelem, méghozzá az olasz származású Roberto Favaro személyében. A színésznőről több ismerőse is azt nyilatkozta, csak úgy szárnyal a séf oldalán, ezt pedig most maga Roberto édesapja erősítette meg.

Ábel Anita új szerelme olasz csajozógép volt a Balaton partján

Ábel Anita új szerelme, Roberto Favaro csajozni jött a Balatonhoz, aztán beleszeretett Magyarországba.

Ábel Anita rengeteget fogyott, egyre karcsúbb – fotók

Elsősorban a diétának köszönheti, de a magánéleti válság is belejátszhat.

Ábel Anita fontos vetkőzése - Városi Kurír

Ábel Anita ruha nélkül, virágokba öltözve állt a kamerák elé, hogy felhívja a figyelmet egy ritka, ám rendkívül fájdalmas betegség, a krónikus verejtékmirigy-gyulladás (latinul hidradenitisz szuppurativa) tüneteire, és az érintettek küzdelmeire.

Ábel Anita szerint Hajdú Péter nagyon tehetséges üzletember

Ábel Anita volt a vendég Tatár Csilla legújabb műsorában, amelyben közismert emberek 34 kérdésre válaszolnak.

Sztárban Sztár + 1 kicsi: Ábel Anita: ˝nem zsűrizek, tanácsot adok˝ –

Ábel Anitát mindig lenyűgözi a tehetség, ami a gyerekekből árad, és az is, hogy milyen jó hatással tudnak lenni a mellettük álló profi, felnőtt előadóra. Elárulta, változtak-e az értékelési szempontjai, másként fogja-e kezelni a versenyzőket idén, és arról is beszélt, mi a véleménye zsűritársairól.

Cuki esküvői képpel ünnepelte házassági évfordulóját Ábel Anita

Ábel Anita a 12. házassági évfordulója alkalmából köszöntötte férjét egy fotóval, ami még a házasságkötésükkor készült.

Ábel Anita úgy lefogyott, hogy életében először vett farmershortot

A 42 éves színésznő 3 hónapja váltott életmódot, igen jó eredménnyel. 

Ábel Anita elárulta, miért nem született második gyermeke

A 42 éves színésznő családról és gyerekvállalásról is beszélt Garami Gábor Blikk TV-n látható Gurul a Garami című videósorozatában.

Ezért nem lett második gyereke Ábel Anitának

Sokszor próbálkoztak, de nem jött össze, más beavatkozási módszernek meg nem híve.

Közel került egymáshoz Ábel Anita és Emilio

Hihetetlen az összhang A Nagy Duett egyik döntős párosa, Ábel Anita és Emilio között.

Vajna átcsábította Ábel Anitát a TV2-höz

Ábel Anita tizenöt év után átmegy az RTL Klubtól a TV2-höz – írja a Bors . Ábel a Heti hetesben szerepelt ugyan, de már nem állt szerződéses kapcsolatban az RTL-lel. Most egy gyermek-tehetségkutatót vezethet.

Ábel Anita: Mindenre nyitott vagyok!

Az Ízes élet háziasszonya, Mautner Zsófi ezúttal nem főzött, hanem népszerűsítette a jó magyar konyhát és kóstolt, méghozzá a Gourmet fesztiválon.

Itt a baba, idén nincs más ajándék!

A színésznő és párja nem lepi meg egymást, Luca az igazi ajándék!

Ábel Anita hamar szeretne második gyereket

Képgaléria az egykori Julcsiról