A kormány tovább készül a hadiállapotra: összeírják a nélkülözhetetlen pozíciókat az állami cégeknél

Az állam épp egy listát készít azokról a pozíciókról, amelyeket hadiállapot esetén is szükséges betölteni. MTI/Kovács Attila

Azért minősítettek át állami cégeket, hogy a fejesek többet keressenek

Csak a csúcsvezetők fizetésének drasztikus emelése érdekében sorolta át a pénzügyi szolgáltató cégek közé a Magyar Villamos Műveket, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelőt, a Szerencsejáték Zrt.-t illetve a MÁV Zrt.-t a kormány – írja a Magyar Nemzet.

Az állami cégek is kötelesek elszámolni a közpénzzel, az Alkotmánybíróság mondta ki

Az Alkotmánybíróság kimondta , ami teljesen természetes egy demokráciában: az állami cégek is kötelesek elszámolni a közpénzzel.

Betiltaná a kormányzati propagandát az LMP

Az LMP törvényjavaslatban kezdeményezi a kormányzati propaganda, valamint a köztulajdonban álló és nem versenyző, monopolhelyzetű cégek reklámozásának tilalmát – közölte csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján Schiffer András, az ellenzéki párt frakcióvezetője.