Áder János a vízhiány miatt aggódott New Yorkban

Magyar ötleteket is bemutatott a konferencián a köztársasági elnök, és Ferenc pápa szavaival búcsúzott.

Áder: minél több települést kell bekapcsolni a világban a klímavédelembe

Áder János köztársasági elnök az ENSZ-ben tartott előadást a klímavédelemről. Szerinte növelni kell a klímavédelemben résztvevő települések és nagyobb közigazgatási egységek számát.

Új magyar világszabadalom: Alternatív energiával működtetett örökmozgó

.Ha nem veszünk mindent véresen komolyan, ökölbe szorított arccal, hanem elengedjük a fantáziát, remekek lesznek napjaink és ha mindez nem elég rájöhetünk, hogy az élet végül is rendben van. Ennek eléréséhez az alábbiakban egy kis segédanyag.

Áder János a vízválságról mondott vészjósló részleteket Svédországban

Az ENSZ keretein belül működő kormányközi tudományos testület létrehozását javasolta a fenyegető vízválság kezelésére Áder János köztársasági elnök csütörtökön Stockholmban, a Víz Világhéten.

A Fidesz szerint Áder hitvese Soros-ügynök

A nagy sorosozás, meg a civilszervezetek vegzálása közben valahogy elsikkadt, nem is figyeltek oda arra, hogy a köztársasági elnökné is egy megbélyegzett "külföldről támogatott szervezet" jószolgálati nagykövete.

Orbán és Kövér is ellógott a zászlófelvonásról

Locsogó esőben húzták fel a nemzeti lobogót az augusztus 20-i állami ünnepen, vasárnap reggel a Parlament előtti Kossuth Lajos téren.

Már nem Áder a legnépszerűbb politikus

A Magyar Nemzet felkérésére végzett felmérést a Jobbik-közeli Iránytű Intézet, az eredmény szerint már nem a köztársasági elnök a legnépszerűbb politikus.

Andrzej Duda nem Áder János

A lengyel elnök megvétózta a legfelsőbb bíróságról és az országos igazságszolgáltatási tanácsról szóló törvényt.

Áder János New Yorkban aggódott a globális vízválság miatt

A globális vízválság mára fenyegető valósággá vált – jelentette ki Áder János köztársasági elnök csütörtökön New Yorkban, a vízzel és természeti katasztrófák csökkentésével foglalkozó magas szintű ENSZ-ülésen.

Áder János megnyitotta a vizes világbajnokságot

Áder János köztársasági elnök péntek este egy rendkívül látványos ünnepség keretében megnyitotta Magyarország történetének legnagyobb sporteseményét, az úszók, nyíltvízi úszók, műugrók, szinkronúszók és vízilabdázók 17. világbajnokságát.

Így még sosem láthattuk: Áder János fegyvert fogott a kezébe

Magyarország, illetve a magyar gazdaság kellően erős a Zrínyi 2026 haderőfejlesztési reform végrehajtásához, ami növeli a magyar emberek biztonságérzetét – mondta a köztársasági elnök szerdán Szolnokon.

Áder szerint nem fütyülték ki a Déliben

Közleményt adott ki Áder János köztársasági elnök, miszerint nem fütyülték ki a Déli pályaudvaron hétfőn.

Hiába barátkozott az utasokkal, kifütyülték Ádert a Déli pályaudvaron

 Megszokott látvány a Déli pályaudvaron, hogy nyáron kilométeres sorok kígyóznak a jegypénztárak előtt, tömegek próbálnak a lehető leggyorsabban feljutni a balatoni vonatokra.

Teljes az ellenzéki összefogás Áder ellen

Valamennyi ellenzéki frakció támogatja az államfő eltávolítását. Megfosztási eljárást kezdeményez az államfő ellen a Jobbik, miután Áder János aláírta a plakáttörvényt. Korábban valamennyi ellenzéki párt kifogásolta, hogy a törvény több ponton is alkotmánysértő, a Fidesz-KDNP az eredeti javaslatot módosítva,...

Új rektora lett több egyetemnek is

Új egyetemi rektorokat nevezett ki Áder János köztársasági elnök. 

Orbáni földrajz: Egyiptom a szomszédunk + videó

Nem az ön térképében van a hiba, hanem Orbán nem figyelt az általánosban – amiért biztos megkapta a magáét – földrajz órán.

Áder János aláírta a plakáttörvényt

Kövér Lászlónak küldött levelében tudatta a köztársasági elnök, hogy szignálta a településkép védelméről szóló törvény módosítását – derül ki a parlament honlapján megjelent dokumentumból

Puzsér Róbert a plakátkampányokról: nem lehet a korrupció melegágya

Pénteken futnak neki újra a plakáttörvénynek a parlamentben, miután Áder János nem írta alá a múlt héten elfogadott szöveget, mert a köztársasági elnök szerint a törvény normatív tartalommal nem bíró, ellentmondásos, értelmezhetetlen és végrehajthatatlan rendelkezéseket tartalmaz.

Éljen és virágozzék a magyar demokrácia!

Mindent elmond a magyarországi helyzetről az, hogy a parlament tavaszi ülésszakában az összes meghozott törvényt a kormány, illetve egy-egy kormánypárti képviselő nyújtott be. Éljen a sokszínű, demokrácia, a nagyon nemzeti Magyarország!

Vértanúk fékezetthabzású napja

Százezrek lennének kíváncsiak arra, mit mondanának a mai Magyarországra azok a vértanúk, akik 1956 után a szabadságért, a jövőbe vetett hitért életüket adták.

Áder János aláírta a lex Taigetoszt

Aláírta az oktatási törvények módosítását pénteken Áder János köztársasági elnök.

Áder János aláírta az oktatási törvények módosítását

Aláírta az oktatási törvények módosítását pénteken Áder János köztársasági elnök.

Wittner Mária Áder Jánost kapta a 80. szülinapjára

A Sándor-palotában vacsoráztak egyet. Áder János köztársasági elnök tiszteletvacsorára hívta meg '56-os halálraítéltet, aki a Fidesz képviselője is volt a Parlamentben. A vacsorán ott volt Herczegh Anita first lady is.

Áder: nincs itt a világvége

Nincs itt a világvége azzal, hogy Donald Trump nem írta alá a párizsi klímaegyezményt Áder János szerint, aki Trump döntését erkölcsileg elfogadhatatlannak tartja.

Áder a megbékélést szorgalmazta Csíksomlyón

A prédikáció megbékélésre vonatkozó üzenetét hangsúlyozta a csíksomlyói búcsún részt vevő Áder János köztársasági elnök a szentmise utáni rövid sajtónyilatkozatában.

Áder: természeti értékeinket úgy kell megőriznünk, ahogy kaptuk őket

Természeti értékeinket legalább abban az állapotukban kell megőriznünk, amelyben azokat megkaptuk – mondta Áder János szombaton a Gödöllőn zajló 3. Nemzetközi Természetfilm Fesztiválon.

Egy elítéltnek adott kegyelmet idén eddig Áder János

Nem viszi túlzásba a kegyelem osztogatását Áder János köztársasági elnök.

Áder János babérjaira törne Havas Henrik

253 szavazattal lesz képviselő Kisorosziban Havas Henrik, aki nem izgulta túl a dolgot.

Több hónapot gondolkodott Áder egy interjún – aztán nemet mondott

Januárban kért interjút Áder János köztársasági elnöktől az Index – májusban sem jött össze a dolog.

Gyurcsány: Áder a "Fidesz egyik végrehajtó katonája"

Gyurcsány szerint Áder János ugyanúgy a Fideszhez hű, mint Schmitt Pál volt.