Havas Henrik:Tóth Gabi mindenhol - Na + az Ákos

Havas Henrik általunk is szeretettel és sűrűn idézet videóblogijában ezúttal Tóth Gabiba mélyíti fullánkját, de azért némi spét-el jut néhány vitriolos megjegyzés,  múltkorijában már kivesézett "nemezt Ákosának is"

Ákos és a Covid: "Gyönyörű kínai laboratóriumban amerikai pénzből kifőzött kis víruska”

Végre hallatják a hangjukat az olyan „józan eszű embereknek, mint ő”.

Ákos a Covidról: "gyönyörű kínai laboratóriumban amerikai pénzből kifőzött kis víruska"

Szombaton a koncert után készített vele interjút a Blikk.

Ne már! Még ez is! Elmarad Ákos decemberi Aréna-koncertje! - Kitalálja, hogy mit szemelt ki új időpontnak?

Szervezheti át az életét, aki a covid és az összes figyelmeztetés ellenére megváltotta jegyét az évzárónak beharangozott bulira.

Ákos a polihisztor -Bukfenc mindent tud, Bukfenc mindent lát

Semmi kétség Kovács Ákos Kossuth és minden díjas zenész a NER legsokoldalúbb rokkere, A mester most éppen egy novelláskötettel rukkolt elő, nem sokkal az után, hogy a világ nálunk gyülekezett keresztényeinek zenélt a némi, nem isteni, segítséggel megtöltött arénában, de erről később!

Szervezett buszokkal viszik Esztergomból a diákokat az eucharisztikus Ákos-koncertre

Vallási hovatartozástól függetlenül kötelező iskolai programként kezelik több esztergomi, egyházi fenntartású gimnáziumban is a diákok részvételét az Eucharisztikus Világkongresszus budapesti programjain, köztük a pénteki Ákos-koncerten is.

Jön Ákos novelláskötete "Ezt nem lehet megúszni" címmel

A könyv szeptember végén jelenik meg. 

Ákos családi fotót posztolt: ritka alkalom, hogy mind a négy gyermekét megmutatja

Nyaralni ment a család: Ákos közös fotót osztott meg, amelyen feleségével és négy gyermekével együtt látható. Legidősebb gyermekük, Marci már a húszas éveiben jár, teljesen önálló életet él. Anna tavaly érettségizett, Kata 16 éves, a család legkisebb tagja pedig a 2010-ben született Julcsi. Anna örökölte édesapja...

A nemzet Ákosa himnuszt írt (át) - Ez semmi, de erre felkérték és mi fizetjük a gázsiját!

Kovács Ákos a rá jellemző visszafogottsággal és szerénységgel kezdetben nem érezte úgy, hogy méltó rá, de szerencsére mégis megcsinálta a Budapesten tartott egyházi kongresszus himnuszát.

Kovács Ákosnak nagyon rossz véleménye van a Black Lives Matter mozgalomról

Az énekes a Pesti TV-nek beszélt aktuális ügyekről.

Mészáros Lőrincék végelszámolással bezárják Kovács Ákos volt budai éttermét

Az Andante Borpatika végleg megszűnik.

Karanténkoncerteket tart Ákos, hogy jobb kedvre derítse rajongóit

A zenész 11 hétig minden héten közzétesz egy-egy koncertfelvételt.

Petőfi-díjat kapott Ákos és Nagy Feró

Átadták negyedszer is a közmédia zenei díjait „az év legjobb előadóinak”. Mondjuk úgy, hogy nem feltétlen a teljesítmény, inkább a párthűség döntött.

Nemzetünk Ákosa 50. születésnapjára XIXO-szerződést kapott, rögtön meg is szolgálta

Kovács Ákos lett 50. születésnapja alkalmából a Hell által gyártott XIXO jeges teák új arca.

Lesújtó hír kapott szárnyra nemzetünk Kovács Ákosáról - "mi lesz veled, emberke?" - Városi Kurír

Kovács Ákos, akit említhetünk a nemzet csalogányának is, ugyan nem tétlenkedett a 2017-es évben, de mindkét cégéről aggasztó adatok láttak napvilágot.

Így köszöntötte fel születésnapján Orbán Viktor egyik kedvenc zenészét, Ákost

A miniszterelnök is ott volt szombat este a Müpában, az Ákos50turné első állomásán.

Tavaszi turnéval ünnepli Ákos az 50. születésnapját

Ötvenedik életévét és pályafutása 30. évfordulóját turnéval ünnepli Ákos. A jubileumi koncertsorozat nyitóeseménye április 7-én szombaton lesz a Müpában, a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében.

Ákos dalt írt Orbán Viktorhoz? Így érthető a Kossuth-díj...

A fullank.hu weboldalon szúrtunk ki egy érdekes írást, ahol arról értekeznek, hogy minden zsarnok szereti, ha dalt írnak róla. Így volt ez sokakkal..., valószínűleg Orbánnal is.

Nagyot bukott Ákos és Alföldi Róbert – de ki lett a legértékesebb celeb?

Ismét rangsorolta a magyar sztárokat a Forbes magazin. Az idei listát a pénztermelő képesség, a tartalmasság és a profizmus mellett egy negyedik kategóriával is bővültek a zsűri szempontjai: a közösségimedia-aktivitással.

Ákos, Vekerdy, Quimbi - a liberális halállista tényleg létezik?

És ha létezik, akkor kik vannak rajta, és miért?

Megbocsátott Ákosért a kormány

Amekkora botrányt kavart, olyan gyorsan a feledés homályába veszett a női szerepekről sajátos gondolatait megosztó Ákos esete a Magyar Telekommal. Az eset kirobbanásakor el is játszottam a gondolattal, hogy vajon meddig nem lehet ezentúl mobilinternet-szolgáltatásra leszerződni a Magyar Telekommal.

Ákos: "Nem vagyok közellenség"

A Magyar Nemzet Csíksomlyón találkozott Kovács Ákossal, aki családjával együtt ellátogatott a búcsúba.

Rockzenei rádió indult ma reggel

A 95,8 Mhz-es frekvencián elindult a Rádió Rock, ami rockzenével szórakoztatja majd a hallgatókat – írja az Index .

Újabb Andy Vajna közeli cég kap állami támogatást

Január végén jelent meg egy rövid hír arról, hogy az Antenna Hungária felvásárolja a Liga TV Kereskedelmi és Szolgáltató Kft mobil közvetítési üzletágát – olvasható a Mérték Médiaelemző Műhely blogján.  

Ákos művét mutatja be az Operaház 1956 hatvanadik évfordulóján

Megjelent a Magyar Állami Operaház műsorfüzete, és benne az idei ünnepi prorgam.

Rogánék egy 50 ezer forintos Telekom-szerződést mondtak fel Ákos miatt

Mindössze egy havi 50 720 forintnyi értékű telekomos mobilnet-szerződést bontott fel december 31-ével a Miniszterelnöki Kabinetiroda az Ákos-botrány miatt – számolt be  a hvg.hu .

Ákos-ügy: Rogán hallgat a kormány által okozott kárról

A miniszterelnök kabinetfőnöke nem árulta el, mennyibe került a szerződésbontás a Magyar Telekommal.

Ákos cégének bevételeit elnézve nem kell aggódnia a telekomos szakítás miatt

Kovács "női princípium" Ákos előadó-művészettel foglalkozó bt.-je 2014-et 97 milliós adózott nyereséggel zárta, de a megelőző években sem teljesített rosszul – írta napi.hu .

Kövér: Orbán küzd, mint malac a jégen

Kövér László volt a vendég Bayer Zsolt Mélymagyar című műsorában az Echo TV-n.