Áder János és a Magyar Közlöny a törvényeket megsértve visszaállították a nemesi címeket egy kitüntetés indoklásában

Nagykárolyi gróf Károlyi László előneve és titulusa annyira tetszett a köztársasági elnöknek, hogy a kifejezett törvényi tiltás ellenére használta őket a hivatalos értesítőben.

Elutazott Áder János – Ezért volt erre szükség

Hivatalos látogatásra megy.

Felkészülni: Áder János podcastot indít

Kék bolygó címmel rendszeresen jelentkező podcast műsort indít Áder János köztársasági elnök, az egyes epizódok hétfőtől kéthetente jelennek meg.

Áder Jánosnak betelt a pohár: kemény hangvételű levelet írt Brüsszelnek

Korábban már a román elnöknek is írt.

Mindenkinek látnia kell! - Áder János minden idők egyik legszebb beszédét mondta el Trianon 100. évfordulóján

A modern magyar történelem egyik legszebb beszédét mondta el Áder János, köztársasági elnök a gyászos békediktátum 100. évfordulóján.

Áder János: Magyarország olyan ország, ahol ma már természetes, hogy szabadon mondjuk el a véleményünket

„Magyarország demokratikus, független jogállam.

Áder János virtuálisan a homlokára csapott és beszélt, de minek?

A sajtó  a vészhelyzet kihírdetése óta egy emberként hiányolta eddig (és nem tovább) Áder János megszólalását. Eljött a húsvét, és meghozta az államfő menetrend szerinti igehirdetését. Áder a tőle megszokott kenetteljes modorban hintette a legkomolyabb semmitmondásokat, pedig beszédírói még Teréz anyát is bevetették,

Áder Jánost a Vatikánban fogadta Ferenc pápa

Áder János köztársasági elnököt négyszemközti audiencián fogadta Ferenc pápa magánkönyvtárában a Vatikánban 2020. február 14-én.

28 milliós luxusterepjárót vettek Ádernek!

A Blikk vette észre, hogy új autót vett a Köztársasági Elnöki Hivatal tavaly év végén: nettó 22,4 millióért egy elektromos meghajtású Audi e-tron Advanced 55 quattro terepjárót.

A klímakatasztrófa -ami nincs- lecsapott a Közép-európai medvékre

Mindenki tudja a medvékről, hogy télen alvással múlatják az időt, majd tavasz táján megébrednek.

Áder János: Magyarázom a bizonyítványomat

A magyar köztársasági elnök a Kossuth Rádió Vasárnapi újságjában próbálta magyarázni, miért mondta azt, amit újévi beszédében mondott.

Az elnök beszéde, mintha egy bajszos Greta Thunberg beszélt volna

Az elkövetkező néhány napot még valószínűleg az elmúlt év uralja, jegyzetírónk is 2019 utolsó percéről írt.

Így köszöntötte Áder János az újévet

Nincs teljes, egészséges emberi élet a természet egészsége, teljessége nélkül – mondta a köztársasági elnök a közszolgálati televízióban elhangzott újévi köszöntőjében. Áder János "mindannyiunk személyes felelősségének" nevezte a teremtett világ megőrzését, és nemzeti közmegegyezést szorgalmazott a kérdésben.

Ádert kérleli Karácsony: ne írja alá a TB-törvényt

"Egyetértek a Magyar Orvosi Kamara és a szakszervezetek álláspontjával, az ellenzéki pártok kritikájával: a tb-törvény indokolatlanul és meggondolatlanul sok ezer magyar családot sodorhat nagyon nehéz helyzetbe országszerte, így Budapesten is. Ez egy rossz döntés, van még mód a korrigálására" – írta Karácsony Gergely...

Áder János teljesen másképp közelíti meg a klímavészhelyzetet, mint Orbán Viktor kormánya

Soha nem állt olyan sorsdöntő húsz-harminc év előttünk, mint ami ránk, különösen a mai fiatalokra vár. Ezek az évtizedek ugyanis meghatározzák a következő száz, de lehet, hogy ezer éveket is – hangoztatta Áder János köztársasági elnök szombaton a győri Révai Miklós Gimnáziumban pályaválasztás előtt álló diákoknak...

Sűrű hete lesz Ádernek

Áder János október 20-30. között Japánba, Laoszba és Kambodzsába látogat. Az államfőt útjára elkíséri felesége, Herczegh Anita – közölte vasárnap a Köztársasági Elnöki Hivatal.

