Élelmiszer vagy Táplálék? Nem mindegy!

Valódi táplálékot fogyasztani jó szokás!

Hétfő mellett kedden, szerdán is bezárnak Coop boltok

Nem csak hétfőn, hanem kedden, szerdán is zárva tartanak egyes Coop boltok. Kapásból találni 30-40-nél több ilyet. Ötvenet pontosan meg is mutatunk. De van itt más is. A reggelt, délelőttöt követően is akadnak, akik lehúzzák a redőnyt. Van másfél órás nyitvatartás is. A szövetkezeti vezérnek igaza van, nagy a baj a...

Alkalmazás fog segíteni az élelmiszerpazarlás elleni harcban

A Whirlpool által nemrég felvásárolt Yummly több mint 25 millió receptet tartalmaz.

Az édességekre és a húskészítményekre megy rá a Nébih

Egyre kevesebb a szabálytalanság, de azért nem árt, ha van némi kontroll.

Brutálisan drágák lettek az élelmiszerek

A fogyasztói árak novemberben átlagosan 2,5 százalékkal magasabbak voltak, mint tavaly ilyenkor.

Növényvédő szer került az élelmiszerekbe, a hatóságok el akarták titkolni

A szennyezett tojásokból készült élelmiszerekbe került a vegyszerből.

A szegény itt a legszegényebb

Előfordul, hogy az alsó áras termékekért többet kell fizetni Budapesten, mint Nyugat-Európában.

Tudta, hogy évente 70 kg élelmiszert dob a szemétbe? + videó

Magyarország minden polgára évente 70 kg élelmiszert dob a szemétbe, de nagyobb közösségünkben - az Európai Unió - ez a szám eléri a 88 millió tonnát.Miközben azzal áltatjuk magunkat, hogy odafigyelünk vásárlásainknál, az összesítésből kiderül, hogy van még mit tanulni. A legelső teendő, végiggondolni, hogy otthon mi a...

Megenné? Elkészült a férges csoki

Borzalmasan hangzik és még annál is rosszabbul néz ki, ám van rá esély, hogy a jövőben meg kell változtassuk a véleményünket a férgeket és rovarokat tartalmazó ételekről.

Magyarok halálos megbetegedéseiért követelnek bocsánatkérést Orbántól

Sokféle okból kifolyólag hibáztatták már a kormányfőt, de ezúttal sokkal durvább vizes lepedőt akarnak ráhúzni, mint eddig valaha. Azt az olvasókra bízzuk, hogy mindezt jogosan teszik-e.

Min terem a pisztácia? Így néznek ki a kedvenc élelmiszereid természetes élőhelyükön.

Valószínűleg senki nem lepődik meg idehaza azon a kijelentésen, hogy az alma a fán nő, az eper és a paprika pedig a földön.

A szlovákokkal együtt kérjük az EU-t, hogy tárgyaljunk az élelmiszerek minőségéről

A március 6-i Mezőgazdasági és Halászati Tanácson Szlovákia és Magyarország közös előterjesztésben kéri az élelmiszerek Európai Unión (EU) belüli kettős minőségének megtárgyalását, és az ennek visszaszorításához szükséges jogi eszközök kialakítását – írja a 444 .

Újabb 100 terméket vizsgálnak, hogy rosszabb árut kap-e a magyar

Újabb 100, a hazai és a külföldi kereskedelemben kapható és azonos termék vizsgálatát rendelte el Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter, hogy megbizonyosodhasson róla, tényleg rosszabb árut hoznak-e be Magyarországra – olvasható a hvg.hu cikkében.

Szigorú uniós fellépésre van szükség az élelmiszerminőség szabályozásában

Szigorúbb szabályozással kell biztosítani a megfelelő élelmiszerminőséget az Európai Unióban, egyúttal szemléletformálásra van szükség a tudatos vásárlás elősegítése érdekében – mondta Zsigó Róbert, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára az M1 aktuális csatorna esti...

Rosszabb minőségű élelmiszert hoznak a multik hozzánk, mint Nyugat-Európába

Hazai vizsgálatok is bebizonyították, hogy a multinacionális cégek élelmiszer termékei rosszabb minőségűek Kelet-Európában, mint nyugaton.

Rosszabb árut visznek a szlovák boltokba a multik, mint Ausztriába

A multinacionális élelmiszergyártók Szlovákiában forgalmazott termékeinek jelentős része alacsonyabb minőségű, mint az, amit ezek a cégek ugyanolyan márkanév alatt az osztrák piacon értékesítenek – jelentette a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség a szlovák agrártárca vezetője által kedden ismertetett vizsgálat...

Kiderült, tényleg rákot okoz-e a Nutella

Igaz-e a hír, hogy sokak reggeli kedvence, a Nutella rákkeltő anyagokat tartalmazhat?

Ilyen gusztustalan dolgot még nem találtak Tesco-s csirkemellben

Egy kisgyermekes anyuka csirkemellet vett szerdán a balatonfüredi Tescóban. Amikor elkezdte feldarabolni a húst, olyat látott, amitől az érzékenyebb gyomrúakat rögvest elkapja a hányinger.

Nébih megmondta: a kaját tegyék a hűtőbe!

Karácsony környékén több élelmiszert vásárolnak az emberek a szokásosnál, így fokozottan oda kell figyelni az ételek megfelelő kezelésére – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) vendéglátás- és étkeztetésfelügyeleti osztályvezetője pénteken az m1 aktuális csatornán.

Mire jó a nyugdíjasok Erzsébet-utalványa?

Megrohamozzák az üzleteket a napokban kézhez kapott, tízezer forint értékű Erzsébet-utalványokkal a magyar nyugdíjasok. Van viszont egy kis bökkenő: 

Fém került a túró rudiba, vigye vissza!

Apró fémszerű anyag kerülhetett a Pöttyös Natúr Túró Rudi hatszor harminc grammos multipack kiszerelésébe. A FrieslandCampina közleménye szerint a június 2-án lejáró tejkészítményeket érintheti a probléma, ezért a cég visszahívja az érintett termékeket.

Romlott bacont talált a Nébih

Tizennégy füstölt, nyers, szeletelt, gyárilag csomagolt bacon termékből egy romlott volt, azt a forgalomból kivonta a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), amely a bacon előállító üzemeket is ellenőrizte.

Egérszaros cukrászüzemet zárattak be Budapesten

Felfüggesztette egy budapesti cukrászüzem működését a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal egy múlt heti ellenőrzés során, ugyanis az üzemben jelöletlen alapanyagok, ismeretlen gyártási idejű félkész- és késztermékek, valamint súlyos higiéniai problémák voltak – közölte a Nébih kedden az MTI-vel. Az eljárásban...

Mikroműanyagok élelmiszereinkben? Sajnos már az édesvízben is

A mikroműanyagok a környezeti előfordulásuknál jóval koncentráltabb formában juttatják a szennyezőanyagokat az élőlények szervezetébe.

Jön a kánaán, olcsóbb lesz a csirkefarhát

A sertéshús után a tej, a tojás és a baromfi áfája is 5 százalékra csökken jövőre, ez Lázár János szerint „a nyugdíjasoknak nagyon jó hír"

Kevesebb élelmiszert veszünk, mint rendszerváltáskor

Húsból és húsfélékből 27, tejből, tejtermékből 22, míg tojásból 41,3 százalékkal fogyasztanak kevesebbet a magyar háztartások, mint negyedszázada.

Újszülött egereket találtak az élelmiszerben – bezárták a csongrádi gyárat

Azonnali hatállyal bezárt egy magliszteket, tésztákat és olajokat előállító üzemet Csongrád megyében a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal, az eljárás során kivontak a forgalomból mintegy 10 tonnányi terméket és kötelezték a vállalkozót a még forgalomban lévő termékei visszahívására.

Van igény a feldolgozott magyar élelmiszeripari termékekre

Van igény a feldolgozott magyar élelmiszeripari termékekre bel- és külföldön egyaránt – mondta a Miniszterelnökség agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkára kedden, az M1 aktuális csatorna hírfolyamában.

LMP: minden alapvető élelmiszer áfája csökkenjen 5 százalékra!

Az LMP azt követeli a kormánytól, hogy a sertéshúst követően valamennyi alapvető élelmiszer áfáját csökkentse 5 százalékra.

Ebben az áruházban most inkább ne vegyen mandarint

Határérték feletti növényvédőszer-maradékot talált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal egy török eredetű mandarinban, ezért eljárást indított – tájékoztatta a Nébih hétfőn az MTI-t.