Éheztem és nem adtatok enni... – Gondolatok két újságcikk kapcsán

A Gallup Közvélemény-kutató Intézet pár napja hozta nyilvánosságra azt a 2013-as felmérését, ami azt vizsgálta, hogy egyes családokon belül mekkora problémát jelent a mindennapi élelmiszer beszerzése. A kutatásban mind országokra lebontva, mind azon belül gyermekeket nevelőkre és gyermekek nélkül élőkre is kiterjedt a...

Megdöbbentő: éhezik a magyar gyerekek fele

A gyerekkel rendelkező magyar családok körében majdnem felével fordult már elő az elmúlt egy évben, hogy nem tudták a szükséges élelmiszert megvásárolni maguknak és családjuknak – derül ki a Gallup közvélemény-kutató OECD-tagországokat érintő kutatásából. A kutatás arra kereste a választ, hogy a különböző családokban...

The Jaszaipost: Csehi Mónika: Olyan országban élek itt....

"...Olyan hely Magyarország, ahol a parlamentben elmondják, hogy az anya dolga a minél több gyermek világra hozása, miközben a lányok kurválkodnak, és aki az élményeit leírja könyvbe, az hőssé válik és hatalmas lóvékat szakít.

Közhűtőszekrényt Budapestre? Ugyan!

A hűtőszekrény hosszas túlélése kapcsán sem vagyok optimista.

A gyilkos álom vége

Nem kell költekezőnek, sem alkoholistának, sem lustának lenni ahhoz, hogy a semmi szélére sodródjanak családok. Nem segélyre és nem sajnálatra van szükségük. Nem is segítségre. Csak egy lehetőségre. Egyetlen esélyre.

Ezért gondold át kétszer, hogy kidobod-e a maradékot

A világon mintegy egymilliárd ember alultáplált. Mindegyikük jóllakhatna az Európában és az USA-ban kidobott élelmiszer negyedéből.

Szegénynapra emlékezve

A szegénység elleni küzdelem világnapja környékét megelőzi a kenyér világnapja.

Hajléktalankérdés a szegénység ellen-napján

Így azoknak is, akik Selmeczi Gabriellához hasonlóan az energiaszolgáltatók államosítását előkészítő álszent ostobasággal akarják megmagyarázni, hogy mennyire jó lett a családoknak.

Egy éhező magyar színész

...a sok közül. Valamikor nő és ünnepelt díva volt, és nemcsak agyonsztárolt férje miatt. Alanyi jogon. Nevét nem írom le. Nem írom le. Őstehetség, tehát Magyarországon elhanyagolják.

Hatvan éve nem volt ekkora éhínség Kelet-Afrikában

Afrika keleti részén időről időre szárazság okozta éhínség üti fel fejét, az ENSZ adatai szerint azonban a jelenlegihez hasonló mértékű éhezésre 60 éve nem volt példa.

Igazoltatással vennék el a szegények kedvét, hogy ételért álljanak sorba

Rendőrök vegzálták az ételosztásra váró éhezőket a Blahán kanyargó kilométer hosszú sorban pénteken, a déli órákban. Mi lehetett a céljuk? Szerintem az, hogy megfélemítsék és megalázzák a legszerencsétlenebb sorsú embereket. Semmi extra, "as usual".

Erdei "Madár" Zsolt videóban gyűjt élelmiszert az éhező gyerekeknek

Disznóvágáson, konyhai kötényben, kezében késsel, húsdarabolás közben kampányol Erdei "Madár" Zsolt azért, hogy minél több élelmiszer összegyűljön az éhező gyerekeknek.

Videó: 1 tonna élelmiszert akarnak összegyűjteni az éhező gyerekeknek

Vasárnap 200 kiló mangalicakolbászt töltöttek Budapesten, amelyet két alapítvány kap majd meg, mindkettő a gyermekéhezés ellen küzd.

Miniszter Úr,a szegények is a te gyerekeid!

„Küldjön Orbán Viktor egy ciánkapszulát a szegényeknek, mert az is jobb, mint a hosszan tartó éhezés” – ezt mondja az ózdi polgármesteri hivatal előtt éhségsztrájkba kezdett 59 éves asszony.

Indul az Együnk egymásért

Az egyesület 2005-ös indulása óta összesen több mint 20 ezer tonnányi élelmiszert osztott szét az országban, a szállítmányok értéke összességében meghaladta az 4 milliárd (!) forintot.

Az EU országaiban 81 millió ember éhezik

A legújabb európai uniós statisztikák szerint az EU országaiban mintegy 81 millió ember olyan szegény, hogy éhezik: ez nemcsak azt jelenti, hogy rendszeresen nincs mit ennie, hanem azt is, hogy az általa fogyasztott étel nem tartalmaz minden, az egészséges élethez szükséges tápanyagot.

Munkanélküli segélyből szilikonmell?

A gyerekek „éheznek” de anya jól néz ki!

Óránként 300 gyermek hal meg alultápláltság miatt

A Save the Children non-profit szervezet felmérése szerint évente 2,5 millió kisgyermek hal meg a nem kielégítő táplálkozás eredményeként.

Dakota demokrata

Levél a rézbőrűek főnökéhez, akit mi indiánok Nyugodt Erőnek hívunk.

Minden hatodik...

A világban 2009-ben több mint egy milliárd ember éhezett, s minden hatodik másodpercben éhenhal egy gyermek.

Éhezik a brit északi-sarki expedíció

A rossz idő miatt nem tudnak utánpótlást ledobni annak a brit expedíciónak, amelyik harmadik hete gyalogol az Északi-sark felé.

Csurtusék utazásai - A krumpli rövid története

Eleinte féltek tőle, mert virágja mérgező; úgy gondolták, leprát okoz.

25 kilósra éheztettek egy idős nőt

Szegények voltak, az öregasszonynak nem jutott kaja.

Gulyásdemokrácia - Állami mikuláscsomag éhező magyaroknak

Volt olyan cég, amely több kamionnyi maradékát adta volna nekünk, de amikor kiderült, hogy minden egyéb hasznosítás olcsóbb, mint jótékonykodni, elestünk ettől a lehetőségtől.

2009 az éhezés éve lesz?

Amerikai jövőkutatók szerint 2009-ben újabb válság várható: azt jósolják, hogy az emberek kevesebbet fognak enni és visszatérnek a zöldségtermesztéshez.

Észak-Korea: a torz falanszter | hirsarok.hu

A Föld utolsó vérkomoly kommunista diktatúrája, ahol gyermekek halnak éhen, miközben az állam uránt dúsít.