Áder a mártír miniszterelnököt méltatta

Batthyány Lajos, az első magyar miniszterelnök élete és halála ünnepeken és hétköznapokon egyaránt figyelmeztet, mekkora érték az ország szabadsága és függetlensége – mondta Áder János köztársasági elnök vasárnap, az aradi vértanúk kivégzésének 170. évfordulója alkalmából rendezett megemlékezésen a Batthyány...

Áder János példát mutat: nem ül elektromos autóba, marad a járó motorral várakozó Mercedesnél

„A klímavédelem ügyében nem ünnepélyes deklarációkra és látványos szándéknyilatkozatokra van szükség, hanem arra, hogy végre lássunk hozzá a munkához” – jelentette ki Áder János egy június végi rádióinterjúban.

Ádert kérlelik: ne írja alá az MTA-t megcsonkító törvényt

Tudósok kérik a köztársasági elnököt, ne írja alá az MTA megcsonkításáról rendelkező törvényt, hanem küldje el az Alkotmánybíróságnak.

Orbán és Áder után Göncz Árpád sírjához megy a szlovák elnök

Zuzana Caputova szlovák elnök a szabadság és demokrácia megtestesítőjének nevezte az első köztársasági elnököt.

Áder János köszönetet mondott a dunai hajóbaleset mentésében résztvevőknek

Köszönet illeti azokat, akik részt vettek a dunai hajóbalesetben elsüllyedt Hableány áldozatainak mentésében – olvasható Áder János köztársasági elnök nyilatkozatában, amely csütörtökön hivatala honlapján jelent meg.

Áder nyitja meg a zsidó olimpiát

Nyolc hét múlva, július 29-én kezdődik Budapesten a 15. Maccabi Európa Játékok, amelyet hivatalosan egy nappal később Áder János köztársasági elnök, az esemény fővédnöke nyit majd meg az Új Hidegkuti Nándor Stadionban – jelentette be Heisler András, a Mazsihisz elnöke.

Áder János: az embernek a saját természetével kell megküzdenie

Eddig az ember a természettel küzdött, most saját természetével kell megküzdenie – idézte Áder János köztársasági elnök Gábor Dénes Nobel-díjas magyar fizikus hatvan évvel ezelőtti gondolatait csütörtökön a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) csíkszeredai karán tartott előadásában.

Dobták a törvényt, ezért Áder nem jelöl főbírót

Áder János nem tesz javaslatot a Közigazgatási Felsőbíróság elnökének személyére. Erről a köztársasági elnök pénteken levélben tájékoztatta az Országgyűlés elnökét.

Áder kiállt az MTA mellett: nem öncélú a kutatás

A Martonvásáron folyó agrárkutatás nem a kutatók ambíciójának kiéléséről, hanem rólunk és a holnapi kenyerünkről szól – fogalmazott Áder János köztársasági elnök, miután hétfőn átadta, majd megtekintette a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Agroverzum Tudományos Élményközpontját.

Áder János a kárpátaljai magyarok gondjairól is beszélt az új ukrán államfővel

A kárpátaljai magyarok gondjairól is beszélt a magyar köztársasági elnök az új ukrán államfővel hétfőn, Volodimir Zelenszkij beiktatása után Kijevben.

Áder kinevezettje egyszerre képviseli gazdasági és kulturális ügyekben Magyarországot

Áder János köztársasági elnök Turóczy Lászlót nevezte ki nagykövetnek az UNESCO és a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) magyar képviseletére, a novemberben távozott Cséfalvay Zoltán helyére.

Áder János is részvétet nyilvánított a srí Lanka-i merényletek miatt

Magyarország minden polgára nevében őszinte részvétét fejezte ki Áder János köztársasági elnök a Srí Lankán húsvétvasárnap szállodák és katolikus templomok ellen elkövetett robbantásos merényletekben elhunyt ártatlan emberek hozzátartozóinak és barátainak a Maitripala Sziriszena Srí Lanka-i államfőnek küldött...

Ennyire hatotta meg Áder szava a fideszes többséget

Az Országgyűlés módosította az Állami Számvevőszékről (ÁSZ) szóló törvényt, miután a köztársasági elnök tavaly decemberben nem írta alá, hanem megfontolásra visszaküldte az akkor megszavazott szöveget a parlamentnek.

ENSZ: Magyarország példaértékű

A politikusoknak, a tudomány képviselőinek és a hétköznapi emberek is megvan a felelőssége a környezet megóvásában – mondta Áder János államfő csütörtökön New Yorkban.