Borzalmas kutyagyilkosság Zalaegerszegen

Állatkínzás miatt indult nyomozás Zalaegerszegen, miután a Zala Megyei Kórház pózvai részlegének területén megöltek egy terápiás céllal tartott kutyát – közölte hétfőn a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.

Kegyetlen állatkínzás a kesznyéteni erdőben

Elfogták a rendőrök azt a férfit, aki a kesznyéteni erdőben hurkokkal ejtett csapdába őzeket – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője pénteken az MTI-vel.

Elvágta a kutya nyakát, nyolc hónap börtönt kapott

Jogerősen nyolc hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélte a Hajdúböszörményi Járásbíróság szerdán gyorsított eljárásban azt a hajdúnánási férfit, aki késsel elvágta a szomszédja kutyájának a nyakát – közölte a hajdú-bihari főügyész.

Állatkínzót fogtak el a rendőrök

A szomszédoknak köszönhető, hogy a rendőrök időben érkeztek, akik elfogták az állatot bántalmazó férfit...

Ötödikről dobtak ki egy kutyát Budapesten

Kidobta az ablakon saját kutyáját a 11. kerületben egy nő, aki állítólag dajkaként dolgozik. Az esetre egy járókelő lett figyelmes, aki rögtön orvost hívott az állathoz, hiába – írja a Hír24 . Mivel az kutyában chip volt, így meg tudták keresni a tulajdonost, aki közölte: altassák el az állatot, a költségeket pedig fizesse,...

Két évre eltiltottak az állattartástól egy hajdúszoboszlói állatkínzót

Két évre eltiltotta a mezőgazdasági állattartástól és 2 év – 4 év próbaidőre felfüggesztett – börtönbüntetésre ítélte 27 rendbeli állatkínzás bűntette miatt a Hajdúszoboszlói Járásbíróság hétfőn azt a helyi férfit, aki heteken át nem gondoskodott az állatairól, így azok éhen és szomjan pusztultak – közölte a...

Thomas, a sóderes vagonba dobott kiskutya

Tegnap dél körül döbbenetes hívást kaptunk a szegedi vasútállomásról: egy kiskunlacházi sódert szállító vagonban egy élő, 2 hónapos kiskutyát találtak összekuporogva...

Juhász István képtelen macskás esete egy képen

Apc-on rossz dolga van a macskáknak az alpolgármester környékén.

Juhász István és a szárazon szaftos macska

Apc-on rossz dolga van a macskáknak a polgármester környékén.

Megerőszakolt két kutyát, letartóztatták

Az 52 éves, floridai James Lyons szomszédja kutyájával fajtalankodott, egy héttel azután, hogy egy másik négylábút tett magáévá.A két esetre úgy derült fény, hogy a férfi szomszédja észrevette, gyakran nincsenek otthon kutyái.

Razzia a tavon - Megmenekültek a halak.

16 zsák halat próbáltak ellopni, de a rendőrök körülvették a tavat, mielőtt elmenekülhettek volna.

Kínozta a kutyáját, börtönre ítélték (megrázó fotók)

Letöltendő börtönbüntetésre ítélt a bíróság egy férfit, aki kegyetlen körülmények között tartotta kutyáját.

Nyolc cicának keres gondos gazdát a Veszprémi Állatvédő Egyesület

Macskák estek ki egy veszprémi társasház negyedik emeltéről kartonos dobozban.

Házilag készített baseballütővel verte agyon a szomszéd kutyáját

Nem tudta etetni kutyáját egy dióskáli férfi, aki megsajnálta az ebet, ezért a szomszédjával üttette agyon.

Szerencsekulcstartó élő kisállatokból?

Élő állatokból készült szerencsekulcstartóval riogat egy online petíció szerzője.

Állatkínzás: vascsővel ütütte és légpuskával lőttölte fejbe a kölyköket

Az 53 éves férfi négy kutyakölyköt pusztított el.

Állatkínzás a menhelyen - Egymás ellen uszították a kutyákat a betörők

Vasárnapra virradó hajnalban betörtek a nagykanizsai Élettér Állat- és Természetvédő Egyesület Erdész utcai kutyatelepére.

Kutyaviadalt rendeztek betörők a nagykanizsai állatmenhelyen

Egymásnak eresztettek két kutyát betörők a nagykanizsai állatmenhelyen, ahol az egyik eb olyan súlyos sérüléseket és vérveszteséget szenvedett, hogy végleg el kellett altatni

Állatkínzás - Felfüggesztett fogház az állatmenhely egykori vezetőjének és a gyepmesternek

Állatkínzásért felfüggesztett fogházra ítélte a szerdán az egerszegi bíróság a megyeszékhelyi állatmenhely volt vezetőjét, valamint a városi gyepmestert.

Agyonverte kutyáját - Fogházban az állatkínzó

Tapolca – Jogerősen négy hónap fogházbüntetésre ítélték azt a férfit, aki szétverte kutyája fejét, majd elásta a tetemet.

Felakasztottak egy kutyát Oroszlányban

Felkavaró fotók jutottak a Kemma.hu birtokába: Oroszlányban felakasztottak egy kutyát, Tatabányán pedig egy kocsiból kitett ebet marcangoltak szét a négylábúak.

Vascsővel ütötte agyon, légpuskával lőtte fejbe a kiskutyákat

„Ha tudom, hogy ez lesz, az ismerősöm kutyáját se fogadom be” - mondta a városi bíróságon egy állatkínzás miatt perbe fogott botfai férfi.

Mi a célja az Állatvédőrségnek? 2/2

Te mit gondolsz azokról, akik kínozzák az állatokat?

Medvék ezrei szenvednek Ázsia-szerte?

Az Ázsiai országokban epe-kereskedelem folyik

Állatkínzás: rövid láncon, étlen-szomjan tartotta kutyáit

Állatkínzásért végrehajtásában felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte az egerszegi városi bíróság azt a fiatalembert, aki elhanyagolta kutyáit.

Az állatok kínzása csak a kezdet? Erőszakos bűncselekményre hajlamosak az állatkínzók?

A törvény 3 év szabadságvesztéssel is szankcionálhatja az állatkínzást, a bíróságok ennek ellenére elvétve alkalmaznak letöltendő börtönbüntetést.

Barbár állatkínzó: baltával ütötte, majd felakasztotta a kutyát

Állatkínzással gyanúsít a rendőrség egy timári férfit, aki baltával ütött, majd felakasztott egy kutyát csütörtökön - közölte pénteken Fülöp Gergely Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

Brutális gazda: úgy kötötte ki a kutyát, hogy a nyaka benőtte a láncot (fotó)

Gazdáik által kikötve elhagyott kutyákat mentettek meg a napokban Zalaszabarban.

A lóvá tett színház

Az egyik ló-szereplő tekintetét figyelem most is a porondon: zavaros, agyonizgatott szempár riad rám vissza, az emberi fül fájdalomküszöbét túllépő, zenének vélt harsogásban.

Zacskóba zárták és agyonverték a kutyát

Újabb brutális állatkínzás történt Kecskeméten